Haladni kell a korral, ám mielőtt még szuper népszerűvé válnék az instán, a tiktokon, vagy éppen youtuberként élném reneszánszom, itt egy mese a pénzről, meg hogy mi a függetlenség ára.
A nemzetközi autóbemutatók, az első menetpróbák lebonyolítását folyamatosan fejlesztik a gyártók. Az utóbbi tizenöt év egyik nagy megfejtése, hogy általában a brit, majd a további európai újságírókat követik az amerikaiak, akik után adott esetben jöhet az arab világ, majd Ázsia. Az egyetlen fontos kikötés, hogy a legvégére maradjon a kínai csapat. A tapasztalatok szerint a kínai újságírók hajlamosak letévedni az útról.
Anyaországtól függetlenül is sokkal kiszámíthatóbb csoportnak számít az életmódos turnus. Hiszen aki semmit sem tud az autóról azon túl, hogy bizseregni kezd az árától, valamint a termékhez tudatosan kapcsolt szállodától és a kötelező Michelin-csillagos vacsorát leöblítő koktélpartitól, úgysem fogja kihasználni a vezetésre szánt időt. Helyette bőven megelégszik statikus fotókkal a medence mellett sejtelmesen megvilágított autóról, a többire meg ott a hivatalos médiacsomag, napokkal korábban, még tökéletes időjárásban leforgatva a profi csapattal, immár időzítésre készen a közösségire, a lakosságira, vagy arra, hogy a legtöbbet szívecskézett fotó kontúrjait valaki végre az alkarjára varrassa.
Teljesen mindegy, milyen az új autó, mert a márka 2022-ben, és persze jövőre is egyéniségeket, hangulatokat keres, az influenszer pedig érzi a korszellemet. Válaszul az emberek önként pörgetnek milliónyi más életet a telefonon, falva a valós, vagy éppen csak ügyesen vetített gazdagságot, szépséget, tehetséget, vidám felszabadultságot.
Elvégre Guntheren kívül a Jóbarátokban sem dolgozott senki sem.
Kényelmes döntés átlépni az újságírás, a PR tartalomgyártás és az influenszerkedés egyébként tisztán megrajzolt határait. Az intézményesített korrupció eleve az autóipar jól bevált eszköze, és bár vége a kilencvenestől a kétezres évek elejéig tartó korszaknak, amikor a magyar autós újságírók is MiniDisc-lejátszókkal, hordozható DVD-egységekkel, vagy éppen bónusz mobiltelefonokkal távozhattak nemzetközi premierekről, azért a sajtóra költött büdzsé továbbra is jelentős.
Amikor pedig nem bő tízezer dolláros utakról van szó, még mindig ott a tartós tesztautó műfaja, ami a forgalmazónak 3-4 garantált cikket, az újságnak pedig egy új autót jelent, negyedéves, vagy akár hosszabb ingyenes használatra.
Vékony hát a jég, ám épp ezért nem hajtunk rá Hummerrel. Az influenszer reklámoz. Ez a dolga, immár burkoltan, ha már a tradicionális reklámokat elutasítja az agyunk. Örömmel fizetik hát az exhibicionizmusra hajlamos fiatalokat, akik cserébe jól néznek ki, amitől a termék is jól néz ki mellettük, és remélhetőleg milliók keresik majd ugyanezt a hangulatot.
Az újságíró eközben tudhat, amit csak akar, hiszen a cikkeit sem olvassák már végig. Ami viszont a változó médiafogyasztási szokások mellett is állandó, hogy az újságírót egy újság fizeti. Tehát valamely médiavállalattól kapja a fizetését, így ideális esetben azt is megteheti, hogy őszinte marad. Kritikus, konzekvens, egyenes, a véleményét nyíltan vállaló, humoros, szakmailag felkészült, írástudó ember.
A sajtó ereje állítólag addig mérhető, míg hisznek benne.
Hogy az autógyártók az influenszerek felé mozdulnak, a hozzáférés szempontjából aggasztó. A Totalcar egy 22 éves újság, ismert márka. Egyben olyan internetes oldal, amely 2022-ben sokkal ügyesebb is lehetne a közösségi média kezelésében. Dolgozunk épp sok mindenen. Azt viszont már az amerikai munkáimon keresztül is tapasztaltam, hogy mikor újságírók helyett inkább influenszereket hívnak a gyárakba, raktárakba, múzeumokba, stúdiókba, bemutatókra, versenyekre, tesztnapokra, vagy épp a feles PR-büdzsét égető látványos autós kalandokra, összességében a vásárló veszít.
Az újságok is, naná, hisz hirtelen nem kapják meg azt a fajta privilegizált hozzáférést, amely segítségével igazán izgalmas anyagokat készíthetnek az aktív piaci szereplőkről. Nem a veterános vonalról beszélek az ismerőseinken keresztül, hanem azokról az új technológiákról, ötletekről, amelyeket vagy megoszt velünk egy autógyártó, vagy nem, mert épp kilóra méri az elérést.
Ilyen elvárások mellett nem csoda, hogy a tradicionális autós újságírást sokan feladták az utóbbi években. Nincs benne pénz, az erős karakterek pedig a Youtube folyamatosan táncoló algoritmusaival is megtalálhatják a ritmust. A szabadság vitathatatlan, még az olykor komikusan távolról érkező szponzorok kötelező jelenléte mellett is.
Míg az autós influenszerek ifjabb rosbergi világában nincs valódi csóró, hisz pont az álom vetítése a lényeg, a youtuberek vállát a folyamatos forgatási kényszer nyomja. Ezért vesznek kedvenc bohócaink viszonylag rossz autókat, vagy zúzzák le éppen az addig működőket valami látványos kihívás keretein belül. Hogy aztán újra megjavíthassák őket, és legyen tartalom az egész évre. A pusztítás bejött anno a Top Gearnek is, építeni, versenyezni pedig remek móka. Az elért széles tömegek eközben azt szeretik nézni, hogy az életben nem ők szívnak mindenféle érdekes, de kihívásokkal teli járművekkel.
Nemrég a Totalcar is publikált a női autós influenszerek világáról. A cikkből számomra az is kiderült, hogy nem kötelező, csupán erősen ajánlott szőkének lenni a szex és a férfiak kedvenc tárgyainak kombinált csomagolásához. Az is beugrott, hogy egyszer belenéztem egy supercarblondie videóba, mert érdekelt az adott gyűjtemény. Alexandra ugyan nem tudta, milyen versenyautókat lát pontosan, de egy gazdag középkorú férfi történetei annyira lenyűgözték, mint falu szépét a fóliázott X6. Dubaj, davaj, baby.
Nincs igazság, zárjuk hát ezt az egészet zenés mulatsággal. Van, kinek minden nap péntek, és van, hogy épp mindenkinek az. Már megtanultam, hogy a vlak vonatot jelent.
Nem egy Brďokoky , csak releváns. Ezen túl csak annyit tudok, hogy ebben valami autós kalandról is énekelnek szlovák barátaink. Meg a motivációról.
