KRESZ: kicsit színes, kicsit macerás, de a miénk

Ja, hogy a KRESZ? Sokat hallom újrakezdő tanítványaimtól: fogalmam nincs róla; jé, soha észre se vettem, hogy tele a város ezekkel a táblákkal, csak most, hogy olvasni kéne belőlük. Lehet így is nézni - egy csomó bonyolult jogszabály, amit be kell nyalni, le kell vizsgázni, aztán az ember még élete hátralévő részében is kapja az ívet, hogy úgyse tudja elég jól. Röviden: sokaknak nyűg az egész.

A KRESZ-re sok mindent szokás mondani - idejétmúlt szar, túl van bonyolítva, vagy éppen miért nincs benne még ez meg amaz -, mégis, jelen formájában nekünk most ez adatik. Ráadásul kevés konkrét kifogással tudnánk élni, hogy valami rosszul vagy következetlenül van kirakva. Néhány akad persze, nyilván mindenkinek van három ötlete, hogy hol lehetne inkább egy lámpa, meg miért nem veszik le onnan a harmincast, pláne, hogy pocsék a felfestések állapota. Ez mind igaz is, de rengeteg ember rengeteg munkája van abban, hogy a jogszabályok legalább ennyire jól ki legyenek helyezve az utcára.

Az utcákat elborító jelzéstömeg valójában egy piktogramokban elbeszélt hatalmas utasítás- és jogszabályhalmaz, amit tanulóként még meg is lehet szeretni, ha az ember úgy tekint rá, mint egy folyamatos és logikus rejtvényfejtő játékra. Mész az utcán, és csak akkor jutsz tovább, ha az előző rejtvényt megfejtetted: merre lehet menni és hánnyal; kinek van elsőbbsége; melyik sávba kell állni; van-e még bármi, amit látnod kell; mi mindent lehet tudni erről a szakaszról/kereszteződésről?

Gyakran vesszük be magunkat a (kicsivel már haladóbb) tanulókkal a belváros bonyolult dzsungelébe: nekik ilyenkor az a feladat, hogy az összes utasítást sorolják fel, amit látnak, és ez alapján döntsük el, pontosan mi itt a feladat, és mit lehet tudni erről az utcáról. Ez rutinos, már bele sem gondoló sofőrként is érdekes játék lehet: tudatos vezetés a megszokás helyett. Például nézzük meg rendesen, pontosan miből döntjük el, kinek van elsőbbsége, vagy mondjuk mikor egyirányú egy utca. Az nem jó válasz, hogy tavaly is az volt. Egy meglepően gyakran megszokásból elrontott példa: tudjuk-e ebből a nézőpontból, hogy a jobbra található utca egyirányú-e?

Nagyon gyakori, hogy a kötelező haladási irány után a megjelölt irányba egyirányú lesz az utca, ám ez nem törvényszerű, mert ebből itt csak annyit olvashatunk ki, hogy nem szabad balra fordulni, és kész. Semmit nem tudunk arról, hogy egyirányú-e jobbra az utca. Ha tudjuk, akkor azt abból tudjuk, hogy jelzi a tábla, és meg is nézzük a táblát. Mint mondjuk itt:

Tanulás közben végigfejtjük a rejtvényt: kinek adunk elsőbbséget? Mindenkinek, aki keresztbe jön. Jó. Nézzünk el mindkét irányba. Jönnek balról? Igen. Jöhetnek jobbról? Miért nem? Ne csak úgy érzésből, hanem nézz is oda rendesen. Az ember ezt nyilván csak tanulóként elemzi ki ilyen részletességgel, de ez egyrészt tanulóknak is szól, másrészt rutinos városi vezetőként sem árt néha a tudatos figyelmet választani.

Én néha végignézek egy-egy sarkot, hogy hány táblát lehet összeszámolni egyetlen látószögből. Megtalálod mind a nyolc táblát csak a fenti képen? Vagy nézzünk meg még néhányat. Oké, ez itt nem egy sarok, hanem igazából kettő, de megvan mind a kilenc tábla?

Esetleg mind a tizennégy itt? (A sebességkorlátozást szerintem nem lehet innen kiolvasni, csak azt, hogy van.)

Random harmincas az út közepén? Hacsak nem maradt kint valami építkezésből, akkor valószínűleg nem csak úgy ott van, a legtöbbnek meg lehet találni az értelmét: mondjuk egy villamosmegálló zebrával, lámpa nélkül, ahol harmincnál van esély megállni, ötvennél kicsit kevesebb. Vagy egy durva kanyar, vagy például ez a mentőbejárat miatti korlátozás a Lehel úton.

Érdekes megfigyelni, és megfejteni az összes jelzés értelmét és célját, és hirtelen más szögből nézni a városra, mint a megszokások szerint. Töltsünk el csak egy napot a városban úgy, hogy tényleg mindent szabályosan csinálunk. Ez nem feltétlenül mindig életszerű, de kísérletnek érdekes, és a legtöbb szabályt úgysem meggyőződésből, hanem megszokásból szegjük meg.

Azoknak pedig, akik csak most kezdték, jó ötlet lehet egy kis terepmunka. Oké, tanulod a KRESZ-t könyvből, videóról, kattintgatós feladatokból, de sokkal érdekesebb és életszerűbb (na meg egészségesebb!), amikor ráérsz sétálni egyet, és megnézni új szemmel a várost. Állj meg egy-egy kereszteződésnél, és döntsd el, kinek van elsőbbsége és miért. Ha például itt egy főútvonalat jelző tábla, akkor a kereszteződésben kell, hogy legyen egy elsőbbségadás kötelező vagy egy STOP. Ott van? Ott van, rejtvény megfejtve. Ha ez az utca egyirányú, akkor a másik végén lennie kell egy behajtani tilosnak. Ha valamerre nem fordulhatsz, azt közlik.

Van egy egyszerű logikája ugyanis az egésznek: ha akarnak az embertől valamit, azt jelzik. Soha nem kell gondolatot olvasni, indirekt jelekből bonyolultan következtetni, és kevés a mire gondolhatott a költő típusú helyzet is (persze, létezik azért). Nézd végig, hány rejtvényt kell megfejteni csak egy-egy sarkon ahhoz, hogy értsd, mi itt a feladat, mi mindent kell csinálni. Később autóból úgyis sokkal gyorsabban kell eldönteni. Esetleg várd meg, amíg érkezik néhány autó (fog), és tippeld meg, ki ad elsőbbséget, aztán nézd meg, hogyan történik a valóságban az, ami a rajzon olyan bonyolultnak tűnik.

Még jobb, ha van veled olyan korú gyerek, akivel már/még érdemes ilyen megfigyelős sétákat tenni. Utána ugyanez bringával egy kicsit már nehezebb, mert sokkal gyorsabban kell reagálni, de jó előtanulmány az autóhoz.

Nem más ez sem, mint a reneszánszukat élő tematikus séták, amikor idegenvezetővel megnézi az ember a saját városát: jé, mennyi épület, aminek soha nem néztem a homlokzatát, pedig ötezerszer jártam itt; melyik történelmi személy olvasta az újságot abban a szemközti kávézóban száz évvel ezelőtt, ami most már valami unalmas háztartási bolt; mit termeltek, amikor még föld volt itt, nem lakótelep. Meglepő lehet, hogy tulajdonképpen tele vannak írva a városok egy olyan nyelvvel, ami fölött az utcán járók egy jó részének teljesen elsiklik a tekintete.

Aztán megintcsak létezik egy egészen másik szemszög, ahonnan nézve bosszantó esztétikai környezetszennyezés az egész: van ugyanis, aki tényleg a városképet tartja szem előtt.

"Gyakran csodálkozunk rá, hogy a régi fotókon milyen egységesnek, rendezettnek és átláthatónak tűnnek a városok. Ennek egyik oka, hogy egyre több a különféle közlekedési tábla, jelzés, színes útburkolati jel, sőt színes útburkolat a környezetünkben. Ezek növelik a közlekedésbiztonságot, de az az ár, amit a városkép fizet, nincs a szempontok között. Persze érthető, hiszen mindenki erős vizuális ingerekkel igyekszik bombázni az utcára lépőt, hát miért pont a közlekedés alakítói maradnának ki ebből, ha éppen ez az, amin valóban életek múlhatnak? Ugyanakkor egységes szemlélet hiányában a vizuális káosz csak fokozódik.

Nehéz elfogadni, hogy miközben egyre inkább automatizálunk mindent, és egyre kevésbé támaszkodunk a fizikai világban minket érő ingerekre, a városainkat egyre jobban elrondítjuk. Ráadásul van egy természetes korlát is: haladás közben csak bizonyos mennyiségű információt tudunk befogadni, és mintha ezt sokszor nem vennék tudomásul a táblákat kihelyező szakemerek. „Egyszerre tehetne jót a városok képének és a közlekedésbiztonságnak is, ha elkezdenénk olyan technikákat használni, amelyekkel kiküszöbölhetőek az egyre rikítóbb sárga keretezésű táblák és színes aszfaltok." - mondja Kelecsényi Kristóf művészettörténész, műemléki szaktanácsadó.

Ahány szakma, ahány szemszög, annyiféleképpen tekintünk a KRESZ-re. A művészettörténész negatívan: fuj, hát nem látjátok, milyen ronda ez az egész? A hivatásos sofőr bosszankodva: már megint nem lehet haladni. Én, oktatóként, igyekszem meglátni a jó oldalát, csináljunk belőle játékot. Kicsit színes, kicsit macerás, de a miénk.

Címlapkép: Markus Angermeier / EyeEm / GettyImages Hungary