Itthon azért többnyire lehet tudni, hogy mennyivel szabadna menni. A lakott területet jelző táblák többé-kevésbé egybeesnek a házak csoportjának széleivel, a korlátozásokat szinte mindig egyértelműen oldja a kereszteződés, vagy a feloldó tábla. Aki nem így gondolja, ránduljon csak át egy kicsit horvát földre.
Sárga szögletes falutábla, utána ötven méterrel egy 70-es limit. Aztán másfél kilométeren át semmi, egy ház, egy buszmegálló, aztán falu vége tábla. Felgyorsítok kilencvenre, és akkor meglátom a 70-es limit vége-táblát. Hol, mennyivel kellett volna menni? Tudja a fene. Meg a rendőr. Szóval itt nem érdemes szólózni, egyszerűbb ráállni egy jó tempóval autózó helyire, aki ismeri a dörgést.
A motorosokon nincs bukósisak (akin mégis, az nem horvát, hanem turista). Istenem, meleg van, izzadnának szegények. És aki itthon rosszallóan csóválja a fejét a felhajlított, csomaggal félig eltakart rendszámú sportmotorok láttán, a horvátoknál csóválhatja akár az egész felsőtestét. Mintha 80 lóerő felett nem kéne rendszám, a legtöbb komoly speedmotoron legalábbis nincs.
Horvátország közútjain már bőven akad agresszió is. A városokban a zöldnél elég egy másodperc tétovázás, és már szól is a duda. Az udvarias beengedés, a jószándékú segítőkészség ismeretlen fogalom, különösen a teherautósofőrök gyűlölik az ilyesmit. Mikor először láttam, hogy a platós Iveco sofőrje az ülésben felállva, öklét rázva dudál és üvöltözik az előtte udvariaskodó turistára, azt hittem, egyedi eset, de a negyediknél már tudtam, hogy nem így van.
Meglepően türelmesek viszont a horvátok a szűk parkolóhelyekről kikászálódó, vagy oda beszerencsétlenkedő autósokkal. Ez nem így van Szlovéniában. (Innentől a barátom folytassa, átadom a mikrofont, hogy mondhassa: Csikós kolléga megfigyelései következnek.)
Szlovénia
Három horvát túra után idén úgy döntöttünk, a kulturáltabbnak, ugyanakkor kevésbé látványosnak és jóval drágábbnak mondott Szlovéniát vesszük célba a családdal. Utódilag hasonló a helyzet, mint a Tamáséknál, annyival kevésbé cifrán, hogy nálunk két fiúgyermek (Bálint 5, Norbi 3) van a családban, tehát utazás közben a fő téma az autózás, motorozás.
És igen, Szlovénia kulturáltabb, mint bármi, ami mellette van a tengerparton. És nem drágább, ó nem, sőt, hunyorított szemmel olcsóbbnak is tűnik, mint Horvátország. És a vécék tiszták mindenhol, mindenki beszél nyelveket, segítőkész. Az egyetlen bosszúság a kisebb vagyonba kerülő autópálya-matrica. Ahhoz képest, hogy fél évre érvényes, kevés érte az a nyolcezer forintnyi euró, ahhoz képest, hogy mekkora az autópálya-hálózat, és hogy mi csak nyolc napot töltöttünk ott, soknak tűnik.
Az ország hangulatra, rendezettségre is olyan, mint valami mediterrán Ausztria. Az árak kiszámíthatóak, ha a pincérnek nem tudunk borravalót adni, mert mondjuk csak nagy címlet van nálunk, ő csak mosolyog, és erősködik, hogy így van minden a legnagyobb rendben. Jó hely. A forgalom is ilyen: meglehetősen rendezett a terep, a parkolóhelyeket egyenként, autókockánként felfestik az út mellett, rendőrt alig, igazoltató rendőrt szinte egyáltalán nem látni. A tempó elég pontosan igazodik az engedélyezetthez, inkább az enyhe gyorshajtásba hajlik, vánszorgás szinte nincs.
Sávváltáskor, kanyarodáskor indexelnek, a lámpát felkattintják az autón mihelyt elindulnak, megadják a jobbkezest, nem támolyognak úgy a sávok között, mint az olaszok, és nem tekintik versenypályának az aszfaltot, mint a horvátok. A kintlét egyik napján életünkben már harmadszor (a Norbiéban először) elugrottunk Isztria gyöngyszemébe, a horvátországi Rovinjba. Azonnal éreztük a különbséget, akkor fogalmazódott meg bennem, mennyire más Szlovénia. A nyomulás a másodrendű utakon itt szinte kötelező, csak a radarveszélyes helyeken lassítanak, akkor is éppen annyit, amennyit muszáj. A horvátoknál a német jobban álmodozik, a holland kvázi ájultan hever a volán mögött, a horvát pedig az országát nyáron elárasztó, guruló akadályok miatt kicsit ideges. Rád jön két centire, beláthatatlan helyen, külső íven előz, ráadásul az autója is általában rosszabb (és piszkosabb), mint a szlovéné.
Az olaszok sem jobbak, legalábbis Trieszt környékén (írásomban most csak a közvetlen szlovén-XXX A-B teszteket szeretném lefedni), iszonyú agresszívek, arrafelé a felfestések csak jelzésértékűek, több is a meghúzott, horpadt, törött autó is. Motorosból meg hirtelen tízszer annyi van, ahogy átlépjük a határt. Viszont az autóbuzi sivatagja a szlovén-olasz határnál ér véget – a régi "Nyugaton" régi és új Fiat 500-asok, Lancia Fulviák, Panda 4x4-ek, Citroen DS-ek, irgalmatlanul színes motorpark oldja az autóösszetörés felett érzett aggodalomban begörcsölt káejrópji agyat.
Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?
Tegye meg a publikáció blogposztján!
A már-már tényleg szuperkulturáltnak mondható szlovén közlekedési morált érdekesen színesíti néhány helyi mediterráneum. A parkoló autóssal szemben például kíméletlenek, ezért jobb ha megszokjuk, hogy tolatva, szűk helyre beállni csak dudaszó és idegesen túráztatott motorok koncertjében tudunk. A másik a bukósisak: kismotoron szinte kötelező a hajadonfő, de gyakran nagymotorokon is minden védelem nélkül nyomulnak. Láttam protektoros dzsekis, gumipapucsos, a fején egy szál napszemüveget viselő speedmotorost is. És nem a sarki boltba indult, mert hosszan követtem Portorozsban. Viszont a járdáról lelépő gyalogosnak feltétlenül megállnak, tipikusan nem próbálnak meg átcsusszanni a sárgából pirosba hajló közlekedési lámpán, igaz, a biztonsági övnek ők sem nagy barátai. Mintha más életét féltenék, de a magukéval nem törődnének – valahogy ez jön át a hangulatból. Ettől még ezerszer inkább Szlovénia, mint bármi más körülötte. Magyarország beleértve.
