„Fél-, egy-, sőt, kétmilliós akciós ár!” – üvölt az audiovizuális reklámból és az óriásplakátokról. „Beszámítási kedvezmény, ötszázezerrel többet adunk a használt autójáért!” – tromfol a másik. Ugye ön sem képes ellenállni a csábításnak?
Soroljam még a hasonlókat?
Flottakedvezmény, már egy autóra!* Akciós THM, csak 3,99
százalék*! Luxusautó havi harmincezerért!* Bevezetési kedvezmény, csak
nálunk!* Kifutó autók, soha vissza nem térő alkalom!* Raktári készlet
kiárusítása, jelszó: "potom pénzért"!* Last minute!* First minute!*
Sőt, middle minute!*
(*Ideképzelhet egy tetszőleges, de biztosan lelombozó tartalmú, a
figyelem felkeltését célzó szöveghez képest maximum egytizednyi
betűméretű, legalább 600 karakterből álló szöveget.)
A vevő meg csak kapkodja a fejét, számolgatja a pénzét, izgul, le ne maradjon. A hirdető nem kockáztat túl sokat. Ma azt mondja az érdeklődőnek, vegyen most, holnap drágább lesz. Persze aligha lesz drágább, de (remélhetőleg) kevés az olyan önsorsrontó, aki az áru hazacipelése után még körülnéz kicsit, hol tudta volna olcsóbban megvenni? A lelki nyugalomhoz az kell, hogy tudjuk, jól vásároltunk, további egy százalékért az eladó földig tolt gatyában átkozta volna el a percet, amikor szóba állt velünk.
Az akciós ár ugyanolyan kötelező elem az autós hirdetésekben, mint a borotvareklámban a nyilvánvalóan epillált képű szépfiú széplány általi simogatása, vagy a fogkrém-promóciókban magát eladó fogorvos (muhaha, a legjobbat ajánlja, hogy ne legyen neki soha többé dolga, és elmehessen kolduló barátnak). Nehéz is értelmes dolgot kitalálni, minden marketingelemet ötször elsütöttek: van már térd-, boka-, függöny- és üléshuzatlégzsák, kezdőknek szánt törpében vadorzó turbómotor, az unalmas családi autókat gyártók meg a F1-ben vitézkednek.
Azért egy-két notórius akciózót kiemelnék. Nem mintha bajom lenne a márkákkal vagy a típusokkal, sőt, egyiket-másikat kifejezetten a legjobb vételnek tartom a kategóriájában. Például a Skoda Superbet. Az 1,9-es dízelből minden kereskedőnek volt pár utolsó vissza nem térő lehetősége. Aztán egy hónap múlva megint akadt néhány hirtelen áron alul eladó, és így megy már évek óta. Persze nem a központi honlapon találjuk az öt egész egy-két tized milliós ajánlatot, hanem vagy a kereskedő sajátján, netán titkos összekacsintás után, csak úgy a prospektusra ráfirkantva az árat. A kacagtató az egészben, hogy nem ritkán az Octaviánál olcsóbban lehetett így hozzájutni a szép nagy batárokhoz.
Ez alkalmi ügyeskedés, elnézhető a Citroën taktikájához képest. Ők aztán az összes autójukat akciós áron kínálják. Egy kivételével, a C6-oshoz nincs nyilvánosan hirdetett kedvezmény (amely a pazar tartalommal együtt is úgy ötmillióval van az eladhatósági küszöb fölött). A többi? C1: -200, C2: -460, C3: -300, C4: -1 millió, és így tovább, akár kétmillió forintig. Természetesen a haszongépjárművekre is.
Vajon hogy csinálják? Nagyon egyszerűen. Kell egy virtuális árlista, amit úgy állítunk össze, hogy a rentábilis eladási árat még kihirdetése előtt megszorozzuk 1,1-1,3-del. Aztán pedig teletoljuk a médiát kedvezményhirdetéssel. Pedig a Citroën üzletpolitikája inkább innovatív, mint az ehhez a fegyverhez ragaszkodó „egy típust 10 évig a piacon tartunk” konzervatívé. Így a valóban előnyös tulajdonságok ecsetelése helyett egyetlen témára herdálják el a teljes marketingbüdzsét.
A Suzukit nem szabad kihagynunk. Régóta megkerülhetetlen tényező a magyar piacon, sokáig az is marad. Jó is ez így, inkább egy Swifttel adósodjunk el 120 hónapra, mint egy kétszer annyiba kerülő akármivel. Egy baj van csak velük, hogy képesek két évvel a kampány lecsengése után elővenni ugyanazokat a reklámokat. A tévében most megint Swiftek versenyeznek egy olyan városban, ahol csak Suzukival járnak (és a csaj még mindig egy strigulával le van maradva), aztán a sosem öregedő két hülye horgász kalandjai az értelmiségi szaloneladóval, meg ilyenek.
És a százszor elsütött poén: félmillióval magasabb beszámítási ár használt autójára. Nemrég még a Fabiát akarták ezzel az ócska, átlátszó trükkel eladni, hát most meg nem rákapott a Suzuki? De komolyan, van, aki elhiszi, hogy merő jótékonyságból a piaci ár felett veszik be a szutykát? Hölgyek, urak, benne van az árban, mint tartalék! Alkudja le kényelmesen, ha meg nem hajlanak rá, vegyen mást, megérdemlik. Isten bizony mondom, ismerek olyat, aki azért fizeti két éve a biztosítást-súlyadót, meg vizsgáztatja buzgón a sosem (!) használt öreg csotrogányát, mert „egyszer jó lesz beszámíttatni”.
Itt az új Mondeo, de annyira friss, hogy még meleg az ülés Winkler után a repülőgépen, amellyel az első nemzetközi próbára vitték. A szalonban statikus bemutatópéldány áll, tesztautó, egyáltalán próbakör majd akkor, ha lesz belőle egynél több. Ár viszont van. Pontosan úgy kialakítva, mint egy vadonatúj, most megjelent, vagyis érdeklődéssel várt modellhez illik. Drága, de idén így is vinni fogják, mert újdonság. És mit súg a kereskedő az érdeklődő fülébe a dízelmotoros, automata, fullos felszereltségű változatról beszélgetve? „Ha érdekli, 14% flottakedvezményt tudok felajánlani, két hónapos szállítási határidővel.” Kész, kidobott legalább félmilliót a főnöke, több tízezret a saját pénzéből, mert alkudott volna a vevő, de hogy ennyire nem számított, az is tény.
Egy általános jelenségről szeretnék még egy-két szót mondani. Ez az akciós kamat. Tegyük fel, lenne pár tízezer svájci frankocskája a párnacihában. Nem is egy Harpagon, hogy soha ne akarná elkölteni, autóra gyűjtötte. Közben bombázzák a hirdetésekkel, hogy ennyi meg annyi kamatot fizetnek, csak tegyék már be a biztonságos bankba. Ehhez képest az autó forgalmazója kisebb THM-mel fejeli meg a tőkét, mivel most akciós kamattal veheti meg a vágyott személygépkocsit.
Na most a finanszírozó hülye vagy direkt ki akarja fosztani a részvényeseit, hogy olcsóbban adja a hitelt, mint amennyi kamatot fizet? Ugyan már. A forgalmazó/márkakereskedő volt szíves a hasznából némi előtörlesztést, kamathozzájárulást fizetni, a hiszékeny áldozat ezt szépen megette. Tragédia nincs, csak ha véletlen elszállna a forint, mert akkor a csábító frankhitel hirtelen igen sokba fog kerülni. Főként mivel a vételár, vagyis a tőkeösszeg magas volt, nem kedvezményt kapott, hanem gyanús, a szerződésből ki nem olvasható üzelmek zajlottak a bank és az eladó között.
A félreértések elkerülése érdekében szeretném leszögezni, hogy az alkudozást nemhogy kínos vagy gyűlöletes dolognak tartanám, ellenkezőleg. Egész cikksorozatot szenteltem neki, hadd soroljam fel: alkudozási alapok , le a zsíros kamattal! , vásárlási mesterkurzus és a folytatása. Attól viszont óva inteném, hogy könnyelműen bedőljön a magas listaárral és - ennek következményeként - szédületes kedvezménnyel dolgozó kereskedők csábdalának. Legyen megfontolt, hallgassa meg a konkurenciát is, és ha egyébként azt venné, tudassa vele, mennyiért vinné el. Legfeljebb visszafelesel, hogy „nem kedvezményt árulok, hanem autót”.
