Mindenkit megkérnék, hogy autóm összetörése előtt olvassa el az alábbi tájékoztatót. Ha Ön éppen bambul a kormánynál, és nem ismeri azt a rossz szokásomat, hogy a piros lámpánál meg szoktam állni - legyen szíves készítse elő a biztosítási kötvényét.
Önnek most nincs más dolga, mint leolvassa a kötvény fejlécéről, mely cégnél volt kedves kötelező biztosítást kötni. Nyilván a legolcsóbbnál - ha van egy kis szerencsém, esetleg mégse. Ha mondjuk Ön nem ismerős az internet világában, ahol néhány paraméter megadása után a gép kiköpi a legolcsóbb ajánlatot. Ha tehát véletlenül a fejlécen a MÁV ÁBE szerepel, legyen kedves előrenézni, észrevenni a féklámpámat és egy határozott mozdulattal a fékbe lépni - tudjuk miért.
Bár erkölcsi értelemben emelt fővel járhatnak köztünk a MÁV-osok, hiszen nem ők sikkasztottak, és fizették a biztosítási díjat (úgy 200 ezer társukkal), mégis az a szomorú gyakorlat, hogy könnyedén megüthetik a bokájukat. Vagy más testrészüket. Amikor például egy MÁV-os ügyfél megmondja a károsultnak, hogy milyen a biztosítása. Állítólag járt már úgy valaki, hogy elpáholták a helyszínen. Nem tudom, hogy ez mennyivel gyorsította meg az ügyintézést, gyanús, hogy semmivel.
Ja, és még egy apróság. Ugyebár a MÁV Általános Biztosító Egyesület nevét hallva azért az ember belegondol: itt ez az iszonyatos nagy MÁV, amely működik, ahogy működik. De mindig ott van benne a nagy Á betű, azaz az Állam, amely közbelép, ha baj van. És ha a biztosító nevében ott van a MÁV a nagy Á betűjével, akkor a biztosítóban is benne van, amit annyira szeretünk: a pazar(ló) állami gondoskodás.
Persze a MÁV-nak már semmi köze a társasághoz, kilépett a 2003-as Siófoki busz-vonat baleset utáni kárrendezési hercehurca miatt, ahol azelőtt - a piacinál kedvezőbb biztosítási költségeket remélve - 25 százalékos részesedése volt. Ezt a döntést 2005 júliusában hozták. És tessék megkapaszkodni, Magyarországon simán lehetséges, hogy mind a mai napig szerepeljen a nevében a MÁV. (Ha valamilyen trükkel bejegyeztetem a Coca-Cola Általános Biztosító Egyesületet, elkezdek pénzt beszedni, veszek egy Rollsot, meg pár másik értékes autót, közben sikkasztok, stb., mennyi ideig tűrnék?)
Ekkor jön a MÁV, és odaszól: nem kellene használni a nevemet. Mondják neki: de. Sőt, még add el nekünk az Andrássy úti palotát is, meg egyébként is, továbbra is mi biztosítunk titeket. Erre mondja a MÁV: nem, és vess véget a nevem bitorlásának 2008. február nyolcadikáig. Persze minden marad a régiben.
És mit csinált a MÁV február kilencedikén? Semmit. Megmondaná nekem valaki, hogy az amúgy komoly közpénzekből életben tartott vasúttársaság miért csak áprilisban ballag el a bíróságra? Egyáltalán, miért száll be "profilidegen" bizniszekbe, amikor a fő üzletágak sem muzsikálnak tökéletesen? És hogyan kaphat elővásárlási jogot bárki is egy százmilliós értékű ingatlanra, pusztán azért, mert az Államvasutak, (sínekkel, mozdonyokkal, bakterházakkal együtt) tagja az egyesületnek? Nem feltétlenül azokat kellene elpáholni, akik elhitték, hogy a pénzükért kötelező biztosítási szolgáltatást kapnak.
Na, de evezzünk más vágányokra! Ez az egész balhé azért robbant ki, mert az egyesületből egy kisebb összeget (úgy egymilliárdot) magánszámlákra utaltak át. A PSZÁF nyilván már rajta tartotta a szemét az egyesületen, és az első adandó alkalommal "elkapta" őket - de csupán akkor tudott lépni, amikor tényleg egetverően törvénytelen dolog történt.
Viszont senkit sem érdekelt, hogy a kötelező biztosítási szolgáltatás hogyan működik. Ugyanis a MÁV ÁBE már az első perctől kezdve így végezte a dolgát, vagyis lassan, a kárösszegeken akadékoskodva, vitatható és nehezen elérhető ügyfélszolgálattal. Néha elmentek a "tévé ügyvédjéhez", a panaszokra válaszolva elmondták, hogy az egész bizniszt a biztosítókkal lepaktált javítók irányítják, de ők, a bátrak, fellázadtak ez ellen.
A minap megjelent MÁV-biztosítós jogi fejtágító blogpostunk nyomán beindult a kommentelés, ahol valaki ezt írja: "Egy racionalitás van: ár. Miután a szolgáltatás nem nekem, hanem az áldozatomnak szól." Azért én ezzel kötekednék. Ez a szolgáltatás igenis annak szól, aki a kárt okozta - ugyanis normális esetben neki kellene megtérítenie az értékét. A biztosító őhelyette fizet.
És ezek a dolgok már az egész KGFB-műfajt érintik. Mert ugye nem csak a MÁV van a piacon, hogy mást ne mondjak, azért a javítók az OTP Garanciát sem kedvelik túlzottan, ahogy akad más népszerűtlen biztosító is. Egyáltalán, hogyan lehetséges, hogy egy adott lakatosműhely hatféle biztosítóval áll szerződésben - és mindegyiknek más rezsióradíjjal dolgozik?
Ma Magyarországon az óradíjak - tessék megkapaszkodni - nagyjából nettó ezer és tizenkétezer forint között mozognak. Tegyük föl, hogy a tizenkétezres korrektül, a műszaki és a forgalombiztonsági követelményeknek megfelelően javít. Ez esetben kizárt, hogy az ezresnél javított kocsi részt vehetne a forgalomban. Vagy fordítva: ha már ezerért meg tudják csinálni jól, árulja el valaki, minek még 11 ezret fizetni máshol?
Ja, és még egy dolog. Ha véletlenül neki talál jönni valaki a hat évnél idősebb kocsimnak, úgymond "avultatják" a kárösszeget. Ha az én hat és fél éves ajtómat ki kell cserélni, akkor azt ki kell cserélni. Márpedig attól még a lakatosmunka és a fényezés pontosan ugyanannyiba kerül, mintha egy ötéves és egy tizenegy hónapos autón dolgoznának. Ettől én túl jól jártam? Pusztán azért, mert ugyanúgy be lehet csukni az ajtót, mint azelőtt?
Csakhogy ma nálunk a kötelező biztosítási szolgáltatás úgy működik, hogy az (olcsóságra törekvő) biztosítók érdekeltek abban, hogy ezt a szolgáltatást rosszul végezzék. Minél többet kötekszenek, minél lassabban fizetnek, minél több tételt nem ismernek el a számlán, minél több papírt, károkozó szemlét, stb., kérnek, annál inkább húzódik az ügy. És minél tovább ellenkezik a károsult, annál később lesz autója vagy pénze. Ha pedig sokáig köti az ebet a karóhoz, mehet a bíróságra, további évekkel meghosszabítva a szenvedéseit. Mert, tegyük hozzá, gazdasági értelemben nincs egy súlycsoportban a legkisebb biztosító egyesülettel sem.
Sajnos a nemrég még virágzó "biztosítózás" alapozta meg az egész, károsultakkal való ilyen bánásmódot, holott ebben leginkább a biztosítók munkatársai voltak a kulcsszereplők. Egy éhbérért dolgozó ember, aki havi tízmilliók fölött dönt, vajon megvesztegethető? Mára azt mondják, normalizálódott egy kicsit a helyzet, ami részben annak is köszönhető, hogy megjelentek a piacon az olyan független kárszakértő cégek, ahol megfizetik az embereket annyira, hogy ne legyenek hajlandók komoly stiklikre. Az is szinte biztos, hogy a nagy cégek kárfelvételi rendszere is tisztult, és nem feltétlenül az alsó szinten kellett rendet tenni, hanem feljebb is. Ennek ellenére még ma is van olyan cég, amelynek a vezetője rendszeresen elmondja: "minden kár csalás".
És amíg ez a szemlélet megvan, addig mindenki bűnösként jelenik meg a kassza előtt, és hiába szór hamut a fejére, a pénz tovább pihen a biztosító számláján. Viszont abban a pillanatban, ahogy megszabnák, milyen tempóval kellene az ügyeket rendezni, egyáltalán, mik lennének a szolgáltatás nyújtásának a konkrét normái (rezsióradíj, csereautó, stb.), kicsit máshogy nézne ki az egész KGFB-biznisz. Esetleg, ha a jogaimat hamarabb tudnám érvényesíteni a bíróságon, mint ahogy az autó elrohad, az sem lenne rossz. Addig viszont kedves srácok, szíveskedjetek megkímélni az autómat. Mindenki.
