Ez a cikk eredetileg egészen másról szólt volna. Szerencsére a kollektív tudat bölcsessége győzött az egyéni gondolkodás sivársága fölött: a lényeg, hogy autóink ma alapvetően szarok.
Először arról akartam publicisztikát írni, hogy az autókból lassan kipusztul a lélek. Több új kocsi tesztelése után jutottam erre a következtetésre. Például amikor egy régi 1,3-as Swiftből ültem át az újba, és úgy éreztem, mintha hirtelen mindent mosogatószivaccsal burkoltak volna be körülöttem. Hideg zsírral átitatott mosogatószivaccsal.
A régi élénksége, barátságos gépzajai és villámgyors reakciói fájóan hiányoztak a lecsendesített, letompított, hatásosan zörejmentesített és ó-de-kúl kinézetű újból. Aztán kijött az új Yaris, és ugyanezt tapasztaltam. Álmatag, fájdalommentes puhaság, volán mögé pattanás egy doboz Seduxen után. Persze, a minőség, a zörejmentesség, ahh, meg az a hely, meg a háttámlás sámlik helyett végre kényelmes ülések. Biztosan előrelépés annak, aki naponta ötször Domestosszal törölgeti át a konyhapultot. Aki viszont örült, hogy a kölniszagú autónak kicsinyített, hangolt leömlős ralimotor volt az orrában, annak visszalépés.
És nézzék csak meg az új Twingót. A 1993-as eredeti egy sziporkázó ötletparádé volt. Kopott radírformájához, spánielszemeihez, tologatható hátsó üléssorához, a műszerfalából kiszaglászó bohócorrához, Playmobil-belvilágához semmi nem volt fogható. A mostani meg? Egy zsugorított Clio. Felnőtt és jobb lett, de már nem ovisan, makulátlanul cuki, hanem számítóan édes. Egy autóipari Lolita.
Ezt a cikktémát szerettem volna alaposabban kidolgozni, fel is vetettem a szokásos hétfői Totalcar-értekezleten. Egyébként így néz ki a társaság hétfő reggelente . Néhányan nekem estek, hogy hülyeség, ebbe nem lehet bevonni az igazi autóvá érett Astra H-t, meg az új Audi TT-t, ami a modellváltás során buzikupéból valódi sportautóvá lett. És az összes Skoda? Meg a koreaiak? A Kiák, a Hyundaik, a Chevykké transzformálódott Lacettik? Mind jobbak a korábbiaknál. Sőt, jók. Karotta szerint meg csak öregszünk, ezért gondoljuk, hogy régen minden jobb volt, akkor, amikor még a műanyagot is vasból gyúrták. Öregedésről beszél, mikor egy tízessel fiatalabb nálam? Nálam, így negyven fölött, akár igaz is lehetne, csakhogy én már kamaszkoromban is utáltam az új autókat.
Balázs Vitya kis híján megmentette az eredeti témát. Ő azt hámozta ki, hogy az újszerű, látványos, kivételesen jó autók - amiket szeretnek a hardcore fanatikusok - elfáradnak, mire megérik a második-harmadik generációjukat. Ford Mustang, Fiat Punto, eredeti VW Golf GTI meg a Peugeot 205 GTI - ilyenekre gondolt. Ez már jó vezérfonalnak tűnt, aztán rájöttem, hogy baromság.
Mert például (kihagyva a külön kategóriába tartozó 300 SL-t) a Mercedes-Benz SL-ből a 190-es nem volt valami nagy vaszisztdasz, de utódját, a Pagodát (230 SL, 250 SL, 280 SL néven futott) minden idők egyik legjobb stuttgarti roadsterének tartják. És a Mercedesnél maradva: az indiai pickupok színvonalát alulmúló förmedvény ML másodjára lett kivételes polihisztor. Már amennyiben lehet ilyet autóra mondani.
Rágódtam a dolgon, majd megvilágosodtam. Az autók a könnyen emészthető középszer felé haladnak. Olykor születnek kiemelkedő modellek - régi Mini, Porsche 911, Mazda MX-5, ezek aztán elvesztik az élüket. A másik végen meg ott vannak az elbénázott autók - Daewoo Racer, Fiat Stilo, régi Volvo S40 -, amiknél észbe kap a gyártó, és szépen feljavítja őket. Ami meg középszernek indul, középszer is marad.
Az ilyen középre törekedésből születik a hatvan számot játszó Sláger Rádió, a sok ezüstmetál autó, a suhogós dzsogging meg a brazilszappanopera-kultusz. Nem újkeletű a dolog, gondolok a magyar vidéket lávaként beborító kétablakos egyenházakra, az osztrák kerti törpék inváziójára vagy az egymástól gyakorlatilag megkülönböztethetetlen tengerparti üdülőreszortokra Törökországtól Kubán át Thaiföldig.
Autóinknál ma az unalmasodást legjobban egy hárombetűs rövidítés írja le: NVH. Noise, Vibration, Harshness, azaz zaj, rezgés, nyersesség. A mérnökök és a marketingesek kedvenc dumája. Újságíró nem élhet túl autóbemutatót anélkül, hogy valamelyik szpíker áhítattal a szájára ne vegye. Ma már minden autónak szerény az NVH-ja (envíéjcse), tegnap mindnek nagy volt, holnap meg mindnek még kisebb lesz. Aztán nyilván végképp eltűnik. Ámen.
További kilométerkövek a középszer felé vezető úton: biztonság, feddhetetlen úttartás, ezernyi komfort- és látványfunkció. Ezek pedig tetemes súlyfelesleghez vezetnek, kár is ragoznom ezt a részt, Karotta már írt is róla egy jó publit e témában, nem akarnám megismételni. De az csak a történet fele.
Az NVH-val eltűnik a libabőr. Motorhang helyett fiziológiailag tesztelt kipufogómorajt kapunk, a rezgéscsillapító betétek miatt a váltó gumis lesz, a futómű centivastag szilentblokkjainak köszönhetően a kormányzás elveszíti az élét. A nagy tömeget sok lóerő kompenzálja. Ez kis sebességnél nehézkessé teszi a kocsit, az íróasztal szélességű gumik, a térlengőkaros futóművek kétszázig semmilyen kanyarban nem engedik megcsúszni az autót. Kétszázegynél pedig meghalunk.
Egyre inkább érzem: nem szeretek kétszáznegyvennel tépni az autópályán, a belső sávba kitámolygó Daewoo Ticók láttán pedig akkorákat fékezni, hogy az öv eltörje a kulcscsontomat, az utasaim fejéből meg kicuppanjon a szemgolyó. Nem örülök annak se, amikor százötvenhéttel próbálok a határon kanyarodni, és bevillan kétéves Norbi fiam arca. Viszont imádom negyvennél gázelvétellel, leheletfékkel szűkebb ívre tenni az autót a kanyarban, és azt is élvezem, amikor hatezer-ötszáznál felkapcsolok, hörög egyet a kipufogó, és tolom harmadikban a padlót. Ilyenkor pont letojom, kilencvenet mutat az óra vagy százkilencvenet.
A lassan száguldás örömét vette el tőlünk az NVH. Meg a 215-ös gumi. Meg a húsz motorral mozgatott ülés. Meg a gépészetet butító árverseny. Honda Civic Type-R, Alfa 147, Opel GT, Toyota Auris - soroljam a veszteségeket? Cserébe a Kia C'eed, a Dacia Logan, a Chevy Lacetti és új Fiat Bravo egész jó lett. A közvélemény-kutatásokat figyelő, jóságos autóipar egyik oldalon elvesz, a másikon ad. És közben mindent ezüstmetálra fényez.
Tudom: szöges ágyban kellene aludnom, tábortűzön sütnöm a birkahúst a barlanglakásban. És gondolja csak mindenki nyugodtan, hogy nem tudok vezetni. Semmit nem akarok bizonyítani. Csak zavar a szivacsvilág. Az NVH-tól meg allergiás kiütéseket kapok.
