Az egész a baboskönyvvel kezdődött, az általános iskola nyolcadik osztályában. Biztos mindenki emlékszik a halványrózsaszín és halványzöld pöttyökből összeálló betűkre és számokra - na, ezen állítólag a férfilakosság tizenkettede elvérzik, azaz nem (illetve nem azt) látja, amit kéne. Ahogy én sem.
Nem tragédia, nem nézem zöldnek a piros lámpát, autót vezethetek, de azt mondták, ne menjek szobafestőnek vagy elektronikai műszerésznek, mert annak halványzöldre festett leányszobák és elfüstölt áramkörök jeleznék a nyomát. Hallgattam rájuk, sőt a hasonló pályákat eleve kilőttem. Mint például a fényező.
Úgy tűnik, mások nem. Legalábbis ez lehet az ember benyomása, ha alaposabban megnézi a használt autókat. Márpedig most én megnéztem. Az a helyzet állt elő, hogy a régi Micránkra már megvolt a vevő, aki beleszeretett. Kis könyörgés után belement, hogy egy hétig még hadd maradjon nálunk – mégiscsak a 39. hétben járt akkor a feleségem, nem tudhattuk, mikor kell indulni szülni.
Az eddig ímmel-ámmal zajló keresgélés hirtelen intenzív szakaszába lépett. Véres szemmel túrtam a hasznaltauto.hu-t meg az expressz.hu-t. Az első körben az ötajtós vagy kombi Mazda 626-osokat kezdtem el kutatni, mert hatalmasak és tartósak. Figyelem, itt nem a Csikós-féle rettenetről van szó, hanem a 626 könnyen felejthető, Mazda6 előtti utolsó kiadásáról. Az ársáv 0,8 és 1,2 millió között húzódott. Eleinte. Aztán a szánalmas felhozatalt látva bővült a kör. Lehet Avensis meg Primera, sőt, a végén már 323F is. Végső kétségbeesésemet jól illusztrálja, hogy titokban Peugeot 406 kombik hirdetéseit is nézegettem.
A kutatás menetrendje a következő: az ember felhívja a kereskedőt, hogy az alapinfókat beszerezze. Egy idő után a stratégiám annyiban módosul, hogy a "mennyit futott?" helyett a "mennyit mutat a számláló?" kérdést tettem fel. Csak azért, hogy nyugodtabban válaszoljanak, ne rettegjenek a purgatóriumtól, ha netalán vallásosak. Mert nem szép dolog hazudni.
Úgy tűnt ugyanis, hogy minden kocsi, amelyik ebbe a körbe esik, tíz-tizenkét év alatt kábé 130-160 ezer kilométert futott. Csak azt nem értem, hogy az utasterük miért néz úgy ki, mintha már megtették volna legalább egyszer a Föld és a Hold közötti távolságot, ami a Wikipedia szerint 363 104 és 405 696 km között mozog. Fel is állítottam saját elméletemet, hogyan változik a km-számláló állása, amint a kocsi mind többet fut. Íme azoknak, akik szeretnek diagramokat nézegetni:
A keresgélés egyik legbájosabb momentuma az volt, amikor egy Toyota Carina E-nél ácsorogva naivan azt kérdeztem a kereskedőtől, honnan hozták be a kocsit. Mondta, hogy ez magyarországi. Kérdezem: akkor mér' K-s a rendszáma? Mondja: valamiért lecserélték, biztos lelopták róla. Aztán beülök, és ott van a CB meg a taxióra helye. Egy cirka 150 ezret futott, 95-ös kocsin, ha jól emlékszem. Anyád.
Mégis a törések problematikája nyomta ki a biztosítékot. Nem baj, hogy egy kocsi javított. Ennyi időt nem lehet megúszni sérülések nélkül. A probléma ott kezdődik, ahogy megjavítják. A megtört motorházfedelet nem cserélik ki, a klímahűtőben ott van a rátolt csövek lenyomata ("_nahát, pedig eddig működött a légkondi"), a vadiúj légszűrőház "csak a szilikontól tűnik újnak", és még sorolhatnám.
És miután remekül kilakatolták, megszerelték, jön a fényező. Tulajdonképpen nem is baj, hogy nincs köze a színekhez, mert ez nagy segítség a fogyasztónak, azaz nekem. Itt most nem arról van szó, hogy a régi fényezés matt, az új meg csillog, egyszerűen a fújt festék más árnyalat, mint az eredeti. Annyira más, hogy még én is látom. Legalább nem kell rétegvastagságmérővel grasszálnom. Na de akik összefújják a csomagtartóban a CD-tárat, tömítőgumikat, meg a kerekeket...
Amúgy szórakozató lenne a meséket hallgatni, de nem amikor szorít az idő. Ölni tudnék, amikor elmegyek valahová a világ végére, megnézni egy "csak az apró koccokat javították a kocsin" típusú kombit, és kiderül, hogy csak a teteje nincs újrafestve – pedig arra is ráfért volna. Egyszerűen az időmet cseszik el. De nagyon.
Ja, és még egy apróság. Használt autót jó gumin? Ilyen nem létezik. Ha véletlenül így is kerül a kocsi a kereskedésbe, egyszerűen lecserélik agyonkoptatott abroncsokra, rányomnak fél flakon szilikont és az átlagvevőnek ez elég. Nyilván egy három millába kerülő kocsi vevőjét még kevésbé ingerli, hiszen a ráköltendő 80-100 rugó arányaiban még nem sok. Ha viszont egymilliónál játszunk, a gumicsere ára már ingerküszöb feletti, még akkor is, ha olyan másodmárkákban gondolkodunk, mint a Barum. És a kereskedők nem viccelnek, a gumik döntő többségén milliméter alatti a minta.
Így esett, hogy az első öt nap után még csak jelöltünk sem volt. A hatodik nap szombat volt, akkor már akadt legalább egyetlen gép, egy angol gyártású Honda Civic, amit frissen hoztak be az országba, és az asszonykámnak is tetszett. Úgy terveztük, hogy vasárnap elmegyünk vele egy próbakörre.
Ekkor jött az ötlet: autópiac! Kimentünk vasárnap reggel. Persze a szokásos japánautó-kínálat extaxikból és biztosítózós kocsikból, megspékelve egy kis tuningverda- és Merdzsó-folklórral. A mi árkategóriánkban tényleg semmi sincs, amibe beülnénk. És ez az utolsó nap a hétből. Bár a Micra vevője önként mondja, hogy ha nincs megoldás, kicsit még húzhatom az átadást. Ekkor már a negyvenedik hétben jártunk.
Ekkor csoda történt, a piacról elfelé jövet kiszúrtam egy ötajtós Avensist, csillogóra vikszolva, karcolások nélkül, új gumikon, megkímélt utastérrel, soha cigit nem látott hamutartóval, alig fénylő váltógombbal_ szóval, Civic elfelejtve. Igaz, csak lefoglalóztuk és másnap reggel tudtuk kifizetni az Avensist, de még vasárnap este – no meg a likviditásunknak is jót tett – odaadtam a kis Micrát a vevőjének. Erre az éjszakára tehát kénytelen voltam szülési moratóriumot elrendelni, hiszen nem volt autónk.
Azóta kiderült, hogy még nincs itt a világvége. Túlvagyunk az eredetvizsgán, ahol kiderült, hogy az egyik hátsó ajtó újrafényezett, de pontosan azzal a színnel, amivel kell. Nem más árnyalatú, nem fújták le a díszlécet meg a tömítőgumikat, nem süvít a szél a tömítésnél és könnyen záródik az ajtó. Én észre sem vettem, az eredetvizsgáló mondta, miután végigment a kocsin a rétegvastagság-mérővel. De nem is zavar. Úgy tűnik, vannak még, akik nem gányolnak. De hogy ekkora irgalmatlan nagy mák kelljen hozzá, hogy kifogjuk – na ez elkeserítő. Ezért olyan a magyar használtpiac, amilyen.
