Oké, sportolás és pöffeszkedés kipipálva, kell valami kicsi is. Hát a kicsi, az egyértelműen a Smart lenne. Persze szigorúan az első széria egyik utolsó darabja, nem a tavaly piacra dobott hájas második generáció. Szóval a Smart pont olyan cukiság, mint az ötvenes-hatvanas évekbeli Fiat 500, garantáltan kultautó lesz belőle. A lányom pedig már most imádja, tavalyelőtt Olaszországban a kérésére ilyet béreltünk, és ott közölte, hogy nagykorában neki ilyen kell. Hát megkapja, méghozzá egy vadonatújat. Néha majd kölcsönkérem tőle, mert - dobáljanak meg Viacolorral - én szeretek Smartot vezetni. Teljesen másfajta vezetési élmény, és elképesztő, hogy a 194 centimmel tökéletesen elférek benne. Mivel részben Bogárban szocializálódtam, azt is imádom, hogy hátul van a motorja, és perverz módon a lusta automatája sem zavar.
Van még egy Mercedes-termék, amit magammal vinnék a jövőbe, ez pedig a G-Wagen, a világ legkockább alakú autója. Amióta először ültem ebben a kocsiban, azóta rajongok érte. A G a funkcionalitás diadala, és fényesen lángoló bizonyítéka, hogy a dájnemik lájn nem más, mint a modern kor csököttsége, igenis lehet szép, mit szép, gyönyörű, ami hasznos. Ez az autó elképesztően robusztus és megbízható, milliószor átgázolt Afrikán és a világ legnehezebb terepein, háborúkat járt meg, és annyira jó, hogy kiirthatatlan. Huszonnyolc éve szerepel a Mercedes árlistáin, úgy tartja az árát, mint az arany, és szó sincs róla, hogy befejezzék a gyártását. Én azért óvatos vagyok, úgyhogy ez is mehet a gödörbe.
Még egy nagy túlélőt tennék be mellé, a Hindustan Ambassadort. Ez az Indiában gyártott autó tulajdonképpen egy második szériás Morris Oxford, és 50 éve, 1957 óta gyártják Nyugat-Bengál egyik városában Uttarparában. Egy vadonatúj klasszikus autó, ez micsoda buli! Mondjuk az 1,5 literes dízelmotorral, ami 38 lóerős és egy kalapáccsal meg a Brico Store-ban kapható legolcsóbb kínai villáskulcskészlettel javítható. Szerintem bármilyen éghető folyadékkal elmegy, ami nem elhanyagolható szempont, ha mégis bekövetkezik a Mad Max-szcenárió. Érthető persze, ha valaki bizalmatlan, és az én ajánlásomra nem hajóztat be vakon egy új Ambassadort Indiából. Neki azt ajánlom, hogy repüljön el Londonba, és próbálja ki az Ambassadorokkal fuvarozó Karma Kabs szolgáltatásait. Ha még azután is kérdései lennének, akkor itt talál tíz nyomós érvet, miért is kell ott lennie a szarkofágban az első indiai autónak.
Az olvasó és az Ambassador
Az Ambassadorral kapcsolatban osztanék meg két élményt, ami teljesen alátámasztja a cikkben írtakat. 1984-ben Indiában dolgoztunk és a kollégákkal Delhiből szerveztünk egy kirándulást a Himalájába, Massoorieba, négy Ambassadorral. Az indulás előtt volt egy hatalmas zápor, a mi kocsink belehajtott egy tócsába és leállt. A sofőr nem esett pánikba, lekapta a karburátorról a benzincsövet, teleszívta a száját benzinnel, amit aztán beleköpött az elosztófedélbe és meggyújtotta. Az ílymódon kiszárított elosztófedelet visszatette, beült, indított és ezután ezzel a kocsival már nem volt probléma.
A visszaúton megbeszéltük, hogy a Gangesz partján Haridwarban találkozunk. Az egyik kocsi jó ötórás késéssel érkezett. Amikor a késés okáról érdeklődtünk, elmesélték, hogy a himalájai üdülőhelyről lefelé vezető szerpentinen egyszer csak kifordult a kocsi jobb első kereke. A közelebbi inspekció során kiderül, hogy kiesett egy csapszeg (azt hiszem a lengőkar csapszege). Ennek megoldásához már az indiai és a magyar találékonyság kombinációja kellett. Az egyik kolléga felbontott egy libamájkonzervet, amit közösen elfogyasztottak, a dobozt szétvágták és rátekerték a csapszegre, amit így megvastagítva beütöttek a helyére. Az így "megjavított" kocsival lementek a Himalája lábánál levő Dheradunba, ahol egy műhelyben rendesen kijavították a kocsit. És mindez csak öt óra késést okozott! A mai autókkal ezt nem lehet megtenni!
Üdv,
Ghammond
Lassan megtelik a gödröm, de két autónak még van hely. Az egyik a Toyota Prius első szériája lenne. Erre a kocsira rövid idő múlva úgy fogunk nézni, mint ma a Commodore 64-es számítógépekre vagy az első Nintendo játékokra. Ahogy a Deltában mondaná Kudlik Juli , technikatörténeti mérföldkő ez a kocsi, történelmi szerepet játszott a hibridtechnika világszintű elterjedésébe. Nekem önmagában persze még kevés a mérföldkőség, az én kérges szívemet a teknősbékákkal és a napocskákkal rabolta el a Prius.
A Bogárhoz annak idején kapható virágvázán kívül nem is emlékszem más ilyen bevállalós autóipari megoldásra, amikor orrba pöckölték a szent technikát, fontosabb volt a vidámság. Szóval a Prius érintőképernyője jelzi a kocsi elektromos rendszerének állapotát, és aki bizonyos mennyiségű elektromos energiát rekuperál, napocskát kap, aki pedig felhasználja az összeset, annak teknősbékával jelzik, hogy a kocsi nem számíthat a villanymotorok segítségére.
Kilincs a kilincshez ér, már csak nyolc négyzetméter szabad felület van a betonon, na, ki lesz az utolsó? Már megint egy frissen kifutott típus, a svájci katalógus 2007-es kiadásában még éppen szereplő Ford GT lenne az utolsó. Nem vagyok nagy híve a retroautóknak, de ez zseniális. Még a jó Jeremy Clarkson is vett magának, nem véletlenül. Ez a kocsi megjelenésének idején végsebre lenyomta a sportkocsi-arisztokrácia két legkékvérűbb tagját, a Porsche Carrera GT-t és a McLaren Mercedest.
És akkor még nem is beszéltem arról, hogy milyen múltja van. Eredetije, a GT40-es Le Mans-ban többször alaposan elpáholta a Ferrarikat, Enzónak olyan dühkitörései voltak, hogy ahhoz képest a Krakatau felrobbanása békés kis pöffenet egy szivarszoba sarkában. Egyébként személyes szálak is kötnek ehhez az autóhoz. Dearbornban, a Ford 100 éves évfordulóján ott voltam, amikor leleplezték az első három példányt, és az egyikben üldögélhettem is pár percig. Jól van, tele a betongarázs. Jöhet a nejlon, a légmentesen záró tető meg a föld. Viszlát tíz év múlva. A koordinátákat majd akkor mondom.
Más is ásott már
Ezzel az autóelásás sztorival nem én vagyok az első, autókat gyakorlatilag azóta ásnak el, amióta létezik autózás. Az indok legtöbbször persze az elrejtés volt, leginkább háborúk előtt és alatt kerültek kocsik a föld alá. Hol a beszolgáltatástól féltek a tulajdonosok, hol a rekvirálástól, hol pedig a bombázásoktól. Nem egyszer előfordult már, hogy valaki annyira szerette az autóját, hogy mellétemették, esetleg abban ülve földelték el. A legérdekesebb autóelföldelés azonban szerintem mégiscsak az volt, amikor 1957-ben az oklahomai Tulsa városában egy 1957-es Plymouthot ástak el. A kocsit a jövőbe küldött üzenetnek szánták, csomagtartóját telerakták fényképekkel, ruhákkal és más tárgyakkal. Az aranyszínű Belvedere-t ötven évvel később, múlt pénteken, a város alapításának századik évfordulóján ásták ki, nézzék meg mi maradt meg belőle.
