Felmondtam a biztosítást, de nem fogadták el

2015.05.18. 10:08

Tisztelt Biztosításdoktor!

A Postánál van kötelező biztosításom. Évfordulóra szerettem volna felmondani váltás miatt. Ekkor be is sétáltam a postahivatalba, ahol a hölgy kitöltetett velem egy nyomtatványt majd "bevitte a rendszerbe" a felmondást. Mondta, hogy majd kapok tőlül levelet.

A levelet nem kaptam meg, így felhívtam őket egy idő után. A telefonos support szerint nem érkezett be a felmondásom, kérték, faxoljam el az én példányomat. Beballagtam egy postahivatalba, ott megnézték, továbbfaxolták, mondták, hogy rendben, felmondottnak tekinthetem. Így kötöttem egy újat (15 000 Ft-al olcsóbban).

Most pedig kaptam egy levelet a postától, hogy a felmondásomat nem fogadták el, ugyanis nincs rajta postai pecsét. :-O Pecsétet valóban nem nyomott rá a kollegina, ellenben aláírta, hogy átvette. Így nem érvényes? Most mit tehetek?

Köszönettel: Németh Péter

Tisztelt Érdeklődő!

A rendelkezésére álló postai dolgozó által aláírással, remélem dátummal is ellátott felmondólevelet, küldje el biztosítótársaság részére tértivevényes panaszlevélben és kérje nyilatkozatukat az elmaradt szerződés törlés és intézkedések tekintetében. Igényének érvényesítéséhez jogi segítséget is kérhet.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

A TotálKártérítés jogi csapata segít!

A "Kérdésem van" gombra kattintva Üzenetküldő felületünkre jut, válassza a Kártérítésdoktort a címzettek között. A "Jogi támogatás" gombon keresztül felveheti a kapcsolatot szakértőinkkel. A "Kalkulátor" gomb pedig a TotálKártérítés felületére viszi, ahol részletesen is megismerheti a szolgáltatást.