DIV.kepre2
{
background-image:
url('http://index.hu/cikkepek/totalcar/tesztek/lancer16/.gdata/cikk/lancer16_003.jpg');
background-repeat: no-repeat;
padding: 8px 4px;
color: black;
height: 340px;
}
DIV.kepre2 P
{
margin-top: 10px;
width: 515px;
}
Az 1,6-os alapmodellt hatalmas hátsó szárnnyal ruházta fel az importőr,
amivel legalább némi humort sikerült csempésznie a lélektelen dizájnba.
Másrészt viszont rég nem találkoztam ennyire igényes, meggyőző, öröknek
tűnő technikával a modern autóipari tömeggyártásban.
Már amikor megláttam, éreztem: nehéz dolgom lesz.
Átfotosoppolt emblémákkal a Lancer feltűnés nélkül eladható
lenne, mint bármelyik távol-keleti gyártó kevéssé ismert modellje.
Ember meg nem mondaná, hogy ez nem egy két-három generációval ezelőtti
alsó-középkategóriás Hyundai, Daihatsu, esetleg Proton.
Nem is csoda. Bár a hűtőmaszkot nemrég újjátervezték,
a Lancer mégiscsak egy hatéves modell, jelenlegi formájában épp az
ezredfordulón jelent meg a piacon. Ugyanolyan fosszília, mint
legközelebbi vetélytársa, a
Nissan Almera. Csak
finomabb, könnyedebb, ugyanakkor (még) kevésbé karakteres.
Akárhonnan is nézem, az első reakcióm egy ásítás. Hiába hajoltam,
ágaskodtam, kúsztam-másztam a fényképezőgéppel, semmilyen szögből nem
lehet izgalmas perspektívát találni.
Az egyetlen apró, tétova kísérlet a Mitsubishi részéről a
valamelyest megcsavart küszöb. Ez is úgy néz ki, mintha
megpróbálták volna lelopni egy M3-as BMW-ről, a tulaj észrevette,
belekapaszkodott, aztán húzták-vonták, egyik oldalról a japán, másikon
a német, végül a japánok kezében maradt, de közben kinyúlt,
kiegyenesedett, odalett belőle az agresszió. Mindegy, azért
felrakták.
Egy pici ötlet azért mégis született a tervezőirodán. A Lancer két
pótféklámpával is rendelkezik, az egyiket az irdatlan szárnyba rakták,
ez persze nem az alapfelszereltség része. A másik viszont
egy kis Lancer felirat a hátsó ablak tövében, ami fékezéskor pirosan
világít, így tájékoztatva a típusjelzés leolvasásához túl nagy
követési távolságot tartókat, mi is lassít épp előttük. Vicces?
Szánalmas? Ahogy vesszük.
A beltérben ugyanez. Tagadhatatlanul egy autó, vannak benne ülések,
kormány, műszerek, de ez egy öt-tízéves dizájn. A szedett-vedett
műszerfal pedig egyenesen lopásnak tűnik:
nem lehet, hogy ezek a Mazda órái, csak átcsoportosítva,
össze-vissza egymásra hányva, egy Lancer feliratú, funkciómentes plusz
körszámlappal kiegészítve?
Az egyetlen érdekes dolog a szimmetrikus szerelvényfal-betét, közepén
természetesen az elmaradhatatlan zöld kvarcórával.
Ezeréves jól bevált japán egyen-bajuszkapcsolók ágaskodnak a
jellegtelen kormány mellett. A csomagtérfedelet nem burkolták le
belülről, behúzófogantyúja sincs, sőt, a pótkereket is csak egy
kivehető farostlemez takarja.
A Lancer jelentése
A lance
lándzsát,
pikát, dárdát jelent, tehát a
lancer olyan katona, aki lándzsával harcol. Hogy ennek mi
köze van ehhez a szolid, rendkívül békés megjelenésű kis
lépcsőshátúhoz? Nem tudjuk. A legkevésbé, de még mindig túlságosan
erőltetett elméletem szerint a lándzsa olyan fegyver, ami hosszabb,
mint egy pisztoly; márpedig a Lancer a Colt hosszított, négyajtós
verziójaként indult annak idején. Ugye mekkora hülyeség? Szúrjanak,
vagy lőjenek le nyugodtan, de nem jutott jobb eszembe.
És semmi trükkös apróság, rafinált plusz-szolgáltatás. Se esőre
induló ablaktörlő, se sötétre bekapcsoló világítás, se rejtett, mégis
tágas fiókok, se ködfényszóró(!!!), semmi. A luxust csak négy automata
ablakemelő és az automata (de csak egyzónás) klíma képviseli. Még
műszerfalba integrált, lanceresített-micubisített gyári rádió sincs,
két DIN-méretű fiók várja az importőr, vagy az új gazda választását. A
kormány csak fel-le állítható. Nem alakítottak ki hátul légbeömlő
rostélyokat, a biztonsági öv bekötésére semmi sem figyelmeztet. Se
lámpa, se bip-bip.
Fedélzeti számítógép sincs. Se gerinctámasz. Nincsenek
bonyolult elektronikai rendszerek, még a riasztót is utólag
szereltette be az importőr. Manapság, amikor más kártyát ad az
autóhoz, amit elő sem kell venni, a Lancer kulcsa mellett ott
fityeg a külön távirányító. Korszerű dízelmotor sincs, a Lancer
csak benzinmotorokkal létezik.
Cserében viszont olcsó.
Ha saját költségvetésemből kellene új autót kigazdálkodnom,
sokkal szívesebben ülnék be a 3,3 millió forinttól már klímával és
villanyos alapkütyükkel induló Lancerbe, mint egy ennyiért még épp csak
akciós, fapados, de friss modellbe. Biztos maradi vagyok, korszerűtlen
és pusztulásra érett, de gyűlölöm a gondolatát is, hogy olyan, képzett
marketingszakemberek brainstormingján kitalált többletszolgáltatásokért
adjak ki pénzt, amire valójában semmi szükségem.
A Lancer vezetési pozíciója a szűkös állítási lehetőségekkel is
teljesen jól testre szabható, az ülések kényelmesek. A lábtér hátul is
elegendő. Ki lehet látni a kocsiból, azonnal érezni a hosszát, a
szélességét. Minden egyértelműen és könnyedén működtethető. Nem nyújt
semmi különlegességet,
olcsó, mégis jól érzi magát benne az ember. Mint a Dacia
Logan.
De annál azért
műszakilag jóval többet ad. Manapság a 100-110 lóerősnek mondott
1,6-os motorok általában gyengének és szomjasnak tűnnek a nem ritkán
13-14 mázsásra hízott alsó-középkategóriás szedánokban. A Lancer
legkisebb motorja csak 98 lóerőt tud papíron, de egyáltalán nem esett
nehezére megküzdeni az 1,2 tonna alatti tömeggel. (Hogy a biztonságra
nézve ez mit jelent, nem tudjuk: NCAP-teszt az aktuális Lancerről
sajnos nincs.)
Aki már hozzászokott a mai agyonszabályozott, nagyon zöld
benzinmotorokhoz, különösen az európai autókéhoz, nagyon elcsodálkozik
a Lancer viselkedésén. Könnyedén pörög fel, egész gyorsan ejti le a
fordulatot, úgy szabályoz le 6500-nál, mint egy motorkerékpár.
A 98 ló helyett pedig hazudhatna a Mitsubishi 115-öt is, simán
elhinném. Lehet vele hülyegyerek módjára gumit csikorgatni,
visszakapcsolni kettőt és jól meghúzatni, ráadásul mindezt élvezetesen,
érces hangjáték kíséretében.
A Lancer újabb elmaradottsága a divattól: nincs műanyagfedél a
motoron, pedig ez szinte az összes mai autóban gyakorlat. A szimpatikus
józan konzervativizmus a szerkezetben is megtalálható. Egy
vezértengely, tizenhat szeleppel: ugyanaz a
precíz, erős, takarékos karakter, amit mindig is szerettünk az
egyszerű japán benzinmotorokban. Hozzá a viszonylag könnyű kasztni: a
tesztfogyasztás hét liter alatt maradt, teljesen vegyes üzemben,
próbálgatva. Megkockáztatom, hogy a Lancer teszthetét teljesítve
egyetlen európai 1,6-os alsó-közép szedán sem jött volna ki kilenc
literből.
Agilis motorhoz jó az agilis futómű. A Lancer felfüggesztése
mintaszerűen hozza össze a két ősellenséget: kényelmet és stabilitást.
Előre MacPherson került, de hátul szerencsére nem a kategóriában
teljesen szokványos, olcsó és igénytelen csatolt hosszlengőkaros
megoldást, hanem jó kis többlengőkaros, teljesen független
felfüggesztést építettek a Lancer alá. Nagy tempónál nem viselkedett
szépen, beállítási hiányosságokra gyanakszom, és fene tudja, 180-nál a
sztrádán talán a hátsó szárny is inkább rontott az úttartáson, mint
javított, de gyors kanyarokban, rossz úton jól kézben tartható a
Lancer.
A szteroidon hízott ikertesó
Csak pár napon múlt, hogy nem az 1,6-os tesztautóval mehettem ki a
Hungaroringre az EVO IX bemutatójára. Különösen nyitott volt hát a
szemem arra, hogy a csaknem háromszor nagyobb motorteljesítmény és
az ehhez igazított műszaki segédberendezések mellett mitől lesz még
sportautó ebből a szende kis szedánból.
A Lancerre nem különösebben nagy élmény ránézni, ezért a
Mitsubishi odaadta az autót egy panelházi sorgarázsban üzemelő,
Fast and Furiousön nevelkedett húszéves Jettadízel-tulajnak,
csinálja meg úgy, mint a sajátját. Nagy kerék, vasalódeszka a
csomagtérfedélre, jó kis majosházi lökhárító, természetesen az
intercooler előtt kivágva, motorháztető szintén kivágva, némileg
domborított sárhányók, háromoptikás fényszóró, izgalmasabb hátsó
lámpa, ennyi. Küszöbre, sporttükörre már nem futotta.
Bent sem bonyolították túl a dolgot. Recaro-ülések, MOMO
kormány, új műszerszámlap, ennyi, mehet bele a technika és kész az
utcai versenyautó. Hihetetlen, hogy milyen kevéstől mennyivel
jobban néz ki.
A Mitsubishi márkát az elmúlt években ugyancsak érdekesen
menedzselték a különböző vezérképviseletek a magyar piacon. Például ez
a Lancer
egy-két éve emlékeink szerint 4,5 milliós áron szerepelt. Most
kicsit kitisztult a helyzet, a tavaly szerveződött, Emil Frey
érdekeltségű MM Import Kft. gatyába rázta a dolgokat. (Milyen érdekes
ez: vajon mit jelenthet
pontosan a kifejezés? Mit rázunk? Hogyan? Talán jobb nem is
belegondolni.)
Szóval
az 1,6-os Lancer immár 3,289 milliós alapáron szerepel a
katalógusban. Na ez a katalógus azért még mindig nem elég letisztult, a
kétlufis, vaskerekes alapmodellt éppúgy Invite-nak hívják, mint
hatlégzsákos, alufelnis, 3,689 millió forintos tesztautónkat, csak az
egyik E98, a másik E99 kiegészítő kóddal fut.
Tehát 3,7 millió, ennyiért ád a Mitsubishi egy automata klímás,
takarékos, de ehhez képest egész dinamikus, kellően tágas, kezes kis
családi autót. Hatéves modellről van szó, megnéztem a
Népítélkezők
mit mondtak autóikról. A korábbi dilettáns értékesítési stratégia és
eszement árazás miatt mindössze három nem-EVO tulaj véleményét
publikáltuk: ők
megbízható, unalmas, de kellemes autónak írták le 1,6-os
Lancerüket. Nem is ígér mást. Ha valaki elszánja magát, hogy vesz
egy ilyet, nem fogja megbánni. Viszont alighanem nagyon kevesen fogják
a sok színes-szagos autó közül épp a Lancert választani. Nekem azért
kéne.
A szerző értékelése
szedántól névleges motorteljesítmény, divatos dizájn és kis kütyük
terén, legalább annyival tűnt a rövid teszt-együttléten
mozgékonyabb, kiforrottabb, megbízhatóbb és takarékosabb autónak.
Négy csillag, de a Mégane is annyit kapna.
További cikkeink
