Már egész olcsón egész újat kapni. Egy Citroen-kereskedésben
találtuk ezt a 2001-es Multispace-t, hiteles 110 ezer
kilométerrel, szervizkönyvvel, 1,6 millió forintért. Itt vették valaha,
most ide hozták vissza beszámíttatni, közben végig itt szervizelték –
van-e ennél csodálatosabb filemiledal, amit az autóvásárló hallhat?
(Jó tudni: a Citroennél nagyon jól működik az alvázszám alapján
történő szervizháttér-lekérdezés. Én azért nem vettem meg egy
Xantia kombit, mert
a 160 ezer kilométerrel kínált, ’97-es kocsi ’99-ben járt egy
német szervizben, ahol egyebek mellett komplett automata váltót,
hidraulikát cseréltek benne. Ha garanciaidőben ennyi baja van, mi lesz
vele később?)
Kívülről kifejezetten kellemes a szemnek, főleg ebben
a vidám metálfényű aranysárgában. Barátságos arc, nagy, zöld
ablakok, haszonjárműhöz képest egész dinamikus arányok. Bent jóval
szomorúbb látványt nyújt. Tesztautónk, a kisgyermekes családoknak
szánt Multispace zöld biztonsági övekkel, tiritarka üléskárpitokkal,
zöld óraszámlapokkal, a középkonzolon konyhai munkalap-szerű,
szintén zöld műanyagfelületekkel próbálja oldani a hangulatot. Ki
tudja, újkorában talán még jól is állt neki, de így, kissé megkopva,
elkoszosodva csak hangsúlyozza az érzést: nem személyautóban, csak
annak pótlékában ülünk.
És még sok minden más is emlékeztet rá: ez egy teherautó. Nagy
gombok, lapos kormány, lefelé taposandó pedálok, hatalmas, meredek
szélvédő, billenőablakok hátul, burkolatlan lemezek
a csomagtérben, kemény hátsó futómű. Jóval kulturálatlanabb, mint
egy személykocsi, ugyanakkor azt is sugallja: üsd-vágd, úgyis kibírja.
Kisgyermekes apának pedig ez igen pozitív üzenet. És IKEA-bútorokat,
kerti kapát, hordó cefrét is szívesebben fuvaroz az ember egy ilyen
puttonyossal, mint egy plüssbe burkolt kombi rakterében.
Különben tágas, praktikus, jól pakolható autó, a hasonló
külméretű
Xsara Picasso közel nem kínál ennyi teret. A hátsó üléssorban
meglepően nagy a lábtér, a gyerekülések jó messze kerülnek az
első ülésektől, a kis drágák nem tudják szétrúgni apuci és anyuci
gerincét. Aki egynél több gyereket szeretne rendszeresen fuvarozni,
mindenképp két tolóajtós példányt vegyen, különben küzdelmes dolog
a belső oldalra szíjazni a porontyot. Egyébként ez
a tolóajtó a Berlingo legnagyobb előnye a kombikkal
szemben: szűk helyen beszállni, gyereket berakni csodálatosan
egyszerű.
A mi autónknak egy nagy baja van: 1.9 D jelzésű szívódízel
szerencsétlenkedik benne. Szó se róla, a PSA 1868 köbcentis
blokkja tartós, megbízható, és takarékos szerkezet, de annyira lomha
vele ez a viszonylag nehéz, magas kasztni, hogy ha
a gyermekzsivajtól nem is, az idegtépően sokáig tartó
kigyorsításoktól biztosan megőszülnék, míg eljutnék vele, mondjuk
a tenger partjára egy családi nyaralás során.
Alul nagyon gyenge, felül viszont rendkívül erőtlen. Azért igyekszik
szegény. Elindulásnál ugyan hajlamos lefulladni, de ha mégis sikerült
mozgásba lendíteni, vérmes morajlással pörög fel a motor újra és
újra. Rövidek a fokozatok, az egyes, kettes, hármas, hamar elfogy,
jön a négyes, ekkor lenézünk az órára, és uramfia: máris ötvennel
száguldunk! Tankolni viszont tényleg ritkán kell bele, az 55 literes
gázolajtartály ráérősen 900 kilométerre is elegendő lehet. A 110
ezer kilométeres futásteljesítmény tesztautónknál teljesen korrektnek
tűnt. Az a pár dolog, amit lehetett benne kapcsolgatni, működött,
a kormánymű, futómű sem volt elhasználódva, csupán a jobb
első féltengely kopogott figyelmeztetően a szűk kanyarokban.
A szívódízelnél sokkal kellemesebb útitárs a kétliteres HDI –
csak azzal több lehet a baj. Az már ízig-vérig új motor,
a fogyasztói társadalom számára. Egy darabig minden rendben, aztán
jön az első típushiba, a leszakadó ékszíjtárcsa. Aztán az
üzemanyag-ellátó rendszer, a turbó, és rájövünk, hogy az új, erős,
takarékos, dinamikus motort már nem fogja tízezerér’ helyrehozni Józsi
bácsi az utca végéből, mint a régi szívódízelt.
Olvasóink írták
Igénytelenségét és megbízhatóságát én is csodálom, mivel
féltem a francia minőségtől ...mert előtte Renaultom is
volt
Írjon ön is
ítéletet !
Általánosságban nincs olyan, hogy Berlingo. Az
új, nagylámpás széria jóval megbízhatatlanabb, változatos hibák sorát
képes produkálni, a motorral, az elektronikával, a futóművel
is bármikor lehet gond – állítja róla a profi szerelő
A régiek tartósabbak voltak, ott főként a HDI-motorral
akadtak bajok – erősíti meg saját tapasztalataival az általunk hallott
mendemondákat. 160-170 ezer kilométerig általában nincs gond, de
onnantól minden tönkremegy, és csak több százezer forint befektetésével
lehet újra rendbehozni.
Egy megoldás van: keveset futottat kell venni, nyűni kell pár évig,
aztán 130-140 ezer kilométerrel újra eladni. Álmaim Berlingóját,
a két tolóajtós, klímás, százezer alatt futott kislámpás HDI-t (a
nagyszemű új szériával állítólag sokkal több a gond) 1,7-1,8
millió forint körül kínálják a használtpiacon.
Tágas, a HDI-vel erős, nem is nagyon lopják – a Berlingo,
vagy klónja, a Peugeot Partner tökéletesen érthető választás lehet
családi autónak. Mellőzi ugyan a puha komfortot, de nem is
sajnálja az ember, ha lefagyizódik az ülés.
További cikkeink
