Ez a Swift már nem az a Swift

Próba: Suzuki Swift 1.2 GS (2010)

2010.09.24. 19:19
Sokkal-sokkal jobban felszerelt, sokkal-sokkal kulturáltabb, még mindig jó vezetni és még mindig jól néz ki. De mielőtt ezerrel rohannának megvenni, azért olvassák el ezt a cikket.

Mióta nem is nyúl a Porsche a 911-es formájához? Olyan negyvenhat éve, ugye? És mennyi idő elteltével merte megbolygatni a Jaguar az XJ-t? Ott is eltelt bő negyven év. A Mini meg már bő ötven esztendeje húzza, mint ikonszerű autóforma, a Kacsa, a bakancs-Renault (R4), a Zsiguli is hosszú-hosszú évtizedeken át változatlan maradt. Ami bevált, azon nem nagyon szokás változtatni, legalábbis külsőleg lehetőleg nem.

Talán ez az oka annak, hogy a tojáshéjat a fenekéről idén ledobó Swift hajszálpontosan úgy néz ki, mint a 2004-ben bemutatott, 2005 óta árult változat. De valami azért itt nem egészen tiszta. Az eggyel korábbi Swift, ha jól emlékszem, tizenöt évig húzta jelentősebb változtatások nélkül. Akkoriban elkönyveltük – a Suzuki már csak egy ilyen kretén cég, nem frissít, nem halad a korral, de tény, hogy amit egyszer letesz az asztalra, az legalább problémamentes, tartós, őszinte cucc, emiatt is engedheti meg magának, hogy széllel szemben pisáljon.

Erre ezt a mostani, még mindig jól kinéző Swiftet kidobja a kínálatból az autóiparban szabványos hat év elteltével. Akkor kretén, vagy nem kretén? Jó a Swift, vagy rossz a Swift? A Népítélet számai szerint jobban szerették a népek az újabbat, mint az az előttit, az igazi Mi Autónkat, holott már azzal is igen elégedettek voltak. Tényleg nem értem, van egy típus, amit annyira sikeresnek tartanak, hogy tizenöt évig gyártanak, aztán jön egy, amit annyira sikeresnek tartanak, hogy az utódja is szinte hajszálpontosan azonos lesz vele. Utóbbit mégis leváltják öt (oké, hat) becsületes esztendő után. De legyen csak más baja a Suzuki-okkultológia megfejtése, a megoldás nyilván valahol a kilences és tizenegyes számok táján keresendő, de én nem vagyok jó a mindenféle misztikumokban...

Minél többet látom a legújabb Swiftet képeken, annál inkább sejtem a különbségeket. Nem, megkülönböztetni nem tudnám őket fejből, bár szerintem rövidesen az is megy majd, de a mai bemutató után már határozottan dereng, hogy vannak különbségek. A korábbi olyan keskeny arcú, mokány pofájú csávó volt, ez a mostani kissé kihízott, de még mindig fiatalos, joviálisabb képű. Az előző oldalról igencsak dobozszerű, amit nem sokan vesznek észre, annyira megvezeti a szemet a régi Arai sisakok plexijéhez hasonló ablakvonal. Ez a sötét csík a mostanin is megvan (és mennyire nem adja ki a Swift formáját a sötét szín...), de valahogy laposabbnak tűnik az egész autó, az ablakvonal pedig közel sem annyira sarkosan végződik a hátsó ajtónál. Hátulról pedig az újról inkább a vasaló-Mégane jut kicsit az ember eszébe, igaz, rendkívül óvatos átíratban. Farban a régi egyértelműen vagányabb volt.

Nem rossz az új sem, pont az, aminek lennie kell – pár évet öregedett, most már nem lázadó újító, hanem beérett, komolyan veendő individuum, világmegváltási hajlamok nélkül. Ettől azért még most is karakteres, felismerhető, üdítő színfolt a figyelmet felületi folthatásokkal felkelteni próbáló egyen-kisautódobozok között.

És a karosszériája az egyik legszélesebb a kisautó szegmensben, 1695 milliméter. És íme még egy jó szám, amit sokan értékelnek majd: a fordulókör 9,4 méteres, ami szintén szuper a kategóriában. Egyébként pedig az új autó hosszban (+90 mm), tengelytávban (+50 mm) és magasságban is (+10 mm) túltesz az elődön. Emiatt utastér-tágasságban is. Csak a csomagtartó maradt viccesen apró, hiszen alapból 204 literes. Itt a klasszikus mérőszám csődöt mond, hiszen ez még egyhullás sincs. Maximum egy félig leeresztett guminő fér el itt. És a hátsó pad se tud semmilyen trükköt – osztottan le lehet dönteni, ezáltal kapunk egy bazi nagy lépcsőt, oszt' jóvan.

Hadd tegyem hozzá: az új Mini formáját utánzó, meredek szélvédős autók (mint a korábbi Swift, a Fabia, hunyorított szemmel meg a Kia Soul pláne) nem igazán praktikusak, legalábbis haladási hatékonyság szempontjából nézve. Mivel viszonylag rossz az alaktényezőjük, ezért erősebb tempónál elég nagy bennük a zaj, gyorsabban kifogy a tüdejükből a szufla, mint a többi folyamikavics-autóból. És ilyenkor fogyasztani is kezdenek. A Swiftnél éppen ezt a légellenállási problémát orvosolták az elkentebb kontúrokkal – nem rosszul, hiszen a jellege tökéletesen megmaradt, most sem egydobozos a karosszéria.