Paraszt-tetris egy megbízható autóban

Használtteszt: Toyota Carina E – 1994.

2011.07.23. 06:58

Vannak megosztó autók. Például amikor a Totalcar leírta a véleményét az F Astráról, halálos fenyegetéseket kapott a szerkesztőség, a Winkler pedig lófejet talált az ágyában - ennyire védte az Opel kilencvenes évek eleji tömegmodelljének jó hírét a tulajdonosok tábora. A Carina E nem ilyen autó, én még nem hallottam senkit sem panaszkodni rá, de a tábor itt is kettős: vagy rajonganak érte – vagy észre sem veszik.

Akkor sem volt feltűnő jelenség, amikor még friss volt: senki sem került vele a dizájnbajnokság döntőjébe. Kilencvenkettőben a japánok megbízhatóságukról voltak híresek, nem arról, hogy szép autókat gyártanak. (Eddig még ma sem sikerült eljutni, bár a megbízhatóság már annyira nem kimagasló.) Ennek ellenére újkorában igencsak vállalható autó volt a Carina: jól menő vidéki vállalkozók bátran megjelenhettek vele, szalonban vásárolt új autóként elegendő presztízzsel bírt. Akkoriban még nem kellett húszmilliós autó a villantáshoz, és kibírható volt seggmasszírozós-fingelszívós bőrülés, multimédiás egértévé nélkül. Sőt: volt élet 200 lóerő alatt.

Az idők folyamán a Carina tömegcikk lett a használtautó-piacon, és kivívta „a legmegbízhatóbb típus” címet. Talán meglepően hangzik, de ez nem tett jót neki. Elterjedt a nézet, hogy mindent kibír, ezért használták sokan igáslónak és hanyagolták el a szervizelését. Ma már a használt Carinák között (megbízhatóság/strapabíróság ide-vagy oda) reális árkategóriában nem könnyű vállalhatót találni. Már-már merészség ezt a típust keresni. Én magam inkább a Corollát szoktam javasolni, mert sajnos a legtöbb Carina E megjárta a hadak útját, és ki tudja, mennyit ment olajcsere nélkül.

A saját ismeretségi körömben is volt extrém Carina E tulaj, mégpedig egy angol profi testépítő, aki olajcserére talán elhordta néha, de soha le nem mosta, és bizony kívül-belül úgy nézett ki, mint egy trágyadomb. De soha el nem romlott, amíg tizenvalahány év megpróbáltatásai során végül kilehelte lelkét, vagy legalábbis abba a stádiumba ért, amit Angliában már nem javítanak. Már 3 kiló magasságában is léteznek eladó típusok, de ezek egy gésa intim finomságához hasonló viszonyt ápolnak a rozsdával, másrészt a melós-Sierrákra hajazó állapotban várják az új tulajdonost, aki szintén ganészállító autónak használja majd.

Valahol félmillió körül indulnak az ép elméjű ajánlatok, de ez sem garancia a jó állapotra, annál inkább a hátsó sárvédőív korróziójára. Nemrégiben egy automatát kerestünk, így eljutottunk egy jobb sorsra érdemes példányhoz, ami már esztétikailag is horror volt. Az udvariassági próbakört majd nevetve meséljük a kandallónál hideg téli éjszakákon, főleg, hogy a tűz ropogása jól illusztrálja a kasztni és a futómű állapotát. A vicces, hogy ezeket a hulladékokat általában ki sem takarítják, hogy szemernyi kétsége se legyen az esetleges vevőnek a megkíméltségről, használati módról és a karbantartás igényességéről. Ehhez képest gyakran szerepel a hirdetésben a kitűnő vagy megkímélt jelző, mint a humor szinonimája.

A fáma szerint a még japánban készült, 4A-FE motorkódú típusok a legjobbak, ezeket 92-93 között gyártották. Magyarországra zömmel benzines 1.6-os, akkoriban erősnek számító 106 lóerősök, és 2 literes 131 lóerősök kerültek, általában kézi váltóval. Ritkább, de akad a kínálatban kétliteres dízel is. Kasztniból háromféle létezik. A leggyakoribb a négyajtós sedan, de a legjobb az ötajtós, amely igazán szerencsés választás, ha sikerült kifogni. Egy kombi erényeivel kecsegtet, pedig külsőleg alig lehet megkülönböztetni az avatatlan szemnek. A non plus ultra a kombi lenne, de vagy nagyon tartja az árát, vagy olyan állapotban van, mintha ez lenne a melósautók állatorvosi lova.

A püspöklila Carina ha nem is biztos, hogy a világ legjobb vétele volt, de tutira a jobbak közül való. Esztétikailag küzd kihívásokkal, de a rozsda minimális, csak a bal hátsó sárvédőívet kezdte meg kicsit. Rétegvastagság mérőt nem vittünk: én nem hiszek a csodákban, hogy egy 1994-es (egyébként még japán gyártású) autó nem volt törve. Egy ilyen autót nem presztízsnek kell venni, és azon aggódni, hány karcolás van rajta, hanem épp ellenkezőleg: használni, és ignorálni a tényt, hogy nem makulátlan. Legalább nem kap ez ember idegrohamot, ha valaki nekitolat a parkolóban. Egy horpadással több – nem a világ, ha nem hatmilliós autónk van. A cél itt két év futamidő: ennyit bírjon ki. A kritérium már a típus választásakor legalább Carina méret volt, mert a tulajdonost nem viccből hívják Colosnak.