A dízel Merdzsó örök

Mercedes-Benz 300 SD (W126) és S 250 CDI BE (W221)

2011.10.30. 07:55 Módosítva: 2011-10-30 13:04:37
A valószerűtlenül kis dízelmotor az S-osztályban már önmagában is megérne egy misét, arról a szentségtörésről nem is beszélve, hogy négyhengeres. Mégis inkább arra gondoltam, hogy valami régi dízel Mercedest kellene találni mellé, lássam, mekkorát változott a világ.

Az áldozat a mostani S-osztály régi megfelelője, a W126-os. Nem titok, Csikós a baráti köréből bármikor leakaszt egy régi Mercit. Ő hozott össze Józsival és a 300 SD-vel. Méghozzá amerikai kivitelben, dízelmotorral. Igen.

Ma ugyan vérrel-verejtékkel sem lehet eladni a dízeleket az Egyesült Államokban, azonban a kőolajválság idején ez nem így volt. Sőt. A Mercedes előbb vezette be a 300 SD-t ott (még a W116-os elődmodellben), mint Európában, hiszen ilyesmit sosem vennének meg, viszont az amcsik imádták, hogy nem zabál, mint egy V8-as... Ma az ottani környezetvédelmi normák megnehezítik a dízelek üzemeltetését, hiszen ugyanazt kell tudniuk, mint a benzineseknek. Ehhez meg mindenféle adalékokra van szükség, ami macerás, továbbá a gázolaj minősége sem olyan jó, mint Európában. Minek ilyesmivel vesződni, ha ott az a sok jó hibrid?

Európában más szelek fújnak. Egyrészt az EU is nyomasztja gyártókat, másrészt az embereknek is egyre zsenántabb azt a rettenetes mennyiségű benzint beletankolni egy autóba, amire egy S-osztály kaliberű gép bekajál. Gondolom, ez az igény szülte meg az S 250 CDI-t, amelynél az egyik legfontosabb – nulla forintos – opció a motorjelzés elhagyása.

Tessék megkapaszkodni. A világ ma ott tart, hogy a Mercedes csúcslimuzinjába 2143 köbcentis, négyhengeres turbódízelt szerelnek. Még ahhoz is kell kis jóindulat, hogy 2,2 literre felkerekítsük. Igaz, a gyár a két turbófeltöltő, a 204 lóerős teljesítmény és az 500 Nm alapján feljogosítva érzi magát, hogy 250-esnek hívja. Mi ez, ha nem eretnekség?!

Nézhetjük így is. Műszaki szempontból mindez igazi csoda. Tíz éve még teljesen normális dolognak számított, ha egy kisautóba kétliteres turbódízelt szereltek. Tetszenek még emlékezni mondjuk a Peugeot 206 2.0 HDI-re? Kilencven lóerős volt. Ma hol tartunk? Alig 150 köbcentivel nagyobb motor viszi az 1,9 tonnás S-osztályt.

Vajon a W126-os dízelének tervezői mit mondtak volna, ha valaki megpendíti nekik, hogy úgy harminc év múlva ilyen lehet az S-osztály? Nem tudom. Valószínűleg élcelődtek volna az élettartamán. Négy henger? 500 Nm? Milyen csapágyak és milyen olaj kell bele? Közvetlen befecskendezés, 2000 baros nyomáson? Ja, és a kétfokozatú feltöltést pillangószelepek szabályozzák? Hát izé...nem túl bonyolult ez? Hétfokozatú váltóval?

Akkoriban még másban gondolkodtak. Józsi autójában a háromliteres motor öthengeres, természetesen előkamrás, ahogy utána sokáig minden rendes Mercedes-dízelmotor. 125 lóerő. 244 newtonméter. A váltó automata, négy fokozat.

Józsi példányát valamikor a '90-es évek elején hozták be Amerikából, ezért kétrészes a lámpája, szemben az európai kivitellel. Háromszázvalahányezren áll a mérföldszámlálója, de akkoriban még igazi luxus volt egy ilyen kocsi és kevés volt belőle, így Józsi példányának előélete is jobban a nyilvánosság előtt zajlott. Vagyis mindenki ismerte a 300 SD-t, így baráti körben, szerelők között sokan tudták, hogy simán megfutotta az egymillió kilométert.

Nem újszerű, de műszakilag eléggé rendben tartják. Sőt. Mivel eredetileg nem volt blokkolásgátlója, Józsi utólag építtette be. Akkoriban úgy készült a kábelkorbács, hogy simán kiegészíthető volt az ABS-hez szükséges részekkel. Ami a vasat illeti, szükség volt még új kerékagyakra is, de ez alapvetően nem lehetetlen műtét.

A mai S-osztályt már kizárólag ABS-szel, ESP-vel, fékasszisztenssel (BAS) és kipörgésgátlóval adják – ezek szegről-végről ugyanannak a hardvernek a funkciói. Sőt, van itt még egy újdonság, a Torque Vectoring Braking, amit irányított fékezőnyomatéknak fordít az importőr. Lényegében az egyes kerekek fékerejének változtatásával kormányozza az autót fékezés közben. Egy ilyen rendszer, amely ma már rész a komplett hálózatnak, nem lenne kiszerelhető úgy az autóból, hogy az működőképes maradjon.

A mindenkori legnagyobb Mercedes limuzinok világa meglepően keveset változott, hiába választják el fényévek a technikát egymástól. Ha csukott szemmel ülnénk be, ugyanott találnánk az indexkart, a tempomat karját, a világításkapcsolót, a rögzítőféket oldó gombot, ... persze ma már nem kell pedált nyomkodni, elektromos működtetésű a kézifék. Igaz, pár dolog változott is időközben: a Mercedes már pár éve felköltöztette az automata váltó előválasztó karját a kormányoszlopra, ez a W126-osban még a kardánalagúton volt, a szokásos kacifántos kulisszával.

A másik, ma már kissé vicces momentum a 300 SD rádiója. 1983 roppant menő dolog lehetett a kvarcszintézeres tuner, miközben az átlag a tekerős, pálcikahúzogatós rádiókat használta. Az S 250 CDI viszont még korábbi időket idézi fel a hatalmas LCD-képernyőjén: olyan skála jelenik meg, mint egy ősi elektroncsöves rádió skálaüvege. Az állomások között pedig a központi tekerentyűvel vándorolhatunk. Igaz, itt már nem a Berlin, Moszkva, Budapest feliratok vannak, hanem az RDS-állomások nevei.

Ami még meglepőbb, nincs is akkora hatalmas méretbeli különbség a két modell között. A tengelytáv kábé tíz centit nőtt három évtized alatt, most picivel nagyobb, mint 3 méter. Az új S-osztály hossza öt méter és kilenc centi, a régi ennél csak hét centivel rövidebb. Igaz, Józsi garázsába még ez is sok, ezért lecserélte európaira a hosszú amerikai lökhárítót, és így még az ajtót is be bírja csukni. Mekkora szerencse, hogy nem új S-Mercije van, nem?

Az utastér méretei között sincs szakadék. Látszik, hogy régen is a nagy autó volt kényelmes, meg ma is.

A két csúcs-Mercedes másban király. Lapozzon!