...és a nagy ember mivel jár?

Az átlagember több okból is irigyli a magas embereket. Megfigyelték már, hogy amikor cipőt vennének, mindig csak 47-estől felfelé van méret, különösen az akciós szekcióban? (Oké, hogy van 38-as is, de ezt nem irigyli az ember.) A magasaknak olyan perspektívák nyílnak meg a párkapcsolatok terén a magas lányok/fiúk körében, amire egy alacsony nem is számíthat; mindig jól látnak a moziban, meccsen vagy a koncerteken – és sorolhatnám a további előnyöket. Sőt, léteznek statisztikák, melyek szerint a magasabbak sikeresebbek is. Igaz, a rossz nyelvek szerint az ilyen tanulmányokat sértődött 150 centisek írják, akik köréből viszont feltűnően sok diktátor, tömeggyilkos és hódító került ki.

A magasak élete azonban nem fenékig tejfel. Azt még csak-csak megszokják, hogy mindenhová beverik a fejüket – talán jobban is figyelnek erre. Viszont ha autózásra kerül a sor, hamar kiderül, hogy vannak olyan autók, amelyekbe egyszerűen nem férnek be. És itt nem arra gondolok, hogy kényelmetlen nekik, hanem arra, hogy fizikai képtelenség beszállni. A vezetés, utazás kényelmetlensége egy másik szint.

Hogy miért van ez így?

Az emberek testmagasság szerinti eloszlása általában a normál (Gauss) eloszlást követi. Persze lehet, hogy ez nem pont így van, de a statisztika úgy működik, hogy megnézik, mi az ábra, majd megpróbálnak ráhúzni egy elméletet. A normál eloszlás praktikus, a lényege az, hogy a többség az átlagérték körül csoportosul.

Az autógyártók nagyon szigorú megfontolások szerint döntenek a költségekről és a nagy emberek kérdésében sokszor kompromisszumokra kényszerülnek, hiszen lehet trükközni, de alapvetően attól függ, hogy mekkora az autó. A nagyobb autóhoz meg több anyag kell, de az üléseknek, a biztonsági rendszereknek is működniük kell a langalétákkal is. Vagyis amikor a gyár megtervez egy terméket, a gyár eldönti, hogy az emberiség hány százalékát szolgálja ki. Meghúznak egy határt lefelé is, meg felfelé is.

Ilyenkor a gyár eldönti, hogy a Gauss-görbe két szélén tanyázók közül ki fog beférni, és ki nem. Azt mondják, hogy általában az emberiség 90-95 százalékát veszik célba, de azt nem tudni, hogy pontosan melyik 90-95 százalékot. Ázsiában ez jelenthet több alacsony és kevesebb magas kuncsaftot, míg akik Európában szeretnének nagyot szakítani, azoknak célszerű célba venniük a felsőbb régiókat. Hisz nálunk a férfiak átlagosan bőven a százhetvenes régió felső felében vannak, míg a japán férfiaknál 171 centi az átlag, de Ázsia más részein még ennél is kevesebb – legalábbis a Wikipedia szerint. És nem beszéltünk még a kövérekről – de most nem is fogunk.

Mindenesetre soha, semelyik cég nem publikálja a határokat, igaz, ezek nem teljesen egzakt dolgok, hisz mindenkinek eltérőek az arányai. Például élnek nem túl magas, de aránytalanul hosszú lábúak, ők is szenvedhetnek egy adott autóban.

Mindenesetre a gyártási spórolás is okoz furcsaságokat. Csak hogy egy példát említsek: a japán autókat alapvetően jobbkormányosra tervezik. Azonban a balkormányos piacokra néha olyan autókat szállítanak, amelyeken változatlanul a jobb első ülésnek hosszabb a sínje. Ilyen autó volt például a Honda Civic egyik generációja (a lövedék formájú Civic), amelyben az utas sokkal jobban hátra tudta tolni az ülést. Ez már azért is meglepő, mert ezt Angliában gyártották, főleg az európai piacra. (Ja, még egy finomság: nem egy japán autó csendesebb is az utasülésen, de ezt már csak az ínyenceknek említem meg.)

Hogy egy két méter közeli testmagasságú ember be tud-e ülni egy autóba, csak a gyakorlati próba dönti el. Ezért úgy döntöttünk, hogy bemegyünk egy használtautó-telepre, és a háromgyermekülés-teszthez hasonlóan végigpróbáljuk az autókat, amiket ott találunk. A helyszín a Weltauto  pesti telephelye.

Segítőink hárman voltak, a következő felállásban: a magas apuka (Gyula 202 cm) és a nála alig alacsonyabb anyuka (őt nepperűzőnk, Gyuri alakította 199 centis magasságával) beül előre, gyorsan növő csemetéjük (Bálint, 194 cm) meg hátulra. Vagy legalábbis megpróbálják. Igaz, ennyire extrém igényeknek ritkán kell megfelelnie egy autónak, de legalább voltak vidám pillanatok, és természetesen meglepetések is.

Mint tapasztaltuk, a beférésnek vannak fokozatai. Például előfordult, hogy teljesen jól be tudott ülni a vezető, csak épp ki nem látott a túl alacsony szélvédő miatt; megesett, hogy a kormányt két oldalról szorította a térde, úgy, hogy nem tudna vezetni; túl rövid az ülés. Az anyósülésnél is akadtak meghökkentő gondok, megesett, hogy az utas nem tudta kinyújtani a lábát a műszerfal szerencsétlen formája miatt. Szintén általános probléma a fejtámaszok alacsonysága. A fejtámlának a fej tömegközéppontja fölé kellene érnie, de sokszor annyira lehetett csak kihúzni a szárait, hogy a fejtámla egy ráfutásos balesetnél pont nyakszirttörést okozzon.

Az értékelésnél ugyanazt a rendszert használtuk, mint a gyermeküléseknél. A három ülőhelyen az igen – inkább igen – inkább nem – nem osztályzatot adtuk, bár itt is igaz, amit a korábbi tesztnél megtapasztaltunk: mindig a konkrét autót kell kipróbálni. Mindenesetre a Weltautó-telep autói adnak egy kis segítséget az orientálódáshoz.

Ezek után lássuk az eredményeket. Lapozzon!