A GSi Astra ma is jó

Teszt: Opel Astra 2.0 16V GSi - 1997.

2012.05.18. 06:11

Korábban kiírt versenyünkre számos pályázó érkezett, a nyertesek kiválasztásakor volt vita a szerkesztőségben. Ez az autó azonban nem kategóriagyőztes, mégis figyelmet érdemel.

Tisztelt Totalcar!

Az én Opel Astra-m nem a legöregebb, nem a legfiatalabb, nem a leglerohadtabb, nincs benne 2 millió kilométer sem, szerintem nem is a legdrágább, sőt, még csak nem is a legerősebb, viszont szerény véleményem szerint a legkülönlegesebb gyári színnel rendelkező példányok egyike.

Fontosabb adatok:

  • Opel Astra F 2.0 16V Gsi (136 Le)
  • Gy.év:1997
  • km állás: 193000
  • manuális klíma

Természetesen nem problémamentes autó, de 15 éves kora ellenére még soha nem hagyott ott sehol, pedig a tavalyi év során megjártam vele Európa sok országát, és épp jelenleg is németföld ohne limit autópályáit tapossa... Úgy imádom, ahogy van! :D Ha érdekes lehet számotokra, szívesen állok rendelkezésre!

Üdvözlettel:

Kindl Gábor

A mellékletben szép és ritka zöld színű, 3 ajtós, utolsó szériás F Astra, már nem a C20XE Red Top motorral, hanem az újabb, X20XEV 136 lóerős Ecotec-kel szerelt változat. Elmentünk megnézni, mert valahogy jó kiállása volt a képeken. Ugye ismerik az érzést, amikor csak rápillantanak egy eladó autó képére, és érzik, hogy ez az, ezt kell megnézni, esetleg megvenni. Persze most vásárlásról szó sem volt, csak pusztán kíváncsivá tett.

Kicsit több, mint 60 ezer kilométerrel ezelőtt került mostani tulajdonosához, és szerencsés módon a korábbi is hasonlóan vigyázott rá. A rövid menetpróba is ezt bizonyította. Őszintén szólva meg is lepett, hogy közel a 200 ezer kilométerhez egy sportfutóműves autó még ennyire egyben lehet. A kedvelt kifejezést joggal használom az Astra esetében, ugyanis amikor rámentünk egy fekvőrendőrre, rá is kérdeztem, ez-e a gyári futóműve, mert valószínűtlenül keménynek tűnt. Szinte vártam a választ, hogy valami betekert Koni vagy kemény Bilstein gátlós sportfutómű van alatta, de nem. Ez a gyári GSI futómű, ezt bizony ilyen keményre építették. A kasztni nem nyekkent meg, még akkor sem, amikor gödrökön araszoltunk keresztül, és bizony az utólagos kartervédőt oda is dörzsöltük a földhöz.

A motor a 150 lóerős, úgymond klasszikus GSi motor jobb emissziójú, Ecotec változata. Futása selymes, erőleadása egyenletes, hangja nem tolakodó, az utólagos, nem is nagyon hangos sportkipufogó szinte teljesen elnyomja. A tulajdonos szerint 7-10 liter között fogyaszt, állandó autópálya tempónál 8 alá is becsúszik, átlag használatban 8.5-9 liter. Ahogy mentünk, rádöbbentem, hogy az F Astra kissé jellegtelen külseje egész szép belteret rejt. A műszerfal formája egyedi, az óracsoport elrendezése sem unalmas, kár, hogy a G Astra és a H Astra esetében ugyanez nem mondható el.

Persze a 90-es évek elején megjelent formáról is lehetne vitatkozni, az biztos, hogy nem csúnya. Nem egy stílustanulmány, nem meghatározó ikon, de ma is vállalható. Ez a szín pedig még ma is trendi. Nem is értem, hogy a gyárilag matt bordó és a kopott fehér Astra-színek mellett hogy mertek egy ilyet betölteni a festőrobotok tartályaiba.

A GSi és a Club változatokban használt sportülés az egyik legjobban formázott, ami abban az időben elérhető volt. Nem keskeny, nem klausztrofób versenyülés, de határozottan tart és kényelmes. Nem csoda, hogy alkatrészként keresett cikk, és magas árakon kel el rövid idő alatt. Ez a plüsskárpitos ülés pedig még fűtött is, ez abszolút ritkaság. Ön tudja hol van az F Astrában az ülésfűtések gombja? Ha igen, akkor ezúton is gratulálok, mert én még nem is láttam ülésfűtéses F Astrát ezidáig.

Ez a GSi nagyon jól felszerelt modell, még a Classic F Astra előtti időkből. A típusfeliratok tipográfiája már az új, a külső tükrök formája is kicsit más. Dupla légzsák, légkondicionáló, ülésfűtés, fedélzeti számítógép, ABS, ezek mind benne vannak – már egy kicsit gátlástalanabb Astranepper is simán ráírná a full-full extrát a hirdető lapra. Egyébként mindene gyári, csak kapott négy felnit, egy dupla kiömlős végdobot és előre egy pár hornyolt sport féktárcsát

A rövid menetpróba alatt több tanulságot is levontam. Az első és legfontosabb, hogy ha egy kicsit vigyáznak ezekre az autókra, 200 ezer kilométer sem szerkezetileg, sem esztétikailag nem veszi őket igénybe. Jó és szép, kívül-belül. A következő tanulság, hogy 136 lóerővel, ekkora tömeggel, sportos futóművel ez egy jól autózható hot hatch, és ahhoz, hogy egy mai átlag autó így menjen, legalább 160-180 lóerő kell.

A harmadik érzés a leghorrorisztikusabb mind közül: kéne!

Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat!