7 érdekesség a frissen bemutatott Volkswagen ID.7-ről

2023.04.17. 15:38

Nemrég beszámoltunk a Volkswagen ID.7 premier előtti vezetési élményéről, most pedig a világbemutató kapcsán tényleg minden információval felvértezve szedtünk össze 7 érdekességet az év végétől Európába érkező villany-Passatról.

7 rétegű panorámatető, gombnyomásra sötétedik

Szerintem egy autóban nincs hangulatosabb egy hatalmas üvegtetőnél a fejed felett, én a legványadtabb öreg borzalmakra is tudok boldogan emlékezni, ha volt rajtuk legalább egy napfénytető. Az ID.7 teteje semmilyen módon nem nyitható, cserébe nem is vesz el a fejtérből a panorámatető, mivel a sötétítését nem egy fizikai roló, hanem egy PDLC rövidítésű folyadékkristályos megoldás látja el. A technológia lényege, hogy az elektromos térrel szabályozott folyadékkristályok nem törik meg a beérkező fényhullámokat, így teljesen akadálytalanul jön rajta át a fény, elektromosság nélkül viszont szabálytalan formába hullanak szét a folyadékkristályok, így visszaverik a beérkező fény egy részét.

Ez a sötétítés persze nem olyan, mintha elhúznál alatta egy rolót, tehát ne úgy képzeld el, hogy egyáltalán nem látsz ki rajta: ha próbaképp felé tartod a saját kezed, ugyanúgy látni fogod, cserébe a napsugarakat tényleg letompítja valamennyire, ami ebben az esetben a fő cél. Állítólag 4 kilót spóroltak meg a fizikai roló elhagyásával, na nem mintha ez egy olyan sportautó lenne, ahol a tetőről elvett utolsó gramm is sokat számítana, ez inkább csak afféle érdekesség. A 7 rétegben természetesen van egy sötétítéstől független UV-szűrő réteg is, alul pedig egy tükröződésmentes AR-réteg is szigetel a télen belülről kifelé szivárgó hő ellen.

Masszázsülés, hátszárítás

A hátizmaidat, a gerincedet, de még a medencédet is masszírozza az AGR-szabvány szerint is minősített ülés, a támlában 10 darab légpárnás nyomási pont van, az ülőlapban pedig 2 nagyobb. Természetesen van benne 3-3 lépcsőben szabályozható fűtés és szellőzés, és a szárító funkciót is automatikusan kapcsolja, ha úgy érzi, szükség lehet rá. Másfél oldalnyi masszázsprogram van a kezelőrendszerben, és nyilván ezen a szinten már a 12 irányú elektromos állítás és a memória is teljesen alapvetőnek mondható.

Összehasonlítási alapom az Arteon üléseivel van, annál jóval aktívabb, komolyabb masszázs került az ID.7-be, de lehet, hogy csak a régi tapasztalat beszél belőlem: mostanában ismét egyre kevesebb autóban találkozunk masszázsüléssel még a komolyabb kategóriákban is, legutóbb például a Mercedes EQS SUV-ből hiányoltam nagyon, de a BMW M850i-ben is el tudtam volna viselni.

Végre láthatjuk a külsejét

Az embargó egyik legfontosabb pontja az volt, hogy eddig nem mutathattunk képet a takaratlan autó külsejéről. Hát most itt vannak. Szerkesztőségi design-szakértőink benyomása szerint a formatervezést az autó dimenzióinak és elvárt alaktényezőjének vetették alá: a 0,23-as Cd-érték minden kétséget kizárólag remek, de a külső nem egy olyan németes stílusban megtervezett tömb, mint a szellemi előd Passat.

A design-csapat büszkén említette a fekete tetőkeretet, mint az autót optikailag nyújtó trükköt, a széles csíklámpa és az alsó fekete betétek pedig a kocsi szélességét hivatottak kiemelni, tehát optikailag próbálták elrejteni az autó 1538 milliméteres magasságát, de ez nem sikerült túl jól. A legkisebb felni is 19 colos, a képeken a 20-asok látszanak 235/45-ös, XL teherbírású gumikkal. Részletek szintjén vannak rajta jó dolgok, nekem a kék autón a fehér feliratok kifejezetten tetszenek, az IQ. Light első fényszóró is egy emlékezetes elem, aminek el lehet merülni az apróságaiban, viszont a kamerák és a szenzorok elég hanyagul vannak rádobálva, legalábbis esztétikailag ilyen hatást keltenek.

Belül a tipikus Volkswagen ID-design nyilvánul meg, újdonság, hogy végre világítanak a középső, 15 colos kijelző alatt az érintőgombok, de a kormányon megmaradtak a kapacitív érintőgombok zongoralakk-bevonattal. A műszeregység fő megjelenítője a testreszabható HUD, alatta a picike kijelzőn csak a legfontosabb adatok jelennek meg fix elrendezésben. A perforált ülések mintája szépre sikerült, friss a belső kilincs formaterve, még több ambient hangulatvilágítás jutott a beltérbe (ami csendes), finom az anyaghasználat, kényelmes a hátsó ülés, és nincs semmi olyan zavaró összeszerelési baki, amivel sajnos rengeteg, olykor nagyon drága villanyautónál is találkozunk.

Egyértelműen ez a legjobb minőségű ID-szériás Volkswagen, és nem érezni, hogy beltér szempontjából puruttyább minőségű lenne, mint bármilyen hagyományos Volkswagen, pedig már ez a beltér is a fenntarthatóság jegyében készült, a bőr természetesen nem állati eredetű.

Egy jó helyen lévő telefontartó

Nem takar rá teljesen a középkonzol, nem csúszik ki a helyéről, belefér egy nagyobb mobil, ráadásul vezeték nélküli Qi-töltő is van benne: tök okosan kitalálták a középső telefontartót, tényleg nem kellett hozzá más, csak egy nagy, sík, gumírozott felület, ami azonnal kézre esik, ahogy az ember beül. Felette van két darab, adatátvitelre is szolgáló Type-C csatlakozó, de a vezeték nélküli CarPlay is működik.

A hátsó utasoknak is jut két darab Type-C csatlakozó, az USB-A-t végre elfelejtettük. Szimpatikus még a könyöklő alatti, nagyon mély, bőséges, akár 1,5 literes palackokat is elnyelő tároló, és elöl, a telefontartós rekesz mögött is van egy csomó hely pakolni.

Elektromos állítású légbefúvó

Az első szellőzőrostélyokat 2-2 villanymotor mozgatja, nem kézzel állítod a befúvást. Az érintőkijelzőn beállítod, hova fújjon, és kapsz egy vizuális képet is a levegő irányáról. Menő funkció, de nyilván több idő ezen keresztül állítgatni a levegő irányát, mint kézzel, fizikailag. Előnye abból a szempontból van, hogy a sofőr átnyúlás nélkül tudja állítani az utasoldali szellőzőket is, cserébe minden állításnál le kell nézned a kijelzőre, és pontosan csúsztatni az ujjad a kívánt irányba, tehát mindenféleképpen másodpercekre elvonja a figyelmed az útról, ha vezetsz. Cserébe halkan és precízen működik, és elég kis lépcsőkkel állítható.

Megmaradt a Rear-kapcsoló

Az ID.3 rossz fogadtatású ablakemelő-kapcsolói itt is megmaradtak, tehát a négy elektromos ablakhoz két kapcsoló van a vezetőoldalon, és a rear feliratú kapacitív érintőgombbal lehet váltani az első és hátsó ablakok között, ami halmozott szívás, ha az ember az összes ablakkal akar szellőztetni.

Lenne egy fejlesztési javaslatom: elég lenne egy kapcsoló is, a bal-jobb váltást meg lehetne oldani a tükörállítóval, és akkor még egy egész kapcsolót meg lehetne spórolni az ajtókárpitról. Szintén fájó spórolásnak tűnik, hogy a nagyon jópofa, ámde valószínűleg túl drágának ítéltetett hátsó VW-emblémából kiforduló, így védett helyen lévő tolatókamerát is elfelejthetjük, teljesen szabadon árválkodik a rendszám felett az optika, tehát egy mocskos, esős napon minden bizonnyal alig fogunk valamit látni az egyébként tök jó tolatókamera képéből.

Akkumulátor és hatótáv

Akárhogy próbáltam kérdezni, nem tudtam kihúzni a gyáriakból, hogy pontosan milyen kialakítású és kémiájú akkupakk van az ID.7-ekben, úgyhogy annyi biztos, hogy a kisebbik modell 77 kWh kapacitású akkupakkja lítium-ion cellákból áll, 400 V-os rendszerfeszültséggel, vízhűtéssel. A WLTP-hatótáv így 611 kilométer, a 86 kWh kapacitású, nagyobb változat pedig akár 700 kilométert is tud menni. A 12 kWh/100 km körüli fogyasztási érték nagyon optimista, és sajnos a takart prototípus kezelőrendszeréből nem is tudtam kihozni a fogyasztási értékeket, pedig nagyon érdekelt volna. Mindazonáltal vegyes használatban is bőven 400 kilométer fölötti hatótávot várhatunk az autótól, ami már nagyon tisztességes.

Tölteni DC villámtöltőn akár 200 kW teljesítménnyel is lehet, az autó menüjében van egy pont, ahol ellenőrizhetjük, hogy a jelenlegi töltöttségi és hőmérsékleti viszonyok között mekkora az elérhető maximális töltőteljesítmény, és van hozzá egy előfűtő program is, amivel előkészíthetjük az autót a töltőoszlophoz, amihez közeledünk. A sima AC-s töltés legfeljebb 11 kW teljesítményű.