Az új Škoda Superb a nagy tengelytávon lassuló idő

2023.11.08. 16:51

A Škoda diszkrét főnököknek szánt csúcsmodelljét 2018 egyik legizgalmasabb cseh épületében, a Dolní Břežany általános iskola sportcsarnokában leplezték le. Más szempontból is eléggé 2018 volt a buli, ám ez egyáltalán nem baj.

Kilenc évvel ezelőtt az amerikai Jalopniknak teszteltem egy metálbarna Škoda Superb 4x4 V6 Laurin & Klement kiadást, vagyis a csúcsmodellt a nagy puttonnyal. Bár a TDI-vel jobb lett volna, így is imádtam minden percét, mert emlékeztetett rá, hogy egy bőséges tengelytávú kombinál tényleg kevés dolog jobb négy keréken.

2023-ban a negyedik generációs, vagyis feltehetően utolsó benzines és dízel-alapú szériával ugyanez a helyzet. A Škoda láthatóan nem rontotta el, és az új funkciók között is akad említésre méltó, miközben a plug-in hibrid száz kilométeresnek álmodott hatótávolságának mindenki csak örülhet.

IMG 8480

A konkrét számokról, a dimenziókról és a hajtásláncokról már írtunk, az élő képekkel együtt. Ahogy azt vártuk is, lesz a benzinestől a dízelen át a lágy, valamint a komolyabb plug-in hibridig minden. Belépőnek ott az 1,5-literes négyhengeres, de elérhető a kétliteres TSI és a TDI is, és persze összkerékhajtással is kapható lesz majd a Superb IV, hiszen az eddig eladott 1,6 millió csúcs-Škoda között akadt kétszázezer 4x4 is, a Scout modellekkel együtt.

Evolúciós modell, mivel az MQB Evo platformra épül Szlovákiában ugyanazokkal az ajtókkal és sárhányókkal, amivel a Volkswagen Passat Variant, vagyis az Európában kizárólagosan kombiként kapható Passat is. A Škodán agresszívabb a motorháztető metszése, az új, akár negyven százalékkal erősebben világító, 36 elemből álló LED Matrix fényszórók pedig talán tudatosan, talán önkéntentelenül emlékeztetnek a BMW arculatára. Közben persze más az áttervezett, jó széles hűtőrács, és a keresztmotoros hajtáslánc miatt a karosszéria arányai is.

A Škoda dizájn feje, Oliver Stefani, - német főnökeinek csak Ollie - demokratikus és szimmetrikus megközelítésről beszélt a városszéli általános iskola menő tornatermében tartott bemutatón. Meg kell hagyni, az autó valóban szimmetrikus.

Ami talán érdekesebb, hogy bár a tengelytáv változatlan, a túlnyúlások nőttek, hiszen a Superb legalább négy centivel hosszabb lett, miközben a kombi fél, a ferdehátú szedán pedig 1,2 centiméterrel magasabb. Cserébe másfél centivel keskenyebbek az új verziók, és ezzel a légellenállási együttható is javult. A kombi 0,25-öt, a szedán 0,23-at tud a legkisebb kerekkel. Ez tíz, illetve tizenöt százalékos javulást jelent az előző pároshoz képest.

A hosszabb fenék hatalmas csomagtereket is rejt, így a szedán húsz literrel többet, immár 645 litert, a kombi pedig 690 litert, vagyis a korábbinál harminc literrel többet nyel el. Talán mondanom sem kell, hogy a Superb kombiban lehajtott ülésekkel eddig is lehetett aludni, hiszen akár két felnőttnek is elengedő volt a tér.

A Superbnek pontosan ez a fő küldetése. Elhitetni a vásárlóval, hogy akár a hivalkodást kerülő öltönyös vezető, akár a kontinenst épp átszelni készülő túrázó, a nagy Škoda mindkét csomagtérfedéllel jó partner. Ezért is lehet, hogy míg a kombit a németek és a britek veszik nagy számban, a szedán Törökországban, Lengyelországban és a hazai piacon számít az elfogadott luxusautónak. Emelett a Superb olyan távoli helyeken is népszerű tud lenni, mint Új-Zéland és Tajvan.

Az MQB Evo egyik fontos újítása, hogy csak automata váltóval működik, annak kezelőszerveit pedig a kormányoszlopra költözteti. A Kodiaq után így a Superb is megkaphatta azt a minden eddiginél tágasabb kabint, ami többek közt egy képernyőtisztító szivacsot is tartalmaz a középső tárolórekeszben, miközben 48-wattos töltőpontokkal és hűtött mobiltálcával támogatja az utasok energiára szomjas eszközeit. Hogy a szivacs eddig miért nem jutott senki eszébe az örökké zsírfoltos kijelzők ismeretében, jogos kérdés.

A Škoda szerint a 28 elérhető Simply Clever funkcióból 7 új, a különböző tárolóeszközök és elválasztók közé pedig a kombi esetében bekerült az opcionális motoros csomagtartó roló is. A korábban krómozott felületeket sötétebb árnyalatú fémhatású elemekre cseréték, a beltér textiljei pedig teljesen újrahasznosított nyersanyagokból készülnek, miközben a barna bőrözést az olajbogyóipar melléktermékével, vagyis növényi úton cserzik.

Mégis, mi a legnagyobb győzelem ebben a Superb kabinban? Egyrészt az Ergo ülések a tíz légpárnás masszázs funkcióval és a támlából lehajló fejtartó kerettel, másrészt a fizikális klímaszabályzás az integrált 32 milliméteres színes kijelzőkkel. Tekered, működik, szép. Nem kell menüt aktiválni, keresgélni, odanézve balesethelyzetet generálni. Mintha ezt kérte volna nagyjából mindenki az elmúlt tíz évben, miközben a Škoda egy percig sem felejtette el, hiszen eddig is ilyen volt. A fejlesztés, hogy már multifunkciós tekerőket használ a Suberb, a hatékonyság ezzel pedig csak nőtt.

A kétliteres dízel két hangolással 150 vagy 193 lóerőt szabadít alapvetően az első tengelyre. A legolcsóbb benzines a 48-voltos indítógenerátorral az EA211 evo2-szériás 1,5-öst használja 150 lóerővel. Ha inkább 150 kW kéne, akkor a kétliteres benzines tud 204 vagy 265 lóerőt, és a csúcs benzineshez, illetve az erősebb dízelhez alapból jár az összkerékhajtás is.

Ez eddig a megszokott és elvárt szint. A plug-in hajtáslánc opció a Superb esetében is új, és csak a kombiba rakják. Összteljesítménye 204 lóerő az 1,5-ös motorral, az akkumulátor pedig bruttó 25.7 kWh kapacitással bír a WLTP szerinti 100 kilométeres EV-mód kedvéért.

Ugyan a Superb RS-re hiába várunk, az L&K alapból, a többi Superb pedig felárért rendelkezhet a Škoda DCC Plus futóművével is. Ez két külön szabályozott szelepet jelent a lengéscsillapítókban, amiktől a csillapítás és a kirugózás mértéke is az útviszonyoknak és a tempónak megfelelően alakul.

Škoda-alapító Václav Laurin és Václav Klement párosáról elnevezett csúcs-Superb azért létezik, hogy racionális érvek mentén minden drágább prémium szedánt kiüssön a nyeregből. Az L&K ezt az érzést most 14-hangszóróval, fűtött és hűtött masszázsülésekkel, fekete vagy konyak (barna) bőrözéssel, sötét krómmal és hangulatvilágítással támogatja, a VW platformjának már ismert digitális funkciói mellett.

Körbejártam, nyitogattam, nyomogattam, tekergettem, tapogattam, most pedig arra várok, hogy vezethessem. Főleg azért, mert miközben a korszakváltó és azonnali elektromos átállásról beszél a fél világ, a másik fele élvezi, hogy van még lendület a belsőégésű technikában, és vásárol is ilyen termékeket. Épp ezért születhetnek még olyan autók, melyek csak arra várnak, hogy elmenjünk velük a vízig. Legyen szó a Földközi-tengerről, az Atlanti óceánról, vagy éppen északon a Jeges-tengerről, szöges gumival. A Superb IV Scout imádná, én meg lehajtanám a hátsó üléseket, és csinálnék egy kávét a gázfőzőmmel. Svéd termék, de a csehek is tudják, mi kell a vadonban.