Összehasonlító: Skoda Superb II TDI vs Skoda Superb IV TDI

Az új, negyedik generációs Superb kombi tesztjéhez kattints ide:

A régebbi, második generációs Superb használttesztjét itt keresd:

Esztétika, hagyomány, sikk

Már messziről látszik, hogy ez a kettő itt igen közeli rokon: nagyon hasonlóak az arányok és a két autó mérete is váratlanul közel van egymáshoz. Utóbbi azért igazán érdekes, mert az autóiparban megszokhattuk, hogy a legtöbb típus a generációváltás után jóval kövérebben tér vissza. Itt valószínűleg azért nem ez a helyzet, mert már a második generációs Superb is akkora volt, mint egy közepes busz, így egyszerűen nem volt értelme érdemben tovább hizlalni.

A 2010-es Superb kombi – vagyis Combi, ahogy a Skoda hívja – 4,84 méter hosszú, amihez egy egészséges, 2,76 méteres tengelytáv tartozik. Óriási hodály tehát a régi is, amire csak kicsit licitál rá a 2024-es, ami 4,9 méter hosszú, a tengelytávja pedig 2,84 méteres. Mindez nem tűnik tetemes eltérésnek, főleg onnan nézve, hogy a két generáció között van tizenhat év különbség. A kis méretkülönbséget jól jelzi, hogy a tömegük is hasonló: a régebbi valamivel 1,6 tonna alatt van, az új pár kilóval 1,6 tonna fölött.

Bár a sziluett és az arányok távolról egészen hasonlítanak, az jól látszik, hogy dizájn szempontjából a két Superb teljesen más elképzelés mentén készült. Az új sokkal slankabb jelenség: optikailag és a valóságban is laposabb, nyúlánkabb, sportosabb alakú cucc. A régiről még süt, hogy annak ellenére, hogy a paletta tetején van, közben egy nyersen funkcionális, a konszernen belüli tesóinál olcsóbb autó. Nem csúnya darab a második generációs – én kimondottan kedvelem a fazonját –, de nagyságrendekkel visszafogottabb, mint az új.

Nagyon jó látni, hogy egy koros, de évekig jól karbantartott autó mennyire daliás tud maradni még tizennégy év után is. Dávid Superbjébe belepörgött már jó 340 ezer kilométer, kívülről mégis egy rendkívül egészséges, jó kiállású autó benyomását kelti. Gondolhatnánk, hogy spóroltak a minőségen is, ha már alacsonyabb polcra rakták, de nem: a 2010-es Superb pár apró esztétikai hibától eltekintve kirobbanó formában van. Az újat kár lenne ilyen szempontból elemezni, hiszen azt 13 darab kilométerrel vettem át, szóval újszülött még.

Nüanszok, részletek

Nézzük meg a két autót kicsit közelebbről is. A legnagyobb különbség a két orr között van: a 2024-es Superb szúrós szemekkel, szigorúan néz, a maszkja széles, az élei határozottak. Épp nem annyira agresszív jelenség, mint mondjuk egy Audi, de a jelenléte így is elég karakán. A 2010-es ezzel szemben sokkal kedvesebb: a Fabiától örökölt arcán látszik, hogy egy csúcsmodellt nézünk, van benne valami enyhén pimasz, az összkép mégis inkább visszafogott, mint fenyegető.

Bár ez a második generációs Superb egy igen jól felszerelt darab, 2010-ben még nem volt elterjedt a LED-es technológia, így ebben az autóban is Bi-Xenon egységeket találunk. Ezek egyébként mai szemmel nézve is váratlanul jók, követik a kanyart is, sőt, a tulajtól tudom, hogy ha valami elromlik bennük, emberi áron szervizelhetők. A gömbölyded vonalakon, a nem túl hangsúlyos éleken és a magas felszereltséghez járó, de csak 17 colos felniken is látszik az autó kora.

Az új Superb fényszórói a kornak megfelelően LED-esek, a fényerejük egészen extrém. Itt azonban érdemes megjegyezni, hogy a Superbnek szigorú arcot kölcsönző, bonyolult egységek cseréje jó eséllyel anyagi romlásba dönt. Az 2024-es darabon baromi határozottak az élek, a tükör is olyan, mintha lézerrel vágták volna, ugyanakkor a felnik ezen is 17 colosak. Utóbbiak alapáras darabok, ugyanakkor ez egy közepesen felszerelt Superb, a következő szinthez nagyobb felnik járnak.

Mindkét Superbben nagyon hasonló, kétliteres CR TDI kerreg: az öregé 170 lóerőt tud, a fiatalé 150-et. Előbbi az akkori legerősebb változat, utóbbiból lehet kapni 190 lóerőset is. Reméljük, hogy az újban a ma már oldschoolnak tűnő technika ugyanolyan tartós lesz, mint a régiben, és az is kibír majd 300-400 ezer kilométert. Pontos, nagy idősávot lefedő fogyasztási adatom csak a régiről van: az 6,8 litert eszik vegyesen, gyanús, hogy hasonló használat mellett az új is nagyjából ennyit kér.

Táncterem, raktár

Ahol borzasztóan nagyot változott a Superb, az a beltér: az új modell kellően modern, de nem esik túlzásokba. A dizájn letisztult, de gusztusos és otthonos: nem akarták feltalálni a spanyolviaszt, simán csak összeraktak egy szép és jól használható belsőt. Van laptopnyi kijelző, de jutottak tekerők a klímának, amikbe kicsi kijelzőket integráltak, így a funkciójuk változtatható. Klassz a sok Alcantara, az ülések közel vannak a tökéleteshez, mindenhol van van elég tároló. Ezt így kell!

A 2010-es Superb belső dizájnján érződik leginkább, hogy az egy távolinak tűnő kor szülötte. A formák nem túl izgalmasak, cserébe az anyagminőség príma, nem nyiszog semmi, kopás is alig van. Érdekesség, hogy a két műszerfal íve mennyire hasonló, bár ezt tényleg csak akkor lehet észlelni, ha egymás mellett áll a két generáció. Az ülések ebben az esetben is jók, de egy hosszabb ülőlapot elbírnának. Meglepő, hogy bár világos a belső, mégse tűnik szomorúan leéltnek, jól bírja a kiképzést, még a bőrök is szépen tartják magukat.

Amiért sokan szeretik a Superbeket, azt mindkét autó tökéletesen tudja: a belterük gigantikus. Evidens, hogy elöl jó nagyot lehet terpeszkedni, ezt a Superben kívül is sok autó tudja, az igazi truváj az, hogy hátul is óriási a tér. Mindkét autóban röhögve elfér a hátsó sorban egy magas felnőtt, méghozzá úgy, hogy a térdei váratlanul messze kerülnek az első ülések háttámlájától. Érzésre egyébként a régebbi, pár centivel magasabb Superb helykínálata jobb, főleg a fejtér szempontjából, de a különbség nem számottevő, mindkét autóban rengeteg a hely.

A csomagtartó a másik pont, amiért joggal lehet szeretni ezt a két batárt. A 2010-es papíron ugyan csak 603 literes, a valóságban ennél jóval többnek tűnik. Vannak zárható rekeszek, duplafenekű a padló, és még egy rendes, teljesértékű pótkerék is befért. Ha kell még hely, akkor az ülések lehajtásával 1,8 köbméteresre növelhető a raktér. A réginél óriási királyság, hogy a hátsó ülőlapok felhajthatók, így sík lesz a padló. Ez egy méltatlanul elhanyagolt funkció manapság, pedig baromi hasznos.

A 2024-es Superbnél papíron jobb a matek: a csomagtartó alapterülete hasonló, de itt 690 literes. Utóbbinak ára van: ebbe már csak egy mankókerék fért, ami csak a másikhoz képest visszalépés, hiszen mostanság ez is elég ritka. Rekeszek itt is vannak, sőt, a rolót is motor mozgatja előre és hátra, viszont az ülőlapokat nem lehet felhajtani, a raktér nem lesz sík. Vicces részlet, hogy a csomagtérajtó ütközői, a kihajtható akasztók és a gomb – mindkettőben elektromos a csomiajtó – teljesen ugyanolyanok, talán még cikkszámra is stimmelnének.

Fin

Ilyen tehát egy nagyjából 3 milliós, tizennégy éves Superb egy vadiúj, 17 millióshoz képest. Szemmel látható, hogy az alapötletet és a filozófiát annyira szeretik a júzerek, hogy ezeken másfél évtized alatt is alig változtatott a Skoda. Bár ezek az autók nem a menőzésről szólnak, nem mondanak nagyot, mégis mindkettőben van valami mélyen szimpatikus.

Mindkét Superb óriási, praktikus, és váratlanul jó minőségű autó: az öreg már bizonyított, hiszen az évek alatt belecsavartak 340 ezret, a fiatalról egyelőre csak remélhetjük, hogy nem hullik szét túl hamar. Váratlanul jó őket vezetni, a kétliteres TDI pedig mindkettőben tökéletes választás, hiszen alig esznek valamit, mégis jól cibálják a nagy testet. Nagy, világmegváltó tanulság ezúttal nincs, legyen elég annyi, hogy a Skoda Superb régen is egy meglepően jó összhangú, remek autó volt, és szerencsére még most is az.