Magyar szájba kínai nokedli
Teszt: Relive N1 - 2024.
A több mint 700 millió térfigyelő kamerájával és kiterjedt államapparátusával Kínát látszólag nem lehet átverni. Voltak, akik azért megpróbálták, sokan pályáztak például a villanyautós szektorba öntött állami milliárdokra. A kifizetés gyártási darabszámokhoz, akkumulátormérethez és/vagy hatótávhoz volt kötve, természetszerűleg születtek olyan botcsinálta gyártók, amik hamis eredményeket közöltek, a hivatalos teszteken használthoz képest kisebb akkumulátorral szerelt autókat forgalmaztak, vagy ha nem gyártási, hanem eladási számokat kellett teljesíteni, az autókat egyszerűen eladták saját maguknak.
A fenti zavarosban halászásnak a totalitárius valóság vetett véget, tucatnyi csalást lepleztek le, lám, tényleg nem lehet büntetlenül kotorászni a kínai állam lyukas zsebében. Az országban hemzsegő alkatrészgyártóktól összerendelt autók és autószerűségek viszont azóta is a piacon vannak, a leghitványabbja a mopedautók és az A00-s, azaz a 2-2,2 méteres tengelytávú miniautók közül került ki. Vigyázzunk, nem összekeverendők, előbbiek motorizáltságban és képességekben is jóval korlátozottabbak.
Kuba City: katasztrófa, a szórakoztató fajtából
Nekem nem fűlött hozzá a fogam, de mindenki más vágyott rá és végül csak meggyőztek.
Nem kell tulok SUV-ben ülni ahhoz, hogy kinevessük a miniautókat, a Relive N1 például még egy klasszikus Swiftből nézve is gyámoltalan: vannak Erdélyben medveölő kuvaszok, amiknek a szájába lapjára beférne, kicsinyítő képzők rajta a 13-as kerekek, nagyapám kötött mellényén láttam nagyobb gombokat. Mérete, arányai és karikatúra jellege miatt képtelenség haragudni rá, a BMW-jét támasztó gyárdűlői gyilkos vigyorodó szájából kipotyog tőle a szotyi, de herbálos vízszintből is feltámaszt bármilyen kőbányai tetszhalottat. Soha egyszerre ennyi gyerek, háziasszony és ellenszenves gyökér nem integetett még nekem tesztautóban.
Az autózás minimuma
Olcsó, takarékos, fillérekből fenntartható – papírból van és nincs presztízse. Mennyire használható még a mi autónk?
És nem feltétlenül azért, hogy takarodjak az útból. Nem az a döbbenetes, hogy mertek bele S, mint Sport módot tenni, hanem az, ahogy ennek aktiválására elszabadul benne mind a 26 lóerő. 740 kilót kell mozgatni, de nem vicc, a villanymotor 85 Nm-es instant nyomatékával simán állva lehet hagyni az álmosan gangolgató sort. Városban ötvenig kellemesen fürge, a mérete miatt a sofőr bátorsága a legszűkebb keresztmetszet, és mivel hátsókerekes, a súlypontja pedig a magasságához képest alacsonyan van, élvezni is nagyon könnyű – némi önirónia nyilván szükségeltetik hozzá. Pro tipp, a Sport mód legyen az alapbeállítás, mert a fogyasztást nem növeli jelentősen, cserébe a 100 km/h-s csúcssebesség (!) csak ebben érhető el.
Bár a Relive török cég, az autót elnézve az a kollektív benyomásunk támad, egyébként nagyon helyesen, hogy valamiféle obskúrus kínai gyártó termékét látjuk. Az N1 a Beijing Automobile Works, azaz a BAW licensze alapján készül (még a két cég honlapja is azonos), leánykori neve a nemzetközi piacokon Pony, odahaza volt Change Mini EV, Yanling S3 és Yuanbao is. Nem szégyen, ha a BAW-ot több mint 70 éves működése ellenére sem ismerjük, sokáig orosz és japán átiratokat gyártottak csak csúnyábban, de a kínai katonai parádék jellegzetesen suta terepjárói közül is sok BAW gyártmány.
A mopedautók ár-érték aránya Kelet-Európában értelmezhetetlen, 2 millió forintért nem sokan vesznek guruló villamosszéket, a 45 km/h-s végsebesség és a vonalzóval mérhető hatótáv csak egy nagyon szűk rétegnek megoldás. A miniautóknál, így az N1-nél viszont a sebesség már nem jelent gondot, isten látja lelkem, Skoda Superbet is előztem vele, még ha kicsit bele is izzadtam a vakmerésbe. Ha pedig azt nézzük, hogy pár éve a Honda e tudott egy töltéssel hivatalosan 220 kilométert (reálisan 170-et), a Relive 170 kilométere parádés hatótáv. Az LFP kémiás, tehát olcsó akkumulátor kapacitása 13,7 kWh, őszi, esős hidegben, energiazabáló fűtés mellett, Sport módban is következetesen tudott 150-et, ez városi, megyei közlekedésre már elég. Ráadásul LFP lévén a 100 százalékra töltést is bírja. A gyorstöltés viszont nem fért bele a keretbe, a teli akkumulátorhoz 7 órás váltóáramon lógással kell számolni.
Magyarországon sok potenciális vásárlónak zárhatja ki a Relive-et, hogy csupán kétszemélyes, L7e_CU kódú áruszállítóként kapható, miközben Kínában négy embert is beleültetnek: náluk hátul csomagtér helyett ülőpad, oldalpanel helyett pedig ablak van. Odahaza a BAW változat távolról sem piacvezető, de jól mutatja a kategória jelentőségét, hogy az összeladásoknak mintegy 10-14 százalékát teszik ki az A00-s modellek, és a legnagyobb példányszámban eladott villanyautó – mármint a világon – a Tesla Model Y és Model 3 után szintén egy miniautó, a Wuling Mini EV. Ha valóban a környezetet akarnánk kímélni, ez a kicsiolcsó irány lehetne egy jó megoldás. Nézőpont kérdése, hogy ez disz- vagy utópia-e.
Ha van az olvasó közelében asztal, kapaszkodjon bele: a Relive N1 bruttó 4,4 millió forint, aki pedig vissza tudja igényelni az áfát, annak 3,5 millió. Ennyi pénzből már kapni éppen vállalható állapotú használt villanyautókat, Leafeket, Smartokat, e-Up!-okat, Zoékat; egészséges hibridekből is lehet már válogatni, aki meg hagyományos hajtást keres, pártízezret futott Suzukikkal, 5-6 éves Skodákkal tele a padlás. Saját, lazán értelmezett kategóriájában viszont, vagyis az új villanyautók között a Relive közelében sincs semmi, egy új, alap Spring 9,5 millió forint.
Csak azért merem egy lapon emlegetni a Daciával, mert mérföldekkel autószerűbb, mint amilyen mondjuk a XEV Yoyo volt bruttó 6 millióért. Kulcsosautónak, kkv-knak ideális lehet, 440 kilóval terhelhető, A1-es jogosítvánnyal is vezethető, ennyi pénzért új autót, pláne elektromosat, egyszerűen nem lehet venni – csak összehasonlításképp egy Honda villanyrobogó 1 millió forint. A Relive-ben alapáras a 360 fokos kamerarendszer, a két kijelző, az elektromos tükrök, a klíma (ami a 4,4 milliós Mitsubishi Space Starban pl. nincs), az Apple Carplay és az Android Auto, de van ABS, visszagurulásgátló és elektromos fékerőelosztás is.
Cserébe a belseje egy merő műanyag, az ülések törekkel lazán tömött vászonzsákok, az audiorendszer pedig a Genfi Egyezmény alapján különösen kegyetlen vagy indokolatlan szenvedést okozó eszköznek minősül. Ha nekem vitatott területeim lennének, berakétáznék belőlük vagy négyet-ötöt maximális hangerőre tekerve, pár nap alatt kiürítenek bármilyen szigetet.
További kérdés a megbízhatóság, az alkatrészellátás és a szerviz: egy 2024-es kínai miniautókat vizsgáló felmérés szerint a Changan BenBen esetén a vásárlók fele panaszkodott akkumeghibásodásra, degradációra vagy villanymotorhibára, a Chery Little Antnél pedig 81 százalék ez az érték. Biztató, hogy BAW termék nem szerepelt a top10-ben. Politika ide vagy oda, egy fokkal bizonyára növelné a bizalmat és talán az áron is faragna, ha Kína és Törökország után helyben, azaz Magyarországon is nyitnának egy gyárat. Ezt csak úgy... khm... mondom.
Ez a villanydobozos járgány olyan, mint egy lelkes kiskutya. Kicsi, hangos, és mindent meg akar csinálni, még akkor is, ha nem arra született. Elkértem Mátétól egy kis autópályás kínzásra, a kérdés egyszerű volt: tudja-e abszolválni a Budapest–Velence–Budapest távot? Ez azért volt érdekes, mert szegénykét lényegében végsebességen kellett hajtani – 110-ből 90 kilométeren keresztül. A teszt sikerült! Indult 100 százalékról a Totalcar-garázs töltőjéről, és 13 százalékkal gurult vissza. Közben azért megkapta a maga jutalomfalatját: 1 kWh-t a velencei Aldi parkolójában, mert ennyi időm volt. Papíron a WLTP-hatótáv 170 kilométer, de ha baltával számolunk, akkor városban olyan 150 kilométert elméletileg tudnia kéne.
Vezetni mókás, de hangos. Autópályán 90-nél a „telefonálhatatlan” kategóriába tartozik, mintha egy ipari porszívó mellett beszélgetnél. Viszont városban teljesen rendben van, igaz, az apró kerekeivel a budapesti kátyúkban botladozik, de ez kevésbé a kocsi hibája, mint az aszfalté. De mit várunk ennyi pénzért? Hangszigetelést és prémium üléseket? Ugyan már. Ez egy melós kocsi, nem luxusautó.
Szerintem ideális futároknak, villanyszerelőknek, ezermestereknek, akik egyik lakásból a másikba rohangálnak. Otthon töltöd, melóban nyúzod, és mindenki boldog. Szépnek nem nevezném, de mókásnak igen, és hát végül is egy hasznos társ, ha épp futárkodni akarsz. Szóval, ha kibírod a hangos utasteret és az apró kerekek pattogását, akkor ez a villanydoboz lehet egy zsebre szabott munkásautód. Még az agglomerációba is elér, csak akkor közben nem érdemes hívni a megrendelőt.
