Földtúrás huszonötmillióval

Bemutató: Doosan 460 Plus és Doosan DL 250 rakodógép

2008.09.16. 01:59
Gyerekkoromban utáltam a kerti munkát. Ellenszenvem senkit sem hatott meg, lapáttal-kapával túrhattam a fekete földet, ládában hordtam a gyümölcsöt. De ha begyújthattam a rotakapát meg a kistraktort, a nap is kisütött – egy kompakt rakodóval a legboldogabb gyerek lettem volna.

Ásóval gödröt? Kapával árkot? Gereblyével simítani? Lehet ugyan, de minek? Csak ki kell próbálni egy munkagépet, onnantól minden más értelmét veszti. Ha tehetném, hobbim lenne a földmunka; naponta túrnék egy kicsit.

Képzeljék csak, milyen kupacokat és gödröket hagynék magam után! Ide egy kis árok, oda egy dombocska. Gondban van a szomszéd? Már búgok is át a homlokrakodóval. Amíg az új garázs helyét elegyengetem, a gyerekek együtt nevetnek, az asszonyok húst grilleznek és behűtik apuciknak a sört.

Az a kevés szerencsés, aki hobbicélra gond nélkül kifizethetné, természetesen sportkocsit vesz, nem homlok- és kompakt rakodót. Aki naponta ezekben ül, munkahelyként tekint rá – szerszám ez, a szórakoztatóbb fajtából. A gépszerető álmodozókból viszont kihozza a vágyat, hogy azonnal begurítson valami hasonlót a kertbe.

A színek pszichológiája szerint a narancssárga a jól szervezettséget, a megszerkesztettség érzését és az energiát sugallja. Az összes Doosan gép ezt a színt kapta – kétlem, hogy agykurkászok vagy fengsúlyosok választották volna ki az arculatteremtő árnyalatot. Ennek ellenére passzol a márkához, a narancssárga messziről virít. Egy építkezés kupacai közé néző laikus is reflexből okoskodhat: „Látod kisfiam? Az ott egy Doosan.”

A 460 Plus kompakt rakodó az, amit a magyar köznyelv bobketnek hív. Persze a Bobcat egy másik márka, de nincs az a csúszókerekes kormányzású rakodógép, amit ne így becéznének. Működése mint egy aprócska harckocsié: ha jobbra térnénk, akkor a bal oldali két keréken van az erő, ha balra, akkor fordítva. Nincs kormány meg pedálok, csupán két kar, amit tologathatunk. Negyed óra után anyám is elvezetné a hat és fél milliót érő gépet, pedig neki egy távirányító is gondot okoz.

Beszállni csak egy módon lehet: átlépve a kanalat felállni a gép orrára, majd farral befordulni. A kalitkán nincs üveg – a levegő és a por azonnal az arcomba csapott, amint mókázva megpörgettem a Doosant. Fordulóköre nulla, vagyis a botkormányok ellentétes eltolására azonnal helyben fordul.

Gázpedál nincs, a nagyobb tempóhoz egyszerűen előrenyomunk egy kart. Ilyenkor a fordulatszám megnő, a joystickot előrebillentve a hajtásért felelős hidraulikus pumpa is nekilát: a több mint három tonnás kompakt rakodó hamar eléri a 12,5 km/h végsebességet. Szűk fülkében, magunk elé hajtott biztosítókerettel ez legalább ötvennek tűnik; élmény a nagy gáz utáni hirtelen irányváltoztatás.

Meredekebb dombra hajtva sem küszködik a 71 lóerős Yanmar dízel. 228 Nm, nem tököl a 3319 köbcentis motor, de a feljutás mégsem olyan egyszerű, mint ahogy a rücskös gumi és a nyomatékos blokk sugallja.

A Doosan 460 Plus farnehéz, mint alapból minden kompakt rakodó. Ott a tömeg, a motor, az ellensúlyként dolgozó sok-sok vas. Mókásan billeg hátra, ha nagyon megkínozzuk, még seggre is ül – nem kell megijedni, a kanalat ésszel kezelve könnyen megtaláljuk a súlypontot. Egy tonna a hasznos terhelhetőség, ekkora tömeg emelgetését már tanácsosabb profikra bízni.

A botkormánnyal nemcsak a haladást, a hidraulikus kar mozgását is irányítjuk. Oldalra billentve emeli vagy süllyeszti, bólintja vagy felszegi kanalát a 460-as. A fej mellé szerelt aprócska indítódoboz és a rajta levő két-három gomb kivételével nincs is más a fülkében. Egyszerű és vidám, nem tudom elképzelni, hogy valaki szomorúan kezelje ezt a gépet. Olyan kis buci narancssárga, muszáj mosolyogni benne. Szögletes és valószerűtlen, mint egy félkész Lego Technic – ezzel is képes lennék órákig eljátszani.

Az importőr árnyékban pihenő munkatársa kuncogva figyelte, ahogy elmélyülten gomolyítottam a porfelhőket, és próbáltam minél jobban megtölteni a kanalat. Az esetlennek tűnő vacak nagyon is ügyes. Ha kell, karja négy méteres magasságig kinyújtható, centis pontossággal lehet dolgozni vele.

Az elején nagyon szögletesen vezettem, de már az egyórás próba után ráállt kezem arra, hogy folyamatosan, a két botkormányt összhangba hozva simán haladjon. Nem fárasztó, nem kényelmetlen: az egyetlen, ami kellemetlen, az a szálló por és a dízel kerregése a tarkónk mögött.

Tudja miért jobbak a rakodógépek az autóknál? Lapozzon, és olvasson a sorok között!