Első a mechanikai tartalom

Elnyűhetetlen bakancs – Lada Niva

A Niva számos alkalommal megihlette szerzőinket, mondhatnám azt is, hogy szétírtuk már. Egyszerű oka van ennek: örök darab. Húsz éve ugyanúgy verte a sarat, mint ahogy 20 év múlva ebben járják a profik az erdőt-mezőt. Szétverhetetlen szerkezete, mindent kibíró motorja sosem hagyja cserben használóját. Mondom, használóját, gazdát nem mernék írni, mert ehhez a fogalomhoz egyfajta felelősség, gondoskodás tartozik. Amit ritkán találunk a nivásoknál. Ütik, rúgják, mint a csökönyös öszvért, ettől megy.

Két Nivát és mellé egy Jimnyt vittünk a Szentendre feletti hegyekre. Az egyik Lada hobbicélú, a másikkal polgárőrök próbálják fékezni törvényszegést. Mindkettőt szeretik. Az egyhatost az egyszerű beállíthatóságáért, az 1,7-est az ápolást nem igénylő használhatóságáért. A nyolcszelepes technika közös, a nem túl pörgős motor alapjárattól nyomatékos. Nem vettem észre, hogy a kátyús dűlőúton nem egyesben, hanem hármasban csorgunk alapjáraton, tízzel. Nem rángatott, nem csuklott, csak tört előre. Ez kell a meredélyekhez, nem a kuplungégetésre hajlamos, alul erőtlen, felül váratlanul meginduló újkori közös nyomócsöves turbódízel.

A futómű az önhordó szerkezethez illően elöl független. Nem is szökdel át minden kavicson, ebből a szempontból jobb. Szélesebb terpeszben áll, mint a nagyon kicsi Jimny, féloldalas rézsűn leereszkedve a puhább rugó ellenére nagyobb biztonságérzetet ad. A fék nyers, illik az autóhoz.

Komfortszintje az előbbi ékszerdobozhoz képest fapados. Az ülések felháborítóan kényelmetlenek, a drappban ezért Suzukira cserélték. De szerelnek bele mindent, ki sajnálja pár nyolcas csavarral átütni a fenéklemezt? A műszerfal őrzi a korai nyolcvanas évek divatját, zajosabb is, mint a Jimny. Hiába laposabb a Lada, a másik jobb aszfaltra.

Vagy a Niva őszinte, és nem vágyik talmi városi fények után? Egy jó vadetetés, izgalmas illegális szemétlerakók utáni hajsza, esetleg öncélú sárdagasztás közben ebbe esik jobban a beszállás. Például nem érzünk kínos késztetést cipőcserére. Sőt gumicsizmával a leghitelesebb a Niva, minden más felesleges urizálás.

A Lada sem szép, ha mocskos, ápolgatni mégsem érdemes. Valami úgyis van vele, például a polgárőriben átható benzinszag terjeng minden tankolás után és között. A csomagtartó osztottan dönthető támla híján kevésbé praktikus, mint a Suzukié. Nehezen tudnám olyan családi kocsinak elképzelni, mint az aranyszínű Jimnyt, igaz, most, hogy nő a gyerek, Vitarára vadásznak.

Tempós haladásra ez is teljességgel alkalmatlan. Sem a négy-, később ötsebességes váltó áttétele, sem a lépésben is síró, ötvennél dübörgő, száznál üvöltő eredeti gumik nem erre készültek. Bezzeg a terepen, ott remek. Ugyanazt tudja mechanikailag, mint a Jimny: zárható osztómű és felező. Kicsivel nehezebb, a motorja viszont nyomatékosabb. Ugyanott mentünk keresztül mindkettővel, ugyanazt tudják. Persze a Jimny merevebb, talán a szabad magassága is nagyobb, a Niva keskeny gumija viszont jobban kapaszkodik.

Beültettük a sofőröket a másik autójába is, aztán kivallattuk, mit láttak. Amit mi is: terepképességük nagyon hasonló. A Suzuki finom műszer, rendkívül strapabíró szerkezettel, az elvárhatónál jóval hosszabb élettartammal. A Niva pedig maga az örök orosz technika: durva, nyers, kiforrott, agyoncsaphatatlan. Ja, köszönik, maradnak a sajátjuknál. Ha mindenáron meg akarnám mondani, melyiket vegye, visszakérdeznék, mire használja? Ha alkalmi hobbijához, közben pedig aszfalton jár, arra a Jimny a jobb. Ha viszont nem számít a megjelenés, se a fogyasztás, de nem mindegy a beszerzési ár, küzdjön egy Nivával.