Tényleg ilyen egyszerű volna?

Teszt: Mazda 6 Sport 2,3 GT

2002.11.05. 20:36

Tavaly ilyenkor a Mazda annyira unalmas márkának számított, hogy a bemutatótermekben dolgozó értékesítési alkalmazottak az íróasztaluk rejtekében folyamatosan koffein-infúziót kaptak intravénásan, hogy ne essenek kómába.

 
   
 







A gyár sivár túlélési stratégiát követett az elmúlt évtizedben. A magunkfajta autóbuzikat egy életre lekötelezték a legendás RX-7-tel meg persze az istenadta MX-5-tel, a normális embereknek meg olyan autókat gyártottak, hogy mire a szerencsétlen újságíró a tesztút után leült a számítógépe elé, már a színére sem emlékezett.

 
   
   

Ezzel a rejtőzködő óvatoskodással vegetálni, krízist áttelelni lehet, de kitörni nem. Végre aztán jól fizetett marketingguruk egy népes csoportjának sikerült alapos piackutatás alapján feltárnia a fogyasztói igényt: kedves kollégák, kolleginák, felmérésünk alapján az emberek egy szép és jó autóra vágynak igazán, amit jó vezetni.

Hmmm? Valóban? Nocsak - tűnődtek meglepve a konstruktőrök. - Miért nem mondta ezt nekünk senki eddig? - értetlenkedtek. Aztán így, hogy a feladatot megkapták, leültek a kockás füzet elé, logarléceztek, esténként meg karaoke klubokban énekeltek rizspálinkától részegen, ihletre várva. Végül előálltak a Mazda6-tal. Ilyen egyszerű az egész.

 
   
 

Mi most a Sport nevűt vezettük, ez mindössze annyit jelent, hogy ötajtós a kasztni. Van rendes külön fenekű 4 ajtós, ami furcsamód talán még kecsesebb, és van sportkombi, ami szintén szép. A GT a 166 lovas 2,3-as négyhengeres motorral az, amit a neve jelent: túraautó.

Az arcpirító gyöngyház-metál-kanárisárga szín önmagában is forradalom: fennállása során először a Mazda azt akarja, hogy egy rendes családi autóját megbámulják az utcán. A sminkes rákészült a feladatra, a Hatos külseje annyira készre csiszolt a gyári spoilerekkel, kerekekkel és a dupla kipufogóvéggel, hogy az optikai tuningcégek nyugodtan kezdhetik az M betűs márkákat a Mercedestől a katalógusukban.

 
   
   

Elöl-hátul-oldalt kötényt visel, ami olyan alacsony, hogy egy tisztességes surranó orra talán már be se fér alá. Ettől olyan, mintha le lenne ültetve, pedig nincs, csak csal a látszat. Mint tudjuk.

Annyiban viszont nem csal a látszat, hogy a Mazda6 sportos autónak látszik, és az is. Merész lépés volt a gyár részéről megújhodási kommunikációjuk legfőbb üzenetévé egy olyan hangutánzó szót választani, amit gügyögő angolszász kiskölkök motyognak maguk elé mecsbokszozás közben, de megdolgoztak érte.

 
   
 

A Zoom-zoom a kárörvendő élcelődés kiváló gúnyszava lehetne, hogyha nem lennének történetesen valóban az átlagosnál sokkal élvezetesebben vezethető autók a ZZ-féle Mazdák. Márpedig a 6 úgy jó, ahogy van.

A beltér csupa normális műanyag és textil, ráadásul szép formákkal. A légbeömlők egyértelműen alfásak, de dizájnötletet én is onnan oroznék először. A középkonzol ezüstszín hifitoronynak látszik, kivilágítva különösen trendi és hájtek, ha szabad az autós- és cosmopolitan-újságírást egy kicsikét egybemosni.

< >