Az elmúlt néhány hétben jó néhány hír keringett a MotoGP boksz
utcáiban arról, hogy a Proton Team KR a következő idényben egy új V5-ös
négyütemű masinán dolgozik. A múlt héten a csapattulajdonos Kenny
Roberts, aki korábban erős célzásokat tett arra, hogy lehet valami a
dologban, hivatalosan is szólt az új projektről, elfojtva azokat a
találgatásokat, miszerint ez a mindent elsöprő Honda RCV211 egy
másolata lenne.
Roberts, a korábbi háromszoros 500-as világbajnok elmondta:
"Átnéztük a szabályokat, átgondoltuk a lehetőségeket és hasonlóan a
Honda-hoz úgy döntöttünk, hogy az 5 hengeres elrendezés a legjobb
választás. A 4 és az 5 hengeres motoroknak hasonlóan 145 kg a minimum
súlyuk. Ebből adódik, hogy miért is akarnánk egy négyhengerest
készíteni? Amióta a döntés megszületett, a hengerelrendezés
nyilvánvaló."
Az új négyütemű Proton KR hasonló a Honda-hoz abban, hogy a hengerek
V konfigurációban állnak, három henger néz előre, és kettő hátra.
Viszont a hengerszög nem 75 fok, mint a Honda-nál, hanem egy kicsivel
szélesebb szöget zárnak be a hengerek egymással. Roberts ezt így
indokolta: "A mi motorunk 60 fokos V erőforrás. Számítógépes
szimulációk és hosszas mérnöki értekezések után határoztunk így. Úgy
véljük, hogy ez jobb teljesítmény leadást eredményez. Amióta döntöttünk
az öthengeres elképzelés mellett, a konfiguráció magáért beszél. A
Formula 1-es versenyzésben mindenki V10-es motorokat használ, de senkit
sem vádolnak azzal, hogy a másikról másolta motorját."
Roberts hozzátette még, hogy nincs szándékukban túl sok kísérleti
munkát végezni egy már bizonyított technológiával kapcsolatosan. Nem
áll szándékukban ismét feltalálni a kereket, mint ahogy tették azt
jelenlegi kétütemű, háromhengeres motorjukkal, hiszen nem kevés munkát,
pénzt, időt áldoztak fel az egyedi kétütemű konstrukciójukért.
Roberts-ék egy független tervezőcég, és nincs rá lehetőségük, hogy 3
év kutató- és fejlesztőmunkát áldozzanak fel új konstrukciók
kitalálására. Ezért nem szándékoznak egyelőre olyan F1-es technológiák
megvalósíthatóságát a MotoGP-ben, mint a pneumatikus szelepvezérlés.
Olyan motort akarnak, amely erős, megbízható, és a rajttól kezdve a
célig egyenlő teljesítmény leadással képes teljesíteni a
versenytávot.











