2001 januárjában jelentette be a zöld színt favorizáló márka, hogy
indulni szándékozik az új 4 ütemű GP kategóriában. A gyár azóta, szinte
megállás nélkül dolgozott a gépen, sőt még a Japán Superbike
Bajnokságban is elindították az új fejlesztésű gépet Yanagawaval a
nyergében. A mostani hétvégén azonban már a ZX-RR Ninja végső
verziójával álltak rajthoz, amelyben a Kawasakira oly jellemző soros
négyhengeres gyártja a lóerőket. A zöld szörnyet nem csak a színe miatt
lehet az első pillantásra megkülönböztetni a többi MotoGP géptől.
Aerodinamikus idomai meglehetősen egyedi formát kölcsönöznek neki.
A Kawanak nem új dolog a Gyorsasági VB szereplés, a 70-es évek végén
a 250-es és 350-es VB-ken indultak a gyár gépei, és egy csomó címet
nyertek akkoriban. Most 20 évvel később a legkisebb japán gyártó kész
arra, hogy sporttörténelmében új fejezetet írjon, egyedi formájú,
vakító zöld színű versenymotorjával. A korábbi GP részvétel során
szerzett gyakorlat remélhetőleg elősegíti a Kawasaki eredményeinek
minél gyorsabb javulását. A királykategóriában is jelen volt a Kawa
anno. Először 1970 és 1975 közt szerepeltek itt, pár győzelemmel Dave
Simmonds és Ginger Molloy révén, majd Mick Grant egy TT győzelmet
zsebelt be 1975-ben. A második, két éves szereplése a Kawasakinak a
80-as évek elején történt, de itt már nem sikerült újabb győzelmet
szerezniük.
A mostani szerepléssel megkezdődött a Kawasaki harmadik korszaka a
gyorsasági motorkerékpáros VB történelmében, amely a gyáriak
nyilatkozata szerint még nagyobb sikereket hoz majd a márkának, mint a
korábbi időszakok. Igaz Akira Yanagawa bukott a ZX-RR első MotoGP
versenyén, de ez még nem jelent semmit a jövőre nézve. A 2003-as
idényre egyébként már 7 gyártó (Honda, Yamaha, Suzuki, Aprilia,
Kawasaki, Proton, Ducati) indulhat majd négyütemű versenygéppel a
legnemesebb trófea elhódításáért. A Kawasaki 2 motort szándékozik
jövőre indítani, azonban egyelőre még nincs meg, hogy kik fogják ezeket
kormányozni, hiszen Yanagawa szerződése is csak erre az évre
érvényes.













