Guruló bevásárlószatyor

Még nem akkora, hogy beszoruljon két autó közé a dugóban, de mégis nagymotor. A csomagterébe akár két sisakot is el tudok rejteni, és akkor még mindig van hová rakni az aktatáskát. A Beverly olyan nagyrobogó, ami pont a használható mérethatáron belül maradt.

hirdetés

Indulás előtt csak úgy kíváncsiságból kinyitok minden létező
rakodóteret a Beverlyn. Ekkor látszik igazán, mennyire kihasználták
a karosszéria lehetőségeit a tervezők:
a motor olyan mélyre és annyira hátra került, amennyire csak
lehet, ezzel az ülés alatti csomagtartót megnövelték, és két
nyitott sisak is belefér.

A kormány alatti tárolórekesz méretét ugyan jelentősen
lecsökkenti a közepén húzódó váz kidudorodása, de mellette
kétoldalt jó mélyre be lehet nyúlni, így a kisebb táskát még be
lehet szorítani. És ha még ez nem elég, hát ott a hátsó doboz, amit
jóval nehezebbre pakoltam meg, mint az engedélyezett 5 kg, de meg
se rezdült.

Különösen női motorosok, még inkább háziasszonyi
tulajdonságokkal bírók tudják értékelni a szatyortartó fület, mert
ha végképp nincs már hova rakni a rengeteg pakkot, a bevásárló
táskát fel lehet akasztani a két láb közé. A robogókat sokszor
szokták guruló bevásárlószatyroknak nevezni, hát a Piaggio Beverly
valóban az.

A rakterek megnyitásához meg kell oldani néhány logikai
feladványt. Az ülést a kesztyűtartóban lévő kapcsolóval lehet
nyitni, aminek ajtaját viszont a gyújtáskapcsoló benyomásával lehet
felpattintani. Gyengébbek kedvéért az ülés a gyújtáskapcsoló
megfelelő állásba fordításával is nyitható, de ezt én nem tudtam,
és háromszor is körbetapogattam a motor hátsórészét kulcslyuk után
kutatva.

A váltó természetesen automata, így ezzel gond
nincs. A fék behúzása után a motor első pöccre agresszíven
felpörög, és egyből megrántja alattam a robogót, ebből egyből
rájövök, hogy
csak gázfröccs nélkül szabad indítani. Határozottan
megcsavarom a fülét, a fokozatmentes váltó egy kicsit tétovázik, de
aztán egyre határozottabban gyorsulok.

A Beverly kerekei szerencsére alkalmazkodtak a
nagyobb hengerűrtartalomhoz, és megnőttek 16 collosra. Igaz, hogy
ez nem annyira robogós, de legalább nem kell százas tempó felett
úgy birkózni a kormánnyal, mint kisebb kerekű társain. A
fordulékonysága viszont nem rosszabb a többi robogónál, ami az
érezhetően alacsony súlypontnak köszönhető.

A Beverlyhez hasonló nagyrobogók jó tulajdonsága, hogy megőrzik
kezelhetőségüket nagyobb tömegük ellenére. A kisebb motorok súlypontja
megváltozik, ha ráül a motoros. A nagyrobogók vastagabb és nehezebb
alsócsöves váza és a testesebb motorblokk a súlypontot lent tartja, így
sokkal nyugodtabban viselkedik.

Na nyomás be a csúcsforgalomba! Már
megbarátkoztam a Beverlyvel, és
a sorok között cikázva elkap a robogósok bátorsága: nagy
gázzal vetem bele magam a belvárosi forgatagba. Talán túl naggyal
is, mert nyolcvannal menni a két sáv között, miközben mellettem
kétoldalt állnak a kocsik, azért mégis túlzás. Az a baj, hogy eddig
a robogón ülve hozzászoktunk egy bizonyos mértékű gyorsuláshoz meg
végsebességhez, de a Beverly a kettőszáz köbcentijével egy kicsit
erősebben reagál ezekre a kövér gázadásokra.

A fékek olyanok amilyenek. Nem mondom, hogy
külön-külön semmit sem érnek, mert aki például nagymotoron
motorozik, annak kellemes meglepetés a hátsó kerék lassító
képessége. Viszont ugyanez az ember elkeseredik az első kerekek
fékhatásán. Mintha a Piaggio Beverly dacolna a fizikával, pedig a
magyarázat egyszerű: szinte a hátsó keréken ülünk. Az első kerék
blokkolása szerencsére nem olyan fenyegető, mint egy kiskerekű
robogón, ezért a két féket együtt használva már komoly lassulásra
lehet számítani.

A hátsó ülésen kényelmesen elfér az utas. Ha
hirtelen fel kell huppannia, a lábát gyorsan a trepni hátsó
dudorára tudja rakni, ami megfelelő, de nem a legkényelmesebb.
Két-három megállás után rájövünk, hogy
ezeket a dudorokat ki lehet fordítani, és máris van jó
lábtartója az utasnak! Nincs is panaszra oka annak, aki hátul ül,
még a csomagtartó doboz se szűkíti le a helyét, mert a Beverly
hátsó ülését elég hosszúra hagyták. Hiszen mégiscsak nagymotor.

Eleget kóricáltunk a városban, gyerünk ki az
országútra!
Lazán felgyorsulok száztízre, igaz, már egyedül ülök a
Beverlyn. Nem akarom elhinni, hogy csak ennyit tud, hiszen eddig
határozottan nagymotoros viselkedést mutatott ez a robogó.
Koppanásig húzom a markolatot, a mutató szép lassan felmegy
százhuszonötig, majd egy picit megérinti a százharmincas vonalat.
Ráhasalok a műszerfalra, de hiába csökkentem a légellenállást, nem
sokkal emelkedik a sebesség. Százharminc, ebbe bele kell nyugodni.
Azért nem rossz egy robogótól.

Közben megelőzök egy autót, ami körülbelül
százhússzal akadályoz a végsebesség mérésben. A Piaggio Beverly nem
olyan feltűnő méretű a mai nagydarab ötvenesek között, ezért aztán
sokaknak lehet sokkoló látvány, amint királyként repesztenek
az úton és megelőzi őket egy robogó. Amikor megelégelem a
hajszolást, kicsit visszaveszem a gázt és próbálom megtalálni azt a
sebességet, ami a legkényelmesebb a Beverlynek. Szinte magától
beáll száztízre, amire olyan könnyen felgyorsult az előbb. Ezzel a
tempóval aztán le is mehetnék a térképről, annyira jól tűri.

Sötétedés után lehet szórakozni a Beverly
fényjátékán. A műszerek jól láthatóak a sötétben is, de nagyon
sokáig tartott, mire rájöttem, vajon mik azok az alakzatok az úton,
amik mellettem a motorral együtt haladnak? Aztán beugrott. A lámpa
áramvonalas burkolatának gyári jelzéseit világítja meg az izzó, és
mint egy diavetítő, érdekes olvasmányt szolgáltat az
aszfalton.

A fényerő majdnem olyan jó, mint egy
túramotoron, a sugár jól fókuszált mind a tompított, mind az
országúti üzemmódban.
Ismerve az olasz robogók legendásan vaksi világítását, a Beverly
éjszakai vezetése kellemes meglepetéssel szolgált. Ebbe
beletartozik a tankolás is, amit szintén az éjszakai vezetés során
iktattam be. Nem hittem a szememnek, amikor kiszámoltam az
állagfogyasztást. Három liter alatti érték jött ki, pedig a
városban verettem rendesen, az országúton pedig nem nagyon mentem
száznál lassabban.

Az olaszos lazaság csak egy helyen érhető tetten, de az épp
elég kellemetlenséget okozott a legváratlanabb pillanatokban. A
csomagterek rugója kicsit gyengébbre sikerült, és már a vadonatúj
tesztmotoron is fáradt volt. Az csak a kisebbik gond, hogy az ülést
nem lehetett egy kézzel nyitni emiatt. Normális esetben, ha
felpakolva érkezem a parkolóba, az egyetlen szabad kezemmel
elfordítom a kulcsot, az ülés felpattan, és máris beleönthetem a
cuccot a másik kezemből. A tesztpéldány ülése sehogy sem akart
kipattanni, bár a zár jól hallhatóan kattant. Kénytelen voltam a
parkoló aszfaltjára ömleszteni a másik kezem tartalmát, hogy a
kulcs elfordításával egy időben felhúzhassam az ülést.

A kesztyűtartót a kulcs benyomásával lehet nyitni, annak viszont nem
kattan vissza a zárja, de az ajtó sem nyílik ki. Sajnos kívülről nincs
rajta fogantyú, ezért csak körömmel lehet kipiszkálni az elgyengült
rugó miatt. Nos, ha túl nagy lendülettel helyezzük be a kulcsot a
gyújtáskapcsolóba, véletlenül kinyithatjuk a kesztyűtartó zárját, de az
ajtó a helyén marad. Egészen az indulásig, amikor a gyorsulástól
hátraesik, és kiszóródik a tartalma a lábam elé. Rosszabbik esetben
pedig az útra.
Emiatt majdnem elveszítettem a második digitális fényképezőgépet a totalbike.hu
tesztjei során.

A Piaggio Beverly sokoldalúságában méltó utóda
a Vespának.
Mérete és hengerűrtartalma is az ötven éves őst idézi. Az,
hogy az olaszok szakítottak a kategóriára oly jellemző apró
kerékkel, csak javára vált a robogónak. Amit pedig a
csomagtartókkal műveltek, bámulatra méltó. Használat közben fel sem
tűnik, mennyire tökéletesen teszi a dolgát a Beverly. Erre mondják,
hogy egyszerűen: jó.

Technikai adatok

Motor: egyhengeres, négyütemű, vízhűtéses

Hengerűrtartalom: 198 cm
³
Teljesítmény: 21 LE

Fék: mindkét keréken 260 mm átmérőjű tárcsafék

Gumiméret elöl: 110/70-16

Gumiméret hátul: 140/70-16

Tank: 10 liter

Önsúly: 149 kg

A teszt alatt mért fogyasztás: 2,9 l/100 km

Legnagyobb sebesség: 130 km/h