Kevin Jones, a KJ Performance fanatikus tulajdonosa több mint 32
millió forintnak megfelelő fontot költött motorjára, megépítve ezzel a
legjobb 996-os Ducatit, amit amatőr épített. Az egész egy 916SP-vel
kezdődött 1997-ben. Azóta szinte minden csavart kicseréltek a motoron.
Egyedül a váz és a segédváz maradtak meg az eredeti gépről. A széria
blokkot eladták, és a jelenlegi erőforrást Neil Hodgson által korábban
használt forgattyús házból, valamint teljesen új Ducati Corsa
versenyalkatrészekből építették újjá az 1999-ben Brit Superbike
Bajnokság győztes motor alapján. Csak az erőforráson elvégzett munka
értéke majdnem 5 millió forintot kóstált. Igaz, meglett az eredménye,
ugyanis a blokk 154 lóerőt ad le 11.000-es percenkénti fordulatszámon.
A kipufogórendszer Kevin saját maga tervezte, és titán ötvözetből
készítette el. A benzinbefecskendezés speciális Magnetti Marelli, 60
mm-es szívótorkokkal, és kétpontos befecskendezéssel.
Viszont nem csak a Ducati blokkjához nyúltak hozzá. Az első Öhlins
teleszkópvillák megegyeznek azokkal, amelyeket a Superbike
világbajnokság gépein láthatunk, áruk mindössze 2 millió forint. Az AP
Racing első féknyergek radiális felfogatással kerültek a helyükre, ezek
darabja 400.000 forint. A hátsó traktus még speciálisabb. A rugóstag
szintén az Öhlins-től érkezett, de olyan darab, amelyet még a Brit
Superbike Bajnokság csapatai sem használnak. A TT44 kódnévre hallgató
egységen külön beállíthatók a kis és nagysebességű rugózási és
csillapítási paraméterek. A rugóstag egyébként autókba és
motorkerékpárokba egyaránt használható, és egy speciális beépítő kit
segítségével került a Ducatiba.
A lengővillát egy magnézium ötvözetből gyártott, versenyzésre
alkalmas darabra cserélték le. A hátsó féket kivezették a bal
kormányvégre, hogy azt kényelmesebben lehessen működtetni
hüvelykujjal.
A festést szintén a lelkes tulajdonos tervezte, és az Ultrapaint cég
valósította meg. A motoron nincs egyetlen matrica sem, a grafika minden
egyes eleme festett. Az első sebességfokozatot hosszúra hagyták, mint
az a versenypályán megszokott dolog. A gyorsváltóval hip-hop elérhető a
260 km/h. A végáttételezéssel jelenleg kb. 290 km/h csúcssebesség
elérésére alkalmas a Ducati, és bármelyik utcai motorkerékpárt
otthagyja. Még egy Suzuki GSX-R 1000-nek sincs semmi esélye ellene.
A tulajdonos egyet azonban kikötött, soha nem motorozik esőben,
mivel mániákusan tisztán tartja gépét, és nem szeretné, ha esőben
túlzottan összekoszolódna. Miután egy ház árát ráköltötte a motorra,
Jones azon gondolkodik, hogy mégis eladja, méghozzá jóval fél ár alatt.
Lehet, hogy egy újabb szupergépbe fog, mivel nagyon szerette
építeni.













