Itália történelmi tájai között Toszkána mindig a virágzó országrészek közé tartozott. A városállamok, hercegségek korában itt a művészetek bölcsője ringott a középkor másutt sötét időszaka helyett. Kellemes klímája kedvez a mezőgazdaságnak, szelíd lankáin terem a híres olasz bor, a chianti gyümölcse.
Városai a mai napig a látogatók kedvelt úti célja közé tartozik.
Firenzéről valószínűleg még az is hallott, aki egyébként megbukott
földrajzból, de Pisa vagy Siena fekvésének ismerete sem csak a
geográfia professzorainak kiváltsága.
Viszonylag kis területe számos érdekességet tartogat:
henyélhetünk tengerpartján, az Appeninek szurdokai között
kirándulhatunk. Olaszországon belül Toszkánában a legfejlettebb a
falusi turizmus, tehát minden amellett szól, hogy akár átutazóban is
belekóstoljunk az itteni levegőbe.
San Gimignano (ejtsd: szán dzsiminyánó) talán egész Itália
legjobban megőrzött középkori városkája. Ódon kőfalai, szűk utcácskái
között az idő múlását kizárólag a hemzsegő turistahad, illetve a
megszámlálhatatlan ajándék-áruda mutatja.
Szeptember elsején, hétfőn, az iskolakezdet napján érkeztünk, ennek
ellenére az utcákat ellepték a bámészkodók.
A szálláshelyek árai igazodtak a felfokozott kereslethez: 65
euró alatt egy fáskamrát sem találtunk. A segítőkész munkatársakat
alkalmazó, de a szolgáltatásait korántsem önzetlenül nyújtó városi
turistairodában kerestek nekünk egy fürdőszobás lakrészt, udvari
parkolási lehetőséggel. A tíz százalékos jutalék befizetése után
megkaptuk a címet, és elmagyarázták, hogy motorizált járművel csak a
várost megkerülve, egyetlen útvonalon hajthatunk szállásunkhoz.
Visszacaplattunk a várkapunál hagyott járműhöz, ahol
mély döbbenetemre egy büntetőcédula várt. 101 euró és 85 cent
(26481,- Ft)
parkolási díjat vetettek ki ránk a félórás ácsorgásért. Nem
mondom, hibáztam, amikor úgy gondoltam, a motorkerékpárokra nem
vonatkozik az összes közterületen érvényesített parkolási díjszabás, de
az összeg nagysága mégis dühödt indulatot váltott ki belőlem. Ha nem
kaszálták volna le rólunk a címközvetítésért felszámolt summát, azonnal
felkerekedtem volna. Most, e sorok írása közben, több hónappal az
események után is élénken tör elő haragom.
Itt éreztem először utazásaim során, hogy a gépkocsi-tulajdonosokkal
szembeni előnyünk semmivé foszlik. Motoros éveim hosszú sora alatt
eddig egyszer fizettem parkolási díjat, de ott kiemelt figyelem jutott
a motornak, valamint zárt hely a sisakoknak és a kabátoknak.
Ettől a perctől kezdve számomra elveszítette meghittségét Toszkána
kedvelt úti célja. A viszonylag könnyen meglelt szálláshelyünk
tulajdonosa megérkezésünkkor türelmetlenül sürgetett minket a csomagok
gyors leszedésére, nehogy megérkezzen közben a városi rendőrség
magunkfajta bűnözőkre vadászó gépesített alakulata. Kézzel-lábbal
magyarázta, hogy
a helybélieken kívül senki másnak, de egyetlen percre sem szabad
járművével megállni az utcán. Kérte, hogy a távozásnál is tartsuk
kéznél a szobafoglalási nyomtatványt, ellenkező esetben kíméletlenül
sújt le ránk a törvény szigora.
A céllal, vagyis az autók kitiltásával magam is egyetértek, de ez
sem indokolja a röhejes túlbuzgóságot.
Az óvárosba vezető lépcsők megmászása után az útikönyv által
meglátogatandónak ajánlott főtemplomba kívántunk betérni. Sétáltunk egy
keveset még a kisebb utcákon, megvettük a szerény vásárfiát az
otthoniaknak, és már alig csodálkoztunk, hogy minden házban kínálnak
kiadó szobát. A korgó gyomrunk követelődzött jussa után, ezért vacsora
után néztünk. A belső területeken kilátástalannak éreztük a vendéglő
keresést, így az alkalmi lakhelyünk utcájában látott étteremhez tértünk
vissza.
Az első benyomás igen kellemes volt: ínycsiklandó illatok,
dallamos evőeszköz- és pohárcsilingelés, diszkrét fények jutottak el
érzékszerveinkhez. Visszautasítottuk a teraszon kínált helyet, hiszen a
naptári ősszel a hűvös idő is megérkezett. Az étlapon feltüntetett árak
láttán tovább nőtt lelkesedésünk. A felszolgálók serényen végezték
dolgukat, sőt, szinte rohanvást közlekedtek. Ennek indokára fél óra
múlva jöttünk rá: ekkor a teremhez vezető lépcsőkön már hosszas sor
kígyózott.
Sajnos, a várt és a Rómában megtapasztalt meghittséget az étterem
kapacitásához mérten túl sok éhes ember elhessentette.
A megnyerő külső mögött egy üzemi étkezde hangulata uralkodott.
Nem volt sietős a dolgunk, mégis alig több mint háromnegyed óra alatt
ettünk, ittunk, fizettünk.
A reggeli kihalt utcák a város valódi arcát mutatták. Az előző
esti csalódások után, kellemes meglepetésünkre egy szolid kávézót
találtunk. A korai órán csak a helybéliek keresik fel a kis helyiséget,
családias hangulatot teremtve. Csatlakoztunk a pultnál álldogálókhoz, a
házi készítésű süteményeket kóstolgatva, kapucínert kortyolgatva.
Azt hiszem, kissé balszerencsésen választottunk a kínálkozó
lehetőségek közül. Számomra legalábbis tanulságul szolgál a fenti
történet. A jövőben igyekszem majd elkerülni a lakott településnek
álcázott skanzeneket, mert félek, San Gimignanóban jövőre már csak puha
posztópapucsban engednek végigmenni a kockakövön...
További cikkeink
