Ritka az a motor, amivel kétszer is foglalkozunk, de Jenő streetfightere másodszor is megérdemli a figyelmet. A Suzuki akkorát változott, mintha egy teljesen más motor lenne. Mintha egy szép, ám szolidan illedelmesen öltözködő lány egyik pillanatról a másikra bevadult volna, és megjelenik, mint rockdíva. Ahogy Olivia Newton-John a Pomádéban.
A két évvel ezelőtt bemutatott a
klasszikus streetfighter már akkor is minden részletében megfelelt a stílus
követelményeinek. Először nem értettem, hogy vajon mi vette rá Balogh
Jenőt a Suzuki szétszerelésére? Az ok egyszerű: számára nem létezik
tökéletes.
Az előfordul, hogy az egyedi motorokat később tovább csinosítják,
apróbb módosításokat hajtanak végre, de a további átalakítások a kész
mű lényegét már nem érintik. Jenő egészen másképp lépett. A már
elkészült streetfightert tekintette alapgépnek, és csinosítgatások
helyett
radikálisan átépítette a már eddig is egyedi motorját.
Még a vázat sem hagyta meg, tovább csökkentette a motor tömegét és
hosszát. Az üléstartó váznyúlványt megrövidítette, és a merevítését
szolgáló alsó tartót eltávolította. Helyette lemezből készült erősítést
hegesztett a tank mögé, ami észrevétlen marad, mégis megtartja a
motoros súlyát az egyszemélyes ülésen.
Ezzel légiesebb lett a motor hátsó része.
Az első változat Ducati farokidomát elvitte Jenő Majosházára, és ott
alakították át a tervei szerint. Ez is rövidebb és keskenyebb lett.
Kireszelte a saját gyártmányú és egyedi formájú LED sor helyét,
ami a hátsó lámpa szerepét tölti be. A meredek emelkedésű idom alja
nagyon szem előtt van, ezért csúnya lett volna az ott tátongó üreg.
Befedte hát alulról is, majd ide rakta a rendszámot, hogy ne legyenek
feleslegesen kiálló alkatrészek.
Az első sárvédőhöz a gyári darabot használták fel. Csapatmunka volt,
mert Kosztya, a
Retro Katana alkotója először levágta róla a felesleges sallangokat, majd
Jenő melegen formázta és összehegesztette, így nyerte el a mostani
vékony formáját.
Az idom méreteinek csökkentése és a segédváz megkurtítása után
helyet kellett keresni egy csomó elektromos szerelvénynek. Ezek egy
saválló acélból készült dobozba kerültek, amit a központi rugóstag fölé
építettek be. Ez így leírva egyszerűen hangzik, de aki ismeri a GSX-R
vázszerkezetét, az tudja,
milyen kicsi és nehezen hozzáférhető helyre kellett bezsúfolni azt a
vezeték- és alkatrészmennyiséget, amit a japánok az eredeti farokidom
alatt szétszórtak.
Ha már szóba került a saválló acél: a motorépítők számára ez az egyik
legnemesebb anyag.
Az egyre csillogóbbá váló Suzukin a polírozott alumínium mellett
csak ez jöhetett szóba. Bármilyen hihetetlen, még az első lámpa is
ebből készült, a tartószerelvényekkel együtt. Jenő egy Shox foncsor
köré kalapálta-hajlította-hegesztette a burát, amit aztán olyan
csillogóvá polírozott, hogy bizony díszére válna bármelyik
katalógusnak.
De az alkotás közben nem csak a szép formára kellett figyelni. Még
olyan részletekre is kiterjedt a figyelme, mint a láncvédő. A fényes
lemezen áttört
GSX-R felirat szerénykedik, egyértelműen utalva a motor
eredetére.
A farokidomon és a sárvédőn kívül nem találunk műanyagot a motoron.
A markolatok alumíniumból martak, és esztergályos munka a
fékolaj-tartály is. Műszerfal nincs, csak az olajnyomás esetleges
hiányára figyelmeztet egy piros LED a kormánytengely közepén. A
gyorshajtás elkerülésére (hmmm, vajon biztos ezért?) felkerült a
kormányra egy kis digitális sebességmérő. A gyújtáskapcsoló is más
helyre csúszott, így a motor elején csak a funkcionalitás dominál.
Semmi sincs, ami megtörné a puszta fém csillogását.
A magyar motorépítőkben erősen él a
"minden jó lesz még valamire" hagyomány. Reméljük, ezt nem is
fogjuk elfelejteni még akkor sem, amikor már alkatrész-katalógusok
tömege kényeztet - vagy lustít - minket. Nos, a hátsó fék olajtartálya
egy krómozott benzinszűrőből készült. A tankszuszogó nyílásának fedele
olyan, mint egy apró szobor, pedig eredetileg egy guminyomás-mérő vége
volt.
A hátsó kerék a gyárinál valamivel szélesebb: 5,5 collos. Az első
felni az eredeti, de mindkét kerék átesett némi átalakításon. A gyári
kivitelű felnik közepén egy perem futott körbe. Jenő ezeket
kiköszörülte, így a kerekek belső felén óriási, polírozható felületet
kapott. De
nem állt meg a felnik fényesítésénél! Aprólékos munkával
tükörfényesre polírozta az első féktárcsák belső oldalát és éleit,
valamint a féknyergeket is. Nagyon közelről és nagyon kritikus szemmel
néztem meg a féknyereg bonyolult vonalait, de nem találtam egyetlen
gombostűfejnyi fekete foltot sem rajta. Egyedül a hátsó féknyereg és a
féktárcsa kerülte el az általános polír-rohamot, de valószínű, hogy a
télen ez a két alkatrész is fémes csillogásra tesz szert.
A festés a hódmezővásárhelyi Sándor Zsolt munkája. A
tetoválóműhellyel is rendelkező srác időnként airbrush pisztolyt is
vesz a kezébe, és az Alföldön már nem egy motor dicséri őt. A Suzuki
festése túlvilági fantáziára utal, némi Alien-szerű beütéssel.
Nem tudom, ki merjem-e mondani, hogy a Suzuki streetfighter elnyerte
végleges formáját? Ezen a motoron már elég nehéz olyan dolgot találni,
amit tökéletesíteni lehetne.
További cikkeink
