Tóth Imi jerezi teszt, első nap

A gyorsasági motorkerékpáros világbajnokság másik magyar résztvevője, Tóth Imre, a jerezi pályán készült az IRTA tesztekre, első nap

Hírek
Totalcar

Közzétéve: 2005. 02. 25. 17:37

Közzétéve: 2005. 02. 25. 17:37

Az első jerezi tesztnapon szép számmal gyűltek össze a csapatok, de
másnapra még többen jelezték részvételüket. Érdekes volt, ahogyan egy
MotoGP-s Kawasaki, vagy éppen egy Ducati húz el a 125-ösök mellett.
Szerencsére az időjárás is kedvezett a csapatoknak, bár az első napon
egy erős zápor több órára leállította a teszteket, de előtte és utána
is kellemes napsütéses idő volt. A Team Hungary már az új motorokkal
tesztelt, de teszt lévén nem pazaroltak, így még nem vetettek be minden
új alkatrészt (pl. az új idomot sem) és a fogyó anyagokkal is
takarékoskodtak. Mivel az időjárás nem volt a legmegfelelőbb, ez a
tesztnap csak 50%-osnak mondható, Tóth Iminek nem tették be az új
főtengelyt, hanem a legutóbbi, Valenciában használttal ment. A
főtengelyt 7-800km-enként szokták cserélni, de Imiében már 1300km volt
a nap végére. Holnapra újat tesznek be. Imi fél 6-kor jött le a
pályáról, akkor épp 2. volt Lai mögött, ezután a többiek még fél órát
mentek, így páran bejöttek Imi elé. Az első napot összegezve elégedett
lehet a csapat, teljesítették az eltervezett feladatokat, beállították
a motorokat, teszteltek új alkatrészeket. Imi elmondta, hogy nagyon jól
érzi magát a mostani csapatban! Az első nap sorrendje:


1. Fabrizio Lai - HONDA - 1.52.0

2. Sergio Gadea - APRILIA - 1.53.9

3. Mike DiMeglio - HONDA - 1.54.0

4. Alvaró Bautista - HONDA - 1.54.0

5. Imre Tóth - APRILIA - 1.54.5

_

11. Vincent Braillard - APRILIA - 1.58.6

Totalcar
Totalcar