Remekül alakultak az edzések Talmácsi Gábor számára, aki a második
időmérőn a legjobb köridőt futotta, és a bemelegítő edzésen is csak
Mattia Pasini előzte meg a versenynap reggelén. Az első rajtsorból
Talma után Hector Faubel, Sergio Gadea és Bradley Smith indulhatott. A
rajtot Faubel kapta el a legjobban, utána Gadea, Talma és Smith jött.
Talma már az első körben megelőzte Gadeát, de a célegyenesben az RSA
Apriliák gyorsabbak voltak gépénél. A három Bancajasra folyamatosan
jött fel Pesek és Pasini, így hét versenyző alkotta az élcsoportot,
mikor Pasinit átdobta a motorja, és ismét kiesett a versenyből. A srác
boxában a szerelők a sírás szélére kerültek, hiszen hét futamból ötször
esett ki a versenyből. Eközben Gadea állt az élre, mögötte Talma és
Koyama jött a KTM-mel. A nyolc fősre bővült élboly a verseny első
harmadában nagyjából együtt motorozott, a helyek többször cserélődtek a
csoportban.
Féltáv után is megmaradt a nyolcas első csoport, Talma többször állt
az élen, de volt negyedik is. Az élen Gadea és Pesek motorozott, Faubel
rontása után. Talma mögöttük haladt Espargaróval a nyomában. Talma 10
körrel a vége előtt egy szép előzéssel a harmadik helyről ismét élre
állt. Nem sokáig, mert őt meg Pesek előzte meg ugyanabban a körben. A
következő célegyenesben Gadea állt az élre, Talma és Espargaro is
megelőzte Peseket, aki élről a negyedik lett. Espargaro elég meredeken
előzte meg Talmát, aki kizökkent ritmusából, és ez elég volt ahhoz,
hogy egészen a hatodik helyig essen vissza. Közben a KTM-ek megindultak
előre Krummenacher és Koyama irányításával. A fiatal svájci élre is
állt négy körrel a vége előtt az osztrák motoron. Talma ekkor a 6.
helyen haladt, és úgy tűnt, nem lesz könnyű dolga, ha dobogóra akar
állni. Pesek ebben a körben kiütötte Faubel alól a motort.
Pesek visszajött a 13. helyre, de Faubel feladta a futamot. Az élen
a két KTM-es közt Gadea haladt, Talma mögöttük várt. Sajnos két körrel
a vége előtt Gadea feltartotta Talmát, aki ezért ismét kicsit lemaradt.
Az élen továbbra is a két KTM-es kezdte az utolsó kört Gadea és Talma
előtt. A spanyol a célegyenesben megelőzte mindkét narancs motort,
Gábor szintén közelített rájuk. Talma először Krummenachert előzte meg
az utolsó kör elején, majd fél körrel a vége előtt, amikor Gadea
rontott, Talma elment mellette, de Koyamát már nem tudta utolérni. A
japán nyert, Talma jött be másodiknak, és ez versenytársai bukása miatt
elegendő volt a világbajnoki pontversenyben ahhoz, hogy az élre álljon.
Koyama élete első futamgyőzelmét szerezte egyébként. Harmadikként Gadea
ért célba. Talma előnye 13 pont jelenleg Faubel előtt.










