Dúl a gumiháború a MotoGP-ben, miközben a benzinekről kevés szó esik, pedig a háttérben lázas mérnöki munka folyik. A Forma-1-ben épp most hurcolták meg az új világbajnok csapatot nem engedélyezett benzinkeverék használata miatt. Most akkor Casey Stoner mégsem a sarki benzinkútról tankol prémium üzemanyagot?

Az üzemanyagtéma óriási, ezért több
részes cikksorozattal próbáljuk kibogozni a szálakat. Benzines
sorozatunk előző részében az
alapfogalmakról esett néhány szó , most a legkülönfélébb motorversenyeken
használt üzemanyagokat járjuk körül. Azután jönnek az
agyontuningolt motorok. Adalék formájában visszatér a metanol, a
nitro-metán, valamint az utcai betyárok varázsszerei: a nitró, a
propilén-oxid, a repülőgépbenzin és a Jolly Joker, a víz!

Eleinte meglehetősen agresszív keverékeket használtak az autó- és
motorversenyeken, benzolt, metanolt, acetont és még nitro-benzolt is
bevetettek. Ez azonban nem tett jót hosszabb távon a motoroknak,
amelyek gyakran az edzések, vagy éppen a versenyek alatt végleg
felmondták a szolgálatot. Ráadásul
alaposan fel kellett mérni a legközelebbi kórház elhelyezkedését is,
mert a tankoló személyzet égési sérülései rendszeresek voltak.
Az
1960-as évek végén a Nemzetközi Automobil Szövetség, a FIA szervezete
már jóval szigorúbban vette az üzemanyagokkal kapcsolatos előírásokat,
és pontosan meghatározta az ezzel kapcsolatos helyes eljárásokat. A
FIA-t nem sokkal később a FIM, a motoros szövetség is követte.

MotoGP - WSBK - Endurance

A MotoGP-ben nagyon szigorúak a benzinre vonatkozó előírások. Csak a
FIM-specifikációnak megfelelő üzemanyagot lehet használni, Szigorúan
megszabott az oktánszám, az oxigéntartalom, az ólomtartalom, a sűrűség,
az illékonyság (párolgás) különféle hőmérsékleten, a végforráspont és
még sok más jellemző egészen a megengedett olefin- és
diolefin-tartalomig. Minden egyes paraméter ellenőrzéséhez megadják a
használt tesztelő szabványt is.
A versenyek előtt jóvá kell hagyatni az üzemanyagot, amit az edzések
alatt, illetve a versenyek után bármikor közösen ellenőrizhet a FIM és
a Dorna
(a MotoGP szervezője). A nagyon költséges vizsgálatokat
(gázkromatográfiás ujjlenyomat-összehasonlítás plusz egyéb tesztek) a
minták esetében a beszállítók, míg a véletlenszerű teszteléseknél a
FIM/Dorna, óvásoknál pedig a csapat fizeti.

A benzinek összetételét persze titkolják a gyártók, de a
FIM-specifikációból kikövetkeztethetjük, hogy 102-es oktánszámú és
magas oxigéntartalmú ólmozatlan kotyvalékokról van szó. További
érdekesség a csúcskategóriában, hogy az üzemanyag mennyiségét és
hőmérsékletét is korlátozzák.
A motor legfeljebb 21 liter benzint vihet magával, melynek
hőmérséklete soha sem lehet 15 fokkal alacsonyabb a környezeti
hőmérsékletnél
(a hidegebb anyag ugyanis sűrűbb, több keveréket
lehet juttatni belőle a hengerekbe).

A Superbike-világbajnokságon használható üzemanyagnak a
specifikációja szinte megegyezik a fentivel, és az ellenőrzés is
hasonlóan szigorú. Az Endurance világbajnokságon többször tankolnak a
motorok egy verseny alatt, így itt különösen fontos, hogy a benzin
biztonságos legyen. Az ellenőrzés kérdését egyszerűen megoldották a
szervezők, Le Mans-ban például mindenkinek ugyanazt a benzint kell
használnia, egy helyről tankolnak a csapatok.

Alpok-Adria: Superbike

Ahogy Bájótól, Végh Jana (sokszoros magyar Superbike bajnok,
Alpok-Adria Superbike ezüstérmes) kollégájától megtudtam,
az Alpok-Adria csúcskategóriájában szinte mindenki ELF MOTO 4T-2M
versenybenzint használ.
100-as oktánszámú, a FIM által
engedélyezett magas oxigéntartalmú üzemanyagról van szó. Literje 8 euró
(kb. 2000 forint), és egy versenyhétvége alatt elhasználnak belőle 100
litert. A versenybenzin a hőt gyorsabban elvezeti, így használatával
4-5 fokkal hidegebb a motor, de természetesen még így is nagy méretű
versenyhűtőre van szükség az optimális hőfok fenntartásához.

A benzinből kb. 6 decilitert fogyaszt körönként Jana Honda CBR 1000
RR superbike-ja, így egy 13 körös versenyt (1 kör felvezető, 1 kör
levezető, 11 kör verseny) könnyedén kivitelezhető a gyári tankból,
mindenféle fogyasztáscsökkentés vagy üzemanyaghűtés nélkül (benzinhűtő
használata egyébként nem engedélyezett, hacsak gyárilag nem szerelik a
használt motor ilyennel). Az AA bajnokságban a költségek miatt az
üzemanyagokat a gyakorlatban nem ellenőrzik, így a szabályok ellenére
elvileg használhatnának egyéb adalékokat is. Különben is a már
említett, direkt a FIM-specifikációnak megfelelően készített benzin
olyan finom, hogy bármilyen adalék csak rontana rajta, és már ehhez az
összetételhez is
nagyon nehéz úgy tuningolni a blokkot, hogy az üzemanyagban rejlő
lehetőségeket maximálisan ki tudják használni.

De az erősen mérgező, elégetése után rákkeltő formaldehidet
kibocsátó cucc még ez után következik

Dunlop Trophy: Open

Papp Tamás (Dunlop Trophy Open bajnok) az amatőr versenyzők nagy
többségéhez hasonlóan
OMV 100-as benzint használ (kb. 300 Ft/liter), minden egyéb
adalék nélkül.
A superstock szabályok engedik a hengerfejtömítés
változtatását, így egy tizeddel vékonyabb hengerfejtömítés
használatával, a Yamaha R1-es blokk kompressziója 13,5:1-re nőtt az
eredeti 12,7:1-ről. A gyári kittes elektronika segítségével a 100-as
oktánszámú benzinhez lett belőve az előgyújtás is (a gyújtástérképen
egyébként menetközben is változtatni tud a pilóta). Tomi megjegyezte,
hogy elképzelhető, hogy 95-ös benzinnel sem kopogna a blokk, de még
sosem próbált ilyet tankolni.

A megváltozott termikus viszonyokat a nagyobb hűtő hivatott
kompenzálni. A terhelést a blokk elvileg jól bírja, de mivel két idényt
ment már nyélgázon, ezért Tomi a télen ízekre szedi (lehet, hogy a
hajtókarcsapágyakat már cserélni kell).
A bajnokságban páran mennek a raliversenyzők által kedvelt MOL
versenybenzinnel is
(Xtreme Racing Fuel, korábban MOL 102, literje
4-500 Ft). 101,4-es magas oktánszámú, magas oxigéntartalmú (3,1%),
magas égéshőjű ólommentes üzemanyag, ami az összetételének köszönhetően
a hengertérben keletkező hőt gyorsan elvezeti.

Top Fuel

Superbike vagy MotoGP ide vagy oda,
a legütősebb keverékeket a gyorsulási versenyeken találjuk. Egy
gyorsasági motorversennyel szemben itt minden a teljesítményről szól.
Nincsenek emelkedők, kanyarok; a motornak, a gumiknak, az üzemanyagnak
és persze a pilótának nem kell hosszú perceket vagy hosszú órákat
kibírniuk, pár másodperc csak a verseny, utána lehet mindent szétszedni
és újraépíteni.

A csúcskategóriát a Top Fuel képviseli.
A motorokat nitro-metánnal hajtják. A jelenlegi rekorder 5,8
másodperc alatt teljesíti a 400 m-t, és a végén 392 km/h-val
repeszt. A megnyújtott és elkeskenyített Forma–1-es autóra hajazó Top
Fuel dragster autók még ennél is gyorsabbak, a negyed mérföldet
(400 m) 4,5 másodperc alatt gyűrik le 325 mérföld/órával,
azaz 520 km/h-val hasítva át a célvonalon.

A nitro-metán sajátossága, hogy annyi oxigén van benne, hogy
tökéletlenül akkor is ég, ha nincs elég levegője, így
e motorokhoz erősen ajánlott a fedélzeti tűzoltó berendezés. A
kevés levegőszükséglete és a magas párolgáshője miatt nemcsak hogy
sokkal több energiát nyerünk elégetésével (ugyanannyi levegőt
felhasználva), de még hűti is a hengert, így nincs szükségünk külön
hűtőrendszerre. Könnyű felismerni az ilyen kétkerekű szörnyeket a
lángoló kipufogójukról, a nitro-metán egy része már csak a kipufogóban
ég el.

A több mint 1000 LE-s motorkerékpárok (és még erősebb autók)
blokkjait minden verseny után szétszedik.
Kovácsolt hajtókarokat használnak, amik inkább megnyúlnak, de nem
törnek el,
de így is minden futam után az összes hajtókart,
dugattyút, gyűrűt, csapágyat kicserélik a kihúzható hengerperselyekkel
együtt. Néha előfordul, hogy az nyeri a futamot, aki egyáltalán végig
tud menni a 400 méteren. A nitro-metán literje 7000 Ft, és a
motorok úgy 15 litert fogyasztanak belőle 400 m-en, tehát csak az
üzemanyagot tekintve százezer forintot tud elfüstölni hat másodperc
alatt.

Top Methanol

Ugyancsak egzotikus kategória az alkohollal, a 106-os oktánszámú
metanollal hajtott Top Methanol dragstereké. A metanol jobb hatásfokkal
égethető el, mint a benzin, annak ellenére, hogy fűtőértéke csak fele
annak. Körülbelül 30%-os teljesítménynövekedést érhetünk el tiszta
metanol használatával, de nagyobb fogyasztás és rossz hidegindítás
mellett (Ezért benzint fecskendeznek a blokkba indításkor). Előnye,
hogy a
párolgáshője jóval nagyobb a benzinénél, így hűti a motort,
hűtőrendszerre egyáltalán nincs szükség
(a blokk vízjáratait
műgyantával töltik fel).

Az ilyen üzemanyaggal hajtott motorok azonban sokat fogyasztanak, és
nagyon macerás a használatuk.
A hajtóanyag színtelen lánggal ég, így a tűzoltóknak az egész
környéket össze kell porozniuk baleset esetén.
A metanol továbbá
kikezdi az egyes műanyag alkatrészeket, víztartalma miatt pedig
korrodál. Erősen mérgező, arról nem is beszélve, hogy elégetése után
rákkeltő formaldehid is keletkezik. Magas ára (literje tisztaságtól
függően 1500-3000 Ft) és a környezetre (hőmérséklet, légnyomás
stb.) való érzékenysége miatt a Top Methanol motorokon és autókon kívül
inkább csak adalékként használják.

Folytatása következik

Varga Szabolcs
Varga Szabolcs