Nem egészen három héttel ezelőtt tettem ki egy
Belsőség-poszt,
mindenféle guminő, meg a frissen vásárolt GPS-em szerepelt benne. Akkor
csak egy vicces nyíláshasonlóság adta az ürügyet az írásra (kaptam
rendesen, sokan jól félre is értették a dolgot, meg az erkölcscsőszök
is támadásba lendültek, de már mindegy), végül aztán egész jól
megoldottam a dolgot.
De minek vesz az ember GPS-t egy harminckét éves motorra? Hiszen egy
közepesen művelt, harminc év feletti homo sapiens a kicsi
Magyarországon egészen jól elboldogul egy iskolai atlasz segítségével.
A jobbak meg talán fejből is odatalálnak a legfontosabb helyekre.
Igen ám, de a külföld, az más. Ott azért elég pocsék eltévedni, még
autóval is. Pedig kocsiban az ember védve van az esőtől, a mennyezeten
olvasólámpa világít, van fűtés, általában mitfárer segít az interaktív
navigálásban, és ha nincs jobb, meg lehet aludni az ülésben, egy
parkolóban. Motoron ezeket elfelejtheted.
Ha viszel is utast, legfeljebb kapaszkodni tud, a szél nemigen
engedi, hogy térképet lapozgasson. Ha mégis tud térképet lapozgatni,
nem tudja megmondani neked, merre menj, mert ott van köztetek a két
bukó és a tomboló szél. Ha intercomot használtok, az sisakminőségtől
függően nyolcvan és százhúsz között használhatatlanná válik egy nyitott
motoron. És közben esik, fúj, ha kérdezni akarsz, tartanak tőled, mert
nem látják az arcodat. Az eltévedt motoros egy rakat
szerencsétlenség.
Egyébként is - egy balkáni rendszámos motorral Nyugat-Európában
könnyen gengszternek néznek. A tanktáska tetejére tett, preparált
térkép sem megoldás, mert le kell nézni hozzá, és mire megtalálod magad
rajta, már matrica lettél a szembejövő Iveco maszkján. Voltunk idén
Ausztriában túrázni, a nyolc motorból hármon volt GPS, igaz, a kezelési
problémák, valamint az összehangoltság hiánya miatt a három GPS
folyamatosan háromfelé akarta szakítani a csapatot. De látszott az
egészben a potenciál, és én alapvetően kütyü-hívő vagyok.
Indultunk volna a Dolomitokba, eldöntöttem: az öreg Kawa kap egy
navigációt. De milyet? Napokig minden szabadidőmben a netet bújtam.
Megnéztem, mi van a vatera.hu-n és az apronet.hu-n, majd az általam
elérhető árúnak ítélt cuccokról teszteket kerestem. Szerkesztőségünk
két, aktívan motoros GPS-ező tagját szinte megfojtottam a
kérdéseimmel.
Ők egyértelműen a vízhatlan, balkezes (jobb kézzel a gázt húzod),
kifejezetten motorozásra fejlesztett Garmin Zümo felé toltak. Nekik
olyan van, bevált, amennyire nem vált be, annyira meg minden GPS szar.
Igen ám, de a Winkler két kiló fölött vette a Zümót, a Balázs Vitya is
jócskán százon túl - nekem messze nem volt ennyi pénzem.
Csikósos, tehát alternatív megoldást kerestem. Hívjuk
fillérbaszásnak, bár én inkább a józan ész diadalának nevezném.
Akárcsak totalcaros földijeimtől, Busánszky Lajos GPS-guru és -tesztelő
volt kollégámtól is azt tudtam meg, hogy a Garmin a legjobb. Annak a
legvilágosabb a kijelzője, márpedig nem mindegy, hogy a motoron
látod-e, mit mutat a cucc, vagy sem, itt nincs tető a fejed fölött. A
Garminok mellesleg a legütésállóbbak is, keveset fogyasztanak, és jók a
digitális térképeik. Veszek egy autós Garmint, van olyan már
harmincezerért is, beteszem vízálló tokba, nejlonba, celofánba, XXL-es
óvszerbe - majd megoldom valahogy, született meg az elsöprő ötlet.
Igen ám, de egész máshogy autóz az ember, mint ahogy motorz. Szinte
filozofikus ennek a mélysége. Mivel a mai, unalmas autókban
hervasztóan, ám felettébb gyorsan át lehet szelni országokat, az autós
navigáció kifejezetten arra való, hogy A-ból B-be a lehető
leggyorsabban/legolcsóbban eljussunk. Tehát beütöd a kiindulási pontot,
megadod hova mész, és csumi, kibekkelsz a végéig.
Motorral viszont magáért az utazásért utazol. Keresed a kellemes
kerülőutakat, a lassú, nézelődős, illetve a technikás szakaszokat,
viszont nagyon-nagyon kerülöd az egymásba érő teherautókat,
lakókocsikat. Ehhez alapos tervezés szükséges, ezen túlmenően seregnyi
közbülső pontot kell beiktatnod tervezett A és B pontjaid közé a
navigáción. Minél többet kutattam, annál erősebben megfogant bennem a
gyanú - ezt a sokpontos dolgot az olcsóbb, használt Garminok valamiért
nem tudják. A tesztek legnagyobb része elegánsan kerülte ezt a kérdést,
a legtöbb tesztelő számára a csalinkázás valahogy nem szempont. Ismét
marslakónak éreztem magam, mint oly sokszor az életben. Háromhangszórós
fejhallgatót kerestem a Mediában, ötlencsés napszemüveget az
Ofotértnél. Brrr.
De legalább körvonalazódott a dolog. Az, hogy mennyi köztes pontot
tudok beszúrni az útvonalba, nem a hardvertől (azaz a GPS-készüléktől),
hanem a szoftvertől (azaz a rátöltött programtól) függ. És minden jel
arra mutatott, hogy azok a készülékek, amik iGO szoftverrel mennek,
szinte végtelen sok pontot el tudnak fogadni. Tehát még az én saját,
öreg HP 2110-es PDA-m is megfelelne a célnak, hiszen azon is elketyeg
az XXX (terméknév törölve), volt is már rajta korábban, amikor
megvettem, csak állandóan legfagyott vele. Csak egy GPS-antennát kéne
vennem bele, meg egy motoros töltőzsinórt, meg egy vízhatlan tokot, meg
egy rögzítőkonzolt, ajjaj.
Lássuk csak. A GPS-antenna használtan 15 ezerre jött ki. A HP-m
viszont notórius lefagyó, ami nem zavar túlságosan, ha cikket pötyögök
be rajta a repülőn, akkor sem vészes, ha az anyagi ügyeimet írom az
Excelbe, még akkor sem olyan nagy baj, ha az Astrud Gilberto MP3
közepén megáll a hang. Olyankor újraindítom, ejnye-ejnyézek, megy az
élet tovább.
De motoron zavarna. Nem akarok állandóan nyomkodni, az út szélén
ácsorogni, várva, hogy az örökös bootolással Bill Gates szelleme a
motoros túrámat is áthassa. Nem bízom a kicsi HP-ben. Pláne nem
annyira, hogy a mai értékét megközelítő áron GPS-antennát és szoftvert
kapjon. Letettem erről a tervről. Dedikált (azaz cél-)készüléket
kellett vennem. Tovább ütöttem a garminos vasat. Egy ismerős
forgalmazótól megtudtam, hogy legalacsonyabb szinten a hetvenezer
forint közeli Nüvi tudja a sokpontos navigálást, a többin tényleg csak
egy pontot lehet beszúrni egyszerre. Nem akartam az egész motorozást
GPS-programozással tölteni, ezért vérző szívvel elvetettem a Garmint, a
szuperhardvert. Közben persze szégyelltem magam, mint minden
vásárláskor, amikor profikat kérdezek meg. Nyamvadt hetvenezer forintot
sajnálok erre a célra (plusz tok, konzol, tápvezeték), úgy is éreztem
magam, mint valami homelesszes. De nekem játékra nagy pénz hetvenezer
forint. Nem fér el a kölcsön, a gyerekek és a veteránautó-restaurálás
mellett.
Szeretném közbeszúrni: nehogy vásárlási tanácsadónak vegyék ezt a
cikket, csupán azt a lelki fejlődést akartam leírni, ahogy a saját kis
gödrömből kifele kukucskálva eljutottam egy elfogadható megoldásig egy
számomra tökéletesen feltérképezetlen témában. Túrtam egy csomót, egyre
acélosabban sikerült megfogalmaznom az igényeimet. XXX (terméknév
törölve) legyen a kütyün, teljes Európa-térképet szeretnék, márkás cucc
legyen, menjen ceruzaelemmel, mert olyan a digigép miatt úgyis mindig
van nálam, tehát ha a motoron elszakad az általam majdan beépítendő
tápzsinór, akkor is elketyeg talán egy darabig. És találtam olcsón egy
Beckert az apronet.hu-n. Egy TrafficAssist 7914-est.
A Beckerben valamennyire megbízok, hiszen ez a Mercedes gyári
rádióbeszállítója. A mai Mercedesek minőségének ismeretében ez sokat
nem jelent ugyan, de talán a Becker lassabban követi a silányulási
trendet, meg valahogy még mindig több benne a bizalmam, mint egy
Hosimisuban, made in Tanzania.
A Beckereknek - mint Busánszky kollégától megtudtam - pocsék a
magyar térképük, ezért senki nem veszi őket itthon. Jó, strapabíró
készülékek, de nálunk eladhatatlanok. Igen ám, de ezen nem a
Becker-szoftver és -térkép volt, hanem egy XXX (terméknév törölve). Jó
hardver, szuper térkép, korrekt meghajtó szoftver, mindez 29 ezer
forintos irányáron. Ja, és két ceruzaelemmel is megyen, meg van benne
egy Európa-térkép is 1 GB-os SD-kártyán. Öreg a hardver, na ja, történt
már rosszabb is.
Végül 24 ezerért elhoztam, masszív szippancsos autós tartóval,
szivargyújtós töltővel egyetemben. Egy hétvégén át próbálgattam, nagyon
gyanús volt a cucc, állandóan fagyott, meg gyakran nem jött be a
magyaron kívül más térkép, meg mindig elfelejtette az útvonalat. Na ja,
kidobtam 24 ezer forintot, még mindig jobb, mintha százezer lett volna.
De azért próbálgattam tovább, mert a Beckernek voltak néha egészen
felemelő pillanatai.
Aztán megtudtam, hogy az XXX (terméknév törölve) szoftver egyik
hibája, hogy a készülék kikapcsolásánál elfelejti az útvonalat, tehát
nem a Becker a rossz. De a beírt pontokat megjegyzi, ezért a
legkomplikáltabb szakasz is egy percnyi nyomogatás után bepötyöghető.
Meg arra is rájöttem, hogy az Európa-térkép csak akkor nem jön be, ha a
bejelentkező képernyőnél nagyon sietek, és túl hamar megnyomom a
navigáció gombot (mert opcióként lehet MP3-azni és képeket is
nézegetni, bizony). Tíz másodperces szünettel mindig tökéletesen bejön
az összes térkép. És a fagyás oka az volt, hogy rendre ezer kilométeres
útvonalakat akartam egyszerre tizenöt kicsinyítési lépésben átlátni,
majd húsz kattintással belemenni közelre. Még jó, hogy nem bírta
szegény Becker, gondolom füstölt benne a proci. Végül
összebarátkoztunk.
Már csak a tartó és a tok volt hátra. Újabb fekete folt a térképen.
Mobiltok létezik vízhatlanban. Még PDA-tartó is. Nyitott GPS-tartót is
találtam, valami dedikált rögzítéssel, ami az én Beckeremhez úgy
passzolt, mint szeletelt szalámi a tojástartóba.
Egy barátom egy Yamaha-szervizben szereltetett fel tartót a
TomTomjához valami kisebb vagyonért. És ráadásul a profi cuccról az
osztrák túrán el is vesztett három rögzítőanyát a négyből. Nekem ennél
jobb megoldás kellett, mert egy 32 éves, kéthengeres Kawa az
oldaltáskába elcsomagolt farmergatyáról is levibrálja a slicchúzót,
nemhogy egy GPS-tartóról a csavarokat.
Végül kábé a tizedik Google-találati oldalon (kulcsszavak: motoros
GPS tartó tok) meglett a
www.bikeparts.hu nagyker a külső Üllői úton. Zseniális
cuccaik vannak. Találtam például fékbetétet a Kawámhoz, ami eddig közel
lehetetlennek bizonyult itthon, meg mindenféle egyenességű és görbületű
kormányokat. És a GPS-tok, amit árultak, pont jó a Beckerhez, ráadásul
merev hátfalas, furkálható, hogy többféle tartót fogadni tudjon. Egy
olyan konzolt választottam, amihez az ember kicsavarja az egyik
kormányrögzítő csavart, annak a helyére egy recés golyót teker be, majd
erre a golyóra teszi a rugós, duplacsuklós, fémből készült, masszív
tartót. Így bárhova állítható a készülék. Nem egészen tizenötezer
forintot fizettem.
Aztán hazafelé az Obiban vettem még motoros akkusarukat és késes
biztosítót. Megvolt a szett, csak össze kellett rakni. De azért kicsit
aggódtam. Ilyenkor jön mindig valami gubanc, nem látni a motor
műszereit a készüléktől, nem fér el tőle a tanktáska, leég a generátor,
nem látszik a GPS-képernyő, ilyenek. Lett is, de nem vészes. És
tökéletesen elfért a GPS, látják, ugye?
A kormányon a rögzítést egy perc alatt megoldottam. A konzol tokhoz
való hozzáfogatását is tíz perc alatt kitaláltam. Sarukat
forrasztottam, késes biztosítékot élesítettem, vezetéket tank alá
rejtettem, gyorsszorítóztam, hogy ne lobogjon a sok drót. Matattam kábé
két órát, ennyi idő alatt fenn volt a konzol, ott volt az áram, a
vezeték se nem volt túl hosszú, se nem túl rövid. Már csak a GPS
kellett, lehetett bedugni, kipróbálni. Azaz nem. Még szívtam kicsit.
Akit nem érdekelnek a műszaki részletek, ugorja át az alábbiakat.
Háromféle koax tápdugó van, a
francba
Ez a dög Becker pont olyan vékony tápdugót használ, mint a
Sony, tudják, az extrapilinszka koaxiálisat. A vezeték, amit az
Obiban vettem, viszont extra vastag tápkoaxban végződött.
Levágtam a francba. Egy rossz, régi hálózati adapterről
leszedtem a négyágú, univerzális véget. Letörtem és rövidzár
ellen csekkoltam a maradék két koax véget, majd a kilógó
vezetékeket odaforrasztottam a motor beléből érkező kanóchoz.
Közben negyvenszer ellenőriztem a dugók és a kábelek
polaritását, mert az ilyen finom elektronikus kütyük, mint
mondjuk a GPS, szemvillanás alatt elfüstölnek a fordított
feszültségtől.
A szabadon lévő forrasztásokat zsugorcsővel szigeteltem, és
ezzel előállt kétféle csatlakozóm. És rájöttem, hogy mindkettő
vastagabb a Sony-szabványúnál. Az egy harmadik fajta.
Szerencsére eszembe jutott, hogy valahol a vezetékes dobozomban
hever egy National-Sony átalakító zsinór, még kamaszkoromban
vettem. Megvolt. Levittem. És a Becker elsőre működött.
Tudják milyen egy apányi korú japán motor kormányán XXI. századi
GPS-képernyőt látni? Mint amikor a Vissza a jövőbe III-ban a Doki
ráépíti a gőzmozdonyra a fluxuskondenzátort. Szenzációs.
Űrhorror-pornó.
Egyébként az összesen nem egészen negyvenezer forintba kerülő bigyó
csodásan végigcsinálta Ausztriát, Olaszországot, hat hágót a
Dolomitokban, a Garda-tavat, a Cortina d'Ampezzo melletti, négyórás
monszunt (inkluzíve jégeső). Terveztünk vele esténként a nagy Michelin
térkép mellett, és másnap, amikor néha elbizonytalanodtam, menet közben
is kezelni tudtam az érintőképernyőjét a vastag motoros
kesztyűmben.
Közvetlen napsütésben tényleg hunyorogni kell, hogy lássam, mit
jelez, de mindig találtam olyan szöget, ahonnan ment. Ilyen
helyzetekben a Garmin nyilván százszor jobb. És arra is rájöttem, hogy
az olasz térképek messze a legpontatlanabbak a három országé közül. A
magyar szinte hibátlanul vezetett, az osztrákoké lézerpontosságú volt
(leszámítva egy vacsiúj autóút-szakaszt, azt nem ismerte még), a
taljánoknál viszont mindig nemlétező utcákba, behajtani tilosokba akart
bevinni. És mindig későn jelezte a kereszteződéseket - ez is
térképdigitalizálási probléma lenne? Mindenesetre az olasz lazaság
tapintható volt.
A kirándulás fergetegesen sikerült, megírom majd a Totalbike-ban. És
a GPS egy olyan új, stresszmentes életformát villantott fel a hatnapos
út alatt, hogy megfogadtam - navigáció nélkül soha többet nem megyek
már külföldre. Pláne motoron.
További cikkeink
