Gondolták a Yamahánál, hogy kifejlesztenek egy olyan járművet, ami mozgékony és terepálló, mint egy ATV, miközben két ember és pár száz kiló teher szállítására is alkalmas. A gondolatot tett követte, és megszületett a Rhino, ami nevével ellentétben nem orrszarvú, inkább öszvér. A Rhino úgy fest, mintha egy jól fejlett quadot kereszteztek volna egy kezdetleges pickuppal.
Az egyhengeres motor fölött formatervezett tető feszül, a
bukókerettel védett utastérben két ember ülhet egymás mellett, mögöttük
kis, kétszáz kilónyi teher szállítására alkalmas plató található. A
keskeny nyomtávú futóművek végén terepmintás abroncsok harapnak a
talajba, természetesen mindkét tengely bekapcsolható a hajtásba, és
differenciálzár is van. Ha én farmer lennék Új-Zélandon vagy erdész
Svájcban, nem nyugodnék addig, amíg szert nem tennék egy Rhinóra, amit
szemmel láthatóan az Isten (bocsánat, a Yamaha) is strapabíró,
praktikus munkagépnek teremtett, és amely a tesztek tanúsága szerint a
side by side kategória élmezőnyébe tartozik.
Ám az Amerikában tervezett és 2003-ban 660 köbcentis, léghűtéses
motorral piacra dobott Rhino munkagép helyett játékgép lett, a vevők
ugyanis gyorsan kitapasztalták a törpe terepjáró elismerésre méltó
képességeit. A Rhino imponáló lelkesedéssel és magabiztossággal törtet
át árkon-bokron, sivatagon és patakmedren, így gyorsan rákattantak
azok, akik szabadidejük egy részét a maradék természet feldúlásával
szeretik eltölteni. Az időközben háromféle motorral piacra dobott
típusból hat év alatt 145 ezer darabot értékesítettek az USA-ban – ez
arányaiban annyi, mintha Magyarországon 5000 Rhino verné a port a
földutakon.
A járművük határait feszegető kíváncsi felhasználók közül sokan
szembesültek azzal, hogy ez a határ olykor váratlanul közel van: a
keskeny, 140 centiméter nyomtávú Rhino egy erős gázfröccsel kísért
hirtelen kormánymozdulatra, avagy nagyobb sebességű kanyarodás közben
lelkesen az oldalára veti magát, sőt, rövid, 191 centis tengelytávja
miatt bukfencezésre sem nehéz rávenni.
Sok quad mutat hasonló tulajdonságokat – csakhogy azokról ilyen
helyzetben egy ügyes motoros jó eséllyel le tudja vetni magát, míg a
Rhinóban tartózkodók a keskeny fülke fogságában cselekvésképtelenül
kénytelenek tűrni az eseményeket.
Ha a régebbi gyári fotókat nézzük, rögtön kiszúrjuk, hogy az ülések
mellé és a bukócsövekre szerelt kapaszkodók egytől egyig a
veszélyzónában vannak, és a jelképes tető semmit sem véd borulás
esetén. Tipikus rhinós sérülés, hogy borulás közben a bent ülők
reflexszerűen kirakják a lábaikat és a kezeiket, aminek az eredménye
végtagtörések garmadája. Fokozná a biztonságot, ha a bent ülők bekötnék
a biztonsági öveket, és bukósisakot viselnének, de a Rhinóval
vagánykodó polgárok ettől rendszeresen eltekintenek.
Az instabil konstrukció és az óvatlan felhasználók egymásra
hatásából balesetek sora keletkezett: több százan komolyan megsérültek
és negyvenhatan meghaltak – közöttük valószínűleg elenyésző számban
voltak erdészek és birkapásztorok. A fogyasztóvédelmi hatóságokhoz
érkező panaszokra adott válaszában a Yamaha elhárította magától a
felelősséget, arra hivatkozva, hogy a kezelési utasításban és a
tulajdonosoknak küldött levelekben is szerepel, valamint sokféle
formában és fórumon elhangzott, hogy a Rhino elsősorban veszélyes
terepre tervezett munkagép, és a balesetek túlnyomó többsége a
rendeltetésellenes használat következménye.
Ebben lehet némi igazság, az internetes fórumokon sok, balesetet
szenvedett rhinós maga is elismeri, hogy saját magának köszönheti a
bajt. Ám a bajból Amerikában pénzt lehet csinálni, sok bajból pedig
nagy pénzt, és az ilyesmiben profi ügyvédek rá is cuppantak a témára.
Eddig több mint kétszáz egyedi per indult a különböző szövetségi
államokban, és most több ügyvédi iroda is arra törekszik, hogy
egyesítse ezeket, és hatalmas kártérítést pereljen ki a Yamahából.
Újság- és tévéhirdetésekben, továbbá az interneten toboroznak újabb
ügyfeleket, hogy minél nagyobb lehessen a kárösszeg, aminek harmada az
ügyvédeket illeti. A közvélemény megosztott a kérdésben: egyesek
szerint ez ismét csak egy olyan ügy, amin a jog emberei jót akarnak
keresni, mások szerint a Yamaha igenis hibás és fizetnie kell, mert a
sok panaszra a füle botját sem mozdította, holott sok eset bizonyítja,
hogy a Rhinók kis sebességnél, sík terepen is képesek felborulni.
A legújabb fejlemény, hogy a termékbiztonságért felelős szövetségi
hatóság a perek hatására és a közvélemény nyomására az összes eddig
eladott 450-es, 660-as és 700-as Rhino visszahívására és megerősítésére
kötelezte a Yamahát. A cég ingyen elvégzi az átalakításokat valamennyi
eddig értékesített Rhinón, és a jövőben valamennyi modelljét a
módosításokkal kínálja. A szervizekben megnövelik a hátsó nyomtávot,
módosítják a hátsó futóművet, oldalajtókat és védett kapaszkodókat
szerelnek fel. Plusz a Yamaha minden tulajdonosnak egy bukósisakot
ajándékoz, annak az ajánlásnak a szellemében, amely szerint a Rhino
vezetői és utasai viseljenek sisakot, szemüveget és motoros
védőruházatot.
Mivel a Rhino pár év alatt kultuszjárművé nőtte ki magát az USA-ban,
már eddig is számos, köztük a biztonságot is fokozó módosítás és
átalakítás volt elérhető a piacon különféle tuningműhelyek jóvoltából.
Ezek közé tartozik például a bukókeretek megerősítése, négypontos
biztonsági övvel ellátott ülések beszerelése, a fülke ajtókkal történő
ellátása, sőt, zárttá tétele, és a nyomtáv megnövelése.
A visszahívás nyomán a Rhino biztonságosabbá válik, a Yamaha
bukszája pedig laposabb lesz néhány millió dollárral – a perek pedig
további dollármilliókba kerülhetnek a cégnek, amelyet piacvezető
öszvére rázós útra vitt.
További cikkeink










