Óriásplakát fogadott a sajtósátorban. Az Erzberg Rodeo szervezői megköszönték az újságíróknak, hogy megpróbálják a lehetetlent, és tudósítanak a világ egyik legnehezebb és legőrültebb motorversenyéről. Ők igazán tudják, hogy miről beszélnek. Az 1300 éves, több mint egy kilométer szintkülönbségű bánya mindent elnyel: bolondozást, félelmet és fájdalmat is.
Angyalföldtől a Vashegyig mindössze 430 km a távolság – most mégis
sokkal hosszabbnak tűnt a rövidke túra. Pesten a tesztmotort a napi
huszonnégy órában a ház előtt parádézó rendőrökre bíztam: a szemben
levő házban valaki hetek óta házi őrizetben van. Legalább négy rendőr
vigyáz nyitott szemmel nappal s éjszaka – periférikus látómezejükbe
belefért a Yamaha is. Kicsit azért aggódtam, de reggel is ott állt a
rendőrautó, s lámpájával farkasszemet nézett a bordó Fazer.
A határ után beborult, nem sok jót jósolva: útirányunk, a hegy
feketés szürkén mosódott el a háttérben. Az esőruhát már a viharos
szélben magamra húztam – nyilvánvaló volt, hogy ebből csúnya zuhé lesz.
Az autópályára érve elkenődött, párás folttá változott a külvilág. Úgy
feszültem a narancssárga vízzáró overallomban, mint Laa-Laa a
Teletubbiesból – ez kevés volt, a bőrkesztyűm kétszáz kilométeren át
szivacsként szívta magába vizet.
De mit számított az én nedves kis panaszom ahhoz képest, ami a
versenyzőkre várt? Ha állandósul az eső, én valahogy kibírom esernyő
alatt, de a sáros hegy gyilkos meglepetéseket tartogat azoknak, akik a
győzelemre hajtanak. Érkezésünk valóban szügyig érő sárban történt – az
Erzberg vasércporos sara sűrű masszaként vett körbe mindent.
Senki nem mondta, hogy könnyű lesz, de azt sem, hogy ennyire durva.
A csütörtöki Rocket Ride pedig egyeseknek csak játék. A két hosszú
siratófalból meg egy lapos, ám rövid részből álló hegymászó verseny
csak másodpercekig tart – ez csak amolyan betétfutam.
Higgyék el, ennek ellenére nem volt herevere, a majdnem függőleges
kőfalon könyökkel egymásba akadva, teljes gázzal durrantak fel a
motorosok, szinte felfogni sem volt idő, már át is ugrattak a célon.
Nyomukban emberfej nagyságú kövek és sárdarabok repültek, hangjuk
hosszan visszhangzott a bánya szövevényes kőrengetegében. A győztes a
KTM-es belga, Gilles Dejong lett.
Talán a hanghullámok ébresztették fel a napot, hogy odébb piszkálja
a felhőket. Utolsó, gesztusértékű jelzés volt ez aznapra: „Holnap
jövök, srácok.” Ennek ellenére reggel még pár másodpercig hópelyheket
is láttunk, a fenyvesbe telepített faház előtt alig volt tíz fok. Mire
kilenckor megkezdődött a prológ, már valamicskét emelkedett a
hőmérséklet, és a felhők is eltűntek – ennek ellenére a sziklák közül
még sokáig szivárogtak vízerek, majd gyűltek tócsává, hogy a futamot
nehezítsék.
Másnap a Rodeo-X Endurocross aréna is megtelt: aránylag kis
alapterületen megépített akadálypálya, melyet folyamatosan körbevettek
a nézők. Farönkök, bányadömperek gumiabroncsai és félembernyi sziklák
nehezítették az ugratókkal tarkított arénát – rengeteg induló ezen
edzette be magát a vasárnapi nagy versenyre. A viadalt idén az angolok
uralták: a Shercót hajtó Graham Jarvis győzött, mögötte a Honda
CR250-en motorozó Neil Flockhart és a fiatal leedsi tehetség, Ben
Hemingway futott be a KTM 250 SX-en.
A péntek este a lakosoké: az ősöreg városka szűk utcáin vonulnak fel
a versenyzők és a motorral jött nézők. A helyiek imádják. Öreg nénik
ülnek ki székeikre, gyerekek nyújtogatják a nyakukat, ahogy dudálva,
vidáman megjön a motorsereg.
Gumik égnek, vízhűtők párája száll – a kétüteműek sikítását harci
dobként festik alá a durrogó négyüteműek. Maskarák, feldíszített vasak
és részegek: egy órára pokollá válik Eisenerz. Vidám pokollá.
Idén több mint 1600-an vágtak neki a hegynek. Ebből ötszáz tényleg
csak a vicc kedvéért húzta a gázt. Miért ne tenné, a péntek-szombati
selejtező csak az időről szól, a pálya maga bármilyen motorral
teljesíthető. A vasércbánya teherautói által ledöngölt úton vezetnek
szerpentinszerűen felfelé, harcolni a másodpercekkel kell, nem a
tereppel. A legjobbak 9-10 perc alatt felcsapatnak, de van, akiknek
órákig tart. Ők azok, akik a buli miatt vannak ott. Vespa, Puch, Simson
és mindenféle csotrogányok sorakoztak fel idén is. Voltak visszatérő
arcok: a szőrrel borított robogósok már tavaly is mindent megtettek, a
nyuszijelmezes is itt volt.
A másik öt-hatszáz fős csoport magának bizonyítana, nem heccből
mennek Eisenerzbe, majd fel a bányába. Túraendurósok, hobbiterepesek
csoportja– nem a röhögésért harcolnak, hanem a szintidőért. Az olasz
Super Ténérések és Africa Twinesek egymással küzdenek, hogy aztán sör
mellett szívathassák a másikat.
A profik nem viccelnek, felsorakoznak, rajtolnak, és iszonyat
gyorsan felmennek – számukra a szombati-vasárnapi selejtezőn válik el,
hogy a vasárnapi Hare Scramble-nek nevezett döntőn hányadik sorból
rajtolhatnak. Vasárnap már nincsen laza kis hegyi kanyargás, véget ér a
tréfás motorozás: az ötszáz bizony dalolva megy - a sziklák közti
pokolba.
A bánya legaljáról indultak. Azonnal egy trükkös és omlós
siratófal-kombináció fogadta őket, ahol nemcsak egymással, hanem a
rücskös gumik által katapultált kaviccsal és fejnagyságú kövekkel is
megküzdöttek. A mászás után az erdő az ellenfél, a bányát körülölelő
fenyves sűrű és gyalog is nehezen járható – a kövekre ragadt sárban
sokan reménytelenül próbáltak felkapaszkodni. Az Erzberg Rodeón a néző
is aktív szereplő, húzza-vonja a versenyzőt és motorját, sok szakaszon
nélkülük át sem jutnának.
A magyarok is felfedezték maguknak a hegyet, egyre több az induló,
egyre több a néző is. A világ talán legnehezebb versenye ez, és mi
benne vagyunk az élmezőnyben: Varga „Alma” Ákos a 27. lett. A Hare
Scramble után elmondta, hogy ez az eredmény részben a magyar
szurkolóknak köszönhető, rengeteg akadályon ők segítették át.
Mivel az Erzberg Rodeónak otthont adó bánya több kilométeres
területen fekszik, nem kis távolságot kell megtenniük azoknak, akik
kíváncsiak a világ legjobb terepmotorosaira. Nézzenek csak rá a
térképre, a bélgilisztaként tekergő vonalak még az
űrből is láthatók. Az összes ellenőrzőpontot és akadályt gyalog bejárni
szinte reménytelen: én is inkább motorral vágtam neki.
Nem tudtam, hogy ez lesz a saját versenyem: meg kellett küzdenem az
talajjal, hogy a Yamaha Fazer bejárja a hegyet. Az Erzbergen nincs
aszfalt, egy méter sem. Murvás utak, amelyek a hegy emelkedésével egyre
rosszabbak. A hátsó falaknál már kigyúrt árkok és öklömnyi kövek
nehezítik a feljutást. Néha harc volt, de a széles kormány segített –
sok kuplungjátékkal, de felmászott a gép mindenhova, sőt, magára a
csúcsra is: 1460 méter magasra. Ez csak az utcai motornak siker, amíg
én játszottam, a versenyzők akadályról akadályra szívtak és hullottak
el.
Az egyik legnehezebb szakasz a Carl's Dinnernek nevezett
sziklarengeteg volt. Itt csak azok tudtak valahogy átevickélni, akik
korábban triáloztak – az endurósok és krosszosok majdnem megdöglöttek a
méteres éles sziklák között. A terep szó szerint gyilkos volt – blokkok
lyukadtak ki, kormányok szakadtak le. Varga Ákosnak egy ütéstől közel
derékszögben hajlott el a hátsó lánckereke. Kövekkel kalapálták vissza
a KTM alkatrészt; nem törött el, engedett az anyag, így folytathatta a
versenyt.
Az Erzberg Rodeón nincs
papírforma. Minden szikla meglepetés, minden farönk
veszélyforrás. Ennek ellenére sokan Teddy Blazusiakra fogadtak, ő eddig
kétszer indult, és kétszer nyert. A lengyel srác évekig triálozott,
onnan fordult az extrém enduró felé. Idén sikerült a triplázás. Tavaly
is óriási előnnyel nyert KTM-jén, de az idei 1:41-es ideje közel
háromnegyed órával jobb, mint a Shercón motorozó második, Graham Jarvis
ideje. Harmadik a BMW-s Andreas Lettenbichler, ő csak három perccel
maradt le az ezüstéremről.
Tényleg nem lehet szóban leírni. A kép is kevés hozzá, pedig azon
látszik a vér, megmutatja magát a por meg a sár. A nyögéseket nem tudom
visszaadni, a sisak alatt nem látszanak a könnyek, nem hallatszik a
nézők buzdítása. A szavak között nem visszhangzik a helikopter, amely
sérültet visz, vagy éppen kamerával követi a motorost. Ott kell lenni,
át kell élni. Ázni kell a felhők alatt, égni a napon és letüdőzni a
port. Együtt inni a versenyzőkkel, és beszélgetni Cyril Despres-vel a
piszoárnál. Jövőre, júniusban ismét lesz Erzberg Rodeo, már a
tizenhatodik. Tessék motorra ülni, csak pár száz kilométer.
További cikkeink
