Programja 160 oldalon 101 pontból áll, és érezhetően többéves munka eredménye. Ambíciói messze túlmutatnak egy budapesti főpolgármester jogi és költségvetési hatáskörén, az állami beruházások helyzetének ismeretében pedig nagyon nehezen megvalósítható számos ígérete. Kész válasza ettől még mindenre van, miközben Budapest szerinte a villamosok városa. Közlekedési és városfejlesztési témában Vitézy Dáviddal kevés másfél óra, de az Égéstérben így is körbejártuk Budapestet.
„A világ legszebb állása Budapest főpolgármesterének lenni”
Vitézy Dávid szerint őt vagy azzal vádolják, hogy nincs elég jóban Lázár Jánossal, vagy azzal, hogy túl jóban van a kormánnyal, az események láncolata azonban pontosan visszakövethető.
15 évesen lett a civil VEKE, vagyis a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület alapító tagja. A VEKE éjszakai buszos menetrenddel kapcsolatos sikerein felbuzdulva az akkor még ellenzékből operáló Fidesz 22 éves korában delegálta a BKV felügyelőbizottságába, majd Vitézy 25 évesen, még a BME regionális település- és területfejlesztési szakirányos közgazdász hallgatójaként lett a frissen alapított fővárosi forgalomszervező vállalat, vagyis a BKK vezérigazgatója, az újonnan megválasztott Tarlós István főpolgármesterségének kezdetén.
Tarlós végül 2014-ben kirúgta, ebből a BKK-s időszakból a budai fonódó villamosra, a MOL-szponzorálta Bubi szolgáltatására, valamint a Budapest Go elődjének tekinthető Futárra a legbüszkébb – az E-jegyrendszer bukására és költségeire nyilván kevésbé.
Budapest elköszönhet a magyar villamosoktól, a Ganz-korszakból CAF lesz
Karácsony Gergely megerősítette, a BKV elmagyarázta. Technikai kihívás akad, a fejlesztés halad. Kérdés, hogy városképi szempontból is jó döntés-e?
A kormány 2015-ben kérte fel közlekedési stratégiáért felelős miniszteri biztosnak, majd 2016-tól egészen 2022-ig a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum igazgatójaként tervezte a máig meg nem valósult, valójában néhány időszaki kiállítást és fontos értékmentő munkát leszámítva teljesen leállított új Közlekedés Múzeum projektet.
„Hogy ki fejleszti ezt a várost, azt tisztába kéne tenni.”
Ezzel párhuzamosan Vitézy 2020-tól Fürjes Balázs mellett a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője is volt, majd a múzeumi pozíciót összeférhetetlenségi okokból otthagyva Palkovics László alatt lett a kormány közlekedési államtitkára 2022-ben.
Miután a BFK-ból az országos hatáskörrel, tehát a MÁV-ra is befolyással bíró Nemzeti Közlekedési Központ (NKK) lett, a cég Palkovics László helyett Lázár János alá került, aki szinte azonnal megszüntette, majd a már folyamatban lévő nagyberuházások többségét is leállította, különös tekintettel a budapestiekre.
Vitézy Dávid a kampánya indítása óta következetesen és profin beszél minden interjújában a politikai buborékokról és a lájkbajnokságról, panaszkodásról és a láthatónál valójában nagyobb fővárosi mozgástérről, jó példaként Baranyi Krisztináról, Őrsi Gergelyről és Botka Lászlóról, továbbá Varsóról, Pozsonyról, Bécsről és Tallinról. Nem hagyja ki a hajókedvelő ohiói nyugdíjasokat, illetve az ő BKK-s vezetése alatt eltüntetett „kohószökevény” Ikarusokat sem.
A realitások talaján maradva beszélgetésünk alatt azért azt is megjegyezte, hogy „ez a program nem arra a szcenárióra készült, hogy örökké Lázár János a közlekedési miniszter.”
„A legtöbbet most tudnám tenni Budapestért”
Budapest jövője rendkívül összetett kérdés, Vitézynek terve is van bőven. Kétszáz fős BKK-rendészettel szeretne indítani, hogy a közösségi közlekedésen megszűnjenek a vészes szituációk. Újratervezné a biciklisávokat, korrigálná a félmegoldásokat és kétes közlekedési helyzeteket. Öt új villamosvonalat ígér Karácsony Gergely három jövőbeli viszonylata helyett, a HÉV-szerelvények cseréjét, illetve a pályák felújítását és bővítését pedig mindenképp átverné a kormányon.
Így nem szakadt le a Szabadság híd a CAF villamos alatt
Terheléses méréseket végez a BKV, hiszen a cél a CAF villamosok átvezetése a dél-budai fonódó hálózat létrejöttéhez. A kérdés, hogy bírja-e az acél.
„A buszt meg lehet oldani pár hónap alatt egy kis tervezéssel, a vasút az egy húszéves munka.”
Bővítené a buszsávokat, közben pedig öt éven belül elektromosra cserélné a Hungária körúton belül közlekedő járműveket, ami a buszflotta mintegy harmadát jelenti. Ennél hamarabb rendezné a pesti rakpart sétányát Újpesttől a Boráros térig, miközben a csapata tervezi majd a csepeli közparkot is, hiszen oda szánják többek között az új Vidámparkot, illetve az lesz majd a parti útvonal egyik fontos célállomása is.
A szállodahajókat is kipucolná a belvárosból, a külvárosban pedig – a távlati tervekben felvázolt vasúti fejlesztések jóval korábban megvalósítható kiegészítéseként – javítaná a buszos viszonylatok versenyképességét.
„Ahol rosszul állunk, ott kell a legtöbb pénzt elkölteni.”
Metróbővítés helyett a gyorsvillamosokban és az integrált elővárosi kötött pályás közlekedésben hisz, bár a Kisföldalatti bővítését napirenden tartaná Rákosrendező beépítésének fényében. Pénteken és szombaton éjszakai metrószolgáltatást szeretne, ahogy a gerincvonalakon a buszoknál is éjjel-nappali szolgáltatással készül.
A fővárosi parkolást rövid időn belül egységesíteni és digitalizálni akarja, átláthatóan a BKK alá rendelve. Autós szempontból fontos részlet, hogy - Párizshoz hasonlóan - többet fizetnének a terepjárók és a 3,5 tonna alatti tehergépkocsik, míg 2028-ra a Hungária körúton belül üzemelő házhozszállító furgonokat is kötelezően elektromossá tenné.
Megtörtént, amitől az SUV-k tulajdonosai tartottak és ez csak a kezdet
Más európai városok követhetik a párizsi példát.
A ciklus végére új taxi is csak elektromos lehetne, a BKK pedig a fuvardíj húsz százalékán belül mozogva árversenyt is bevezetne a szolgáltatók között. A jelenlegi aránynál tízszer több, vagyis öt év alatt 350 kilométernyi útburkolatot újítana meg Budapesten, a Galvani hídról pedig továbbra sem tett le.
„Mindig több tervet kell csinálni, mint amennyi pénz van.”
A rozsdaövezetekben új szolgálati lakásokat szeretne magánbefektetők pénzéből, tízezrével. A volt józsefvárosi pályaudvar, Rákosrendező és a diákvárosként ismert, azóta is stagnáló Ráckevei-Duna kikötője számítanak a város aranytartalékainak. A Bubi szolgáltatásait ugyanúgy kibővítené a külső kerületekben is, ahogy Karácsony Gergely részletezi a Bubi 3.0 programjában.
A teljes beszélgetésért kattints a Spotify-ra, vagy töltsd le az adást itt.
A teljes adás letölthető innen MP3-ban.
Korábbi adások:
- Laikus sztárvendég az Égéstérben!
- Marosi Viktor hangját sokan ismerhetetitek a rádióból és a Laikus című YouTube-csatornájáról, de mi is meglepődtünk, amikor megtudtuk, egy kabrió E36-ost pátyolgat otthon. Ezúttal nem a Rádió Caféban, hanem az Égéstér stúdiójában beszélgetünk.
- Ezen a héten indul a 2025-ös Forma-1-szezon!
- Látványos, de tartalmilag szegényes autóbemutató után indul a Forma-1 idei szezonja, kollágink pedig személyesen jelen voltak a nagyszabású eseményen, Londonban.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Bréking: Itt a legújabb Nissan Leaf!
A harmadik generáció jelentősen más lesz, mint eddig.
- Tesztek
Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.
Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.
- Hírek
Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.
- Hírek
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.
- Égéstér
Laikus sztárvendég az Égéstérben!
Marosi Viktor hangját sokan ismerhetetitek a rádióból és a Laikus című YouTube-csatornájáról, de mi is meglepődtünk, amikor megtudtuk, egy kabrió E36-ost pátyolgat otthon. Ezúttal nem a Rádió Caféban, hanem az Égéstér stúdiójában beszélgetünk.
- Tesztek
Kamasuka még mindig őrzi a kincset
Ez a Mitsubishi nem a Renault-tól, hanem egyenesen Japánból jön, és modern plug-in hibrid hajtásával van is keresnivalója a piacon.
- Technika
Egy exeddel találkozni mindig nehézMűhelyPRN: Toyota Avensis T25 1,8 – 2006.
Ez a Toyota a használtpiac egyik biztosnak mondott választása, most kiderül, mennyire az ennyi év után.
- Belsőség
Ez nem utcai autó, gyerekek...
Volt szerencsém egy csak 250 példányban létező autót kipróbálni.
- Hírek
Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon
Nagyszabású közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartott a rendőrség, csatlakozva a ROADPOL által hirdetett akcióhoz.
- Hírek
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
A mentő használta a megkülönböztető jelzést.
- Hírek
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.
- Hírek
Teljesen új külsőt kap az új MG4
A második generáció külsőre egy teljesen új modell lett.
- Hírek
Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó
A csapat a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon egyértelműen a leglassabbnak bizonyult.
- Gumidoktor
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?
- Hírek
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.
- Hírek
Tavaly minden harmadik új autót Kínában vásároltak meg
2024-ben világszerete összesen 74,6 millió autót gyártottak, ebből 23 milliót Kínában értékesítettek.
- Hírek
Alig hisszük, hogy vezetés közben mivel múlatta az időt egy toyotás az autópályán
A rendőrök is meredeknek gondolták a produkciót, és félre is állították a sofőrt.
- Hírek
Még a BMW-t is meglepte, mekkora a kereslet a kombi M5-ös iránt
Erről Sylvia Neubauer, a BMW ügyfelekért, brandért és eladásokért felelős elnökhelyettese beszélt.
- Hírek
Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte
Terroristáknak minősítették a három elkövetőt, akik Molotov-koktéllal dobálóztak.
- Hírek
Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója
Elég valószínű, hogy tízmillió forint alatt lesz.
- Hírek
Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják
Az egyik rozsdamentes acélpanel lerepülhet, ami életveszélyes sérüléseket okozhat.
