Maradandó értékek

2009.09.24. 10:48 Módosítva: 2009-09-24 14:08:15
Japán nem arról híres, hogy könnyedén feladja hagyományait, így nem csoda, ha a dízelmotoros Avensisben szinte minden tradíció megtestesül: például a tisztaság, a takarékosság és az erő.

A harmadik generációs Avensis tervezése során több furcsa ellentmondással is szembesültek a mérnökök. Ezeket az ellentmondásokat a 21. század szülte: a harmadik évezred autóvásárlói erősebb motorokat akarnak, de kisebb károsanyag-kibocsátást; nagyobb belső térre vágynak, de az egyre zsúfoltabb tkörnyezet miatt kompaktabb autókat szeretnének.

Az ellentmondás azonban feloldható, s a megoldás egyik fele a dizájn. Az ED², a Toyota dél-franciaországi, modern formatervező stúdiója által megrajzolt Avensis erőt fejez ki, de ehhez nem a puszta tömegre támaszkodik. A dizájnerek azt akarták, hogy az autó erőteljesebbnek, masszívabb kiállásúnak tűnjön, ezért a kerekeket közelebb tolták a padlólemez sarkaihoz. Ez azonban rosszul is elsülhet, mert felborulhat az optikai egyensúly, ám az Avensis tervezésénél sikerült megtalálni a tökéletes arányt, így a karosszéria dinamikus, erőt sugárzó formát kapott. A kerekek elmozdítása ráadásul azzal is járt, hogy tágasabbá vált az utastér, vagyis sikerült kielégíteni a ma autóvásárlójának egyik legfontosabb igényét.

Persze a tágas utastér önmagában még kevés egy prémium autóban, mint ahogyan a tökéletes anyagválasztás és a hibátlan kidolgozás sem elegendő. A formatervezők láthatóan jól tudják, hogy az utaskabin leginkább meghatározó eleme a műszerfal, ezért azt olyan vonalakkal alakították ki, hogy még inkább kihangsúlyozza az utastér szélességét. A középkonzol dekorációs betétei is egészen különlegesek: a fekete metálfényű vagy a titán-hatású betétek mellett a vevők olyan grafikus felületet is választhatnak, amit a bambuszból égetett faszén, a takesumi ihletett.

Ugyanakkor az is igaz, hogy egy Toyotában anélkül is testközelbe kerül hozzánk az ázsiai szigetország szellemisége, hogy megjegyeznénk a faszén japán nevét. Például a hipermodern dízeltechnika miatt; az Avensis három dízelmotorja nagyon is japán abban a tekintetben, hogy páratlanul takarékos, tiszta üzemű, mégis erőteljes. Ezek a motorok egészen alacsony fordulatszámon adják le legnagyobb nyomatékukat, vagyis pontosan ott, ahol az esetek többségében használjuk őket. A kétliteres, 126 lóerős alapmotorhoz koromrészecske-szűrő rendelhető, a közepes szintet jelentő, 2,2 literes, 150 lóerős géphez pedig ez a berendezés alapáron jár. Mármint akkor, ha a motorhoz hatfokozatú manuális váltó csatlakozik, mert az új automatikus váltó (lásd keretes írásunkat) esetében a Toyota egyedülálló, D-CAT kipufogógáz tisztító technológiája kerül az autóba. A kormot, a nitrogénoxidokat és a széndixodot egyaránt nagy mértékben csökkentő, és karbantartást egyáltalán nem igénylő rendszer a 2,2 literes, 177 lóerős D-4D csúcsmotorhoz is szériatartozék.

A harmadik generációs Avensis tehát minden tekintetben megfelel a mai vásárlók gyakran ellentmondásos elvárásainak – vagyis hamisítatlan 21. századi autó, amely méltó arra, hogy reprezentálja a világ legnagyobb autógyárának minden hagyományát és jelenlegi értékeit.

Az igazi prémium

A Toyota első ízben kínál hatfokozatú automatikus váltót dízelmotoros személyautóban, amivel sok vásárlót toboroz az Avensisnek; az új egység a 150 lóerős D-4D motorhoz rendelhető. Az intelligens váltási algoritmussal működő váltó nemcsak automataként használható, hanem szekvenciális üzemmódban is: ekkor a vezető a váltókar előre-hátra mozgatásával, vagy a volánra szerelt váltófülekkel kapcsolhatja a fokozatokat. Az Avensis új automatikus egysége jelenleg a világ leggyorsabban visszakapcsoló váltója azok között, amelyek dízelmotorhoz csatlakoznak.