Jetshow 2007

Gyorsulási Futam Szezonzáró Rakéta hétvége, 2007. október 27-28.

2007. október 25., csütörtök 10:45
Lassan véget ér az idei gyorsulási szezon, a Futam.hu rendezvénysorozat új időpontban, és remélhetőleg szép időjárásban október 27-28-án tartja évadzáró versenyét. Nyitvatartás: 10-18 óráig mindkét napon.

A Gyorsulási Futam Szezonzáró Rakéta hétvége magyar és külföldi sztárokkal fűszerezett mezőnye számos izgalmas programot kínál. A szombat (október 27.) első nagy durranása – ez esetben szó szerint –, a Jetcar show lesz délután egytől, amelyet aztán őrült és mindenre elszánt szigetszentmiklósi roncsderbisek bemutatója követ, majd egy Jetbike show. Ezen a napon számos sztárvendég érkezik majd a reptérre, és a Sofőrök című televíziós műsort is itt forgatják majd.

Ahogy az már hagyomány a tököli repülőtér gyorsulásra teremtett aszfaltján, a hazai ászok mellett külföldi versenyzők is rajthoz állnak. Délután öt órakor az egyre divatosabb driftből kaphatnak ízelítőt a látogatók, amelyet egy dörgős dragsterbemutató követ. A nap végén a szakma java is biztosan itt találkozik, egy meghívásos alapon tartott gyorsulási konferencián.

Persze a vasárnap (október 28.) is tartogat meglepetéseket, a Carstyling tuning autó szépségversenye és találkozója, illetve a Pioneer hangnyomás verseny ezen a napon kerül megrendezésre.

A jó ebédhez pedig nem csak az a bizonyos nóta fog szólni a hangszórókból, kora délután ugyanis begördül hazánk leggyorsabb dragbike-ja, majd a verseny leggyorsabb járműve a Jetcar ellen! A nemzetközi mezőny 28-án ráadásul extrém oldtimerekkel is bővül, a gyermekeket pedig ingyenes légvár is várja.

A 18:15-re tervezett finálé méltó befejezése nemcsak a hétvégének, az évnek is, a két Jet csatája feltehetően feledhetetlen perceket fog okozni. A nevezési díj 1000 forint mindkét napra, a belépődíj elővételben 3000 forint a két napra, a helyszínen 2000 forint naponta.

Bővebb információ

+36.70.522.0016 vagy Futam.hu

Hasznos linkek

Programok
Magyar versenyzők
Külföldi vendégek

Részletes program

Szombat (október 27.)

Kapunyitás: 10:00
Nevezési határidő: 15:00
Drivers’ Parade: 15:30
Döntők: 16:00 (legkésőbb)
Díjátadó: 18:00

Jetcar show (Sugárhajtású autó: 308 km/óra – 8sec) – Patriot V2.0: 13:00
Roncsderby (Szigetszentmiklós, 10 Trabi – Piff Puff): 14:00
Jetbike show (Sugárhajtású motor: 340 km/óra – 6sec) – Hell Fire: 15:45
Drift bemutató: 17:00

  • Külföldi versenyzők (lengyelek, osztrákok, szlovének, szlovákok)
  • A Sofőrök című televíziós műsor forgatása
  • Ingyenes nevezés egész nap!
  • Gyorsulási konferencia (MGYSZ 2008 – meghívott versenyzők részére!)

Sztárvendégek: Majka, Gianni, Bódi Sylvi, Kőváry Barna, Lovász László és a 6 csúcs sofőr!

Vasárnap (október 28.): Magyar Köztársaság Kupa

Kapunyitás: 10:00
Nevezési határidő: 15:00
Drivers’ Parade: 15:30
Döntők: 16:00 (legkésőbb)
Díjátadó: 18:00
JetShow 2007: 18:15

Szlalomverseny (Rádi Kupa): 10:00–17:00
Carstyling tuning autó szépségverseny és találkozó: 11:00–16:30
Pioneer hangnyomás verseny (ingyenes nevezési lehetőség): 11:00–16:30
Jetbike vs. hazánk leggyorsabb dragbike-ja (különlegesség): 13:00
Jetcar vs. verseny leggyorsabb járműve (különlegesség): 15:45
Jetbike vs. Jetcar Show FINÁLÉ: 18:15

  • Külföldi versenyzők: VTG Drag Team (PL) és Publicrace Drag Team (SLO)
  • Márkaklubok év végi találkozója
  • Gyerekeknek ingyenes légvár
  • Extrém oldtimerek

Mindkét nap hazánk és Európa legjobbjai! Dupla verseny, dupla élvezet! Vasárnap dupla ponttal!

Nevezési díj

1000 forint (mindkét napra)

Jegyárak

Helyszínen (12 év alatt a belépés ingyenes):

  • szombati belépőszalag: 2000 forint
  • vasárnapi belépőszalag: 2000 forint

Elővételben:

3000 forint, megvásárolható a Ticket Expresszen illetve a +36.30.303.0999 telefonszámon

Várunk minden érdeklődőt szeretettel!

Bővebb információ

+36.70.522.0016 vagy Futam.hu

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

TCTV A leggonoszabb visszavág, az Istennő simogat. Dodge Viper 2005, Citroën DS 1971

A leggonoszabb visszavág, az Istennő simogat. Dodge Viper 2005, Citroën DS 1971
A létező leggonoszabb autónak titulált Viper visszatért. Vajon mennyit fejlődött az eltelt pár év alatt? Antipólusként pedig a lábujjhegyen libbenő istennő ébreszt birtoklási vágyat.

B125 Pofa alapállásba, nem röhög!

Ha nagymotorhoz szoktál, úgy tolod arrébb, mint egy biciklit, egy nagyobb liftben felviszed a lakásodba, ha félted lent hagyni: a városi mini-supermoto.

Magazin Melyik Feri? Aki a lottón megnyeri!

Király Ferenc 38 éve tudja, számára egyetlen autó létezik csak a világon. 26 éve az az autó az övé. Tanulság: autóvallást alapítani nem könnyű, de egy karcagi garázsból is lehetséges.

Vázlatokon a Ford következő újdonsága

Épp ideje volt, hogy leváltsák az egyik leghasznosabb Fordot. Őszre meg is jön az utód.

Korlátlan jogsit vagy inkább B125-öst?