Ha létezik bácsiautó...

2017.08.11. 13:25
"Ez nem csak jármű, hanem befektetés is" - olvasható egy W124-es Mercedes hirdetésében. Ez eddig még semmi extra, hiszen egy 27 éves autóról beszélünk, tehát három év múlva OT rendszámot is kaphat. A hirdetésben azonban az is szerepel, hogy a jármű első tulajdonostól eladó. És 163 ezer kilométer van benne. Garázsban tartott, idős tulajdonostól.

Akik azt gondolják, hogy a többször is megírt, gyakran igen agyafúrt átverések egyikébe futottunk bele, azok tévednek. Nincs a sztoriban Angliában élő olasz tulajdonos, és svéd orvosról sincs szó winkipédiás szócikkel.  Történetünk főszereplője egy korábban nagykövetségeken dolgozó 93 éves bácsi, aki munkája során megszerette a Mercedeseket.

"Néhány évig hűtlen voltam a Mercedeshez..." – kezdi történetét László, a tulajdonos, miközben egy E30-as BMW-ről mutat fotókat. „Aztán a BMW-t eladtam, aminek az ára belement egy W124-es Mercedesbe. Ugyanúgy dízelt szerettem volna, mint amilyenek a szolgálati autóim is voltak hosszú évekig.

Eddig flottul is halad a sztori, csakhogy még 1990 őszét írtunk. Már létezett hazai Mercedes-importőri iroda, de az autóért ki kellett menni Németországba.

Nem azért mert párttag lettem volna. Sosem voltam az” – oszlatja el sietve a kételyeket László, amikor arról kérdezem, hogy 1990-ben mit kellett gurítani ahhoz, hogy valaki új Mercedest vásárolhasson. „Többek között Jugoszláviában és Teheránban is dolgoztam nagykövetségek kereskedelmi kirendeltségein” – teszi hozzá, majd később kiderült az is, hogy a rendszám is azért lett uniósra cserélve, mert a régi rendszám folyton a korábbi rendszert juttatta eszébe.

A megrendelés és a pénz kiegyenlítése után az út tehát a sindelfingeni gyárba vezetett, ahol László visszaemlékezése szerint óriási show-t kerítettek az átadás köré. „Minket, leendő tulajdonosokat egy kisebb moziterembe ültettek be, ahol az autóról vetítettek filmet. Majd egy bizonyos pont után a vásznon kinyílt egy kapu, és egy valódi ajtón kilépve busz várt bennünket, amely végigvezetett minket a gyárterületen. Végignézhettük, hogyan rakják össze az autókat a valóságban. Etettek-itattak majdnem két napon keresztül” – tette hozzá, miközben mutatta a sindelfingeni 100 márkás hotelszámlát, amiről már nem tudta biztosan, hogy ő fizette, vagy a gyár.

Az autót szinte nullkilométeresen vette át, hatszáz kilométert mutatott a számláló - valószínűleg az átadás előtti teszteken tekertek bele annyit. Rákerült az ideiglenes német rendszám és indulhatott is a túra haza, Magyarországra.

Az autó akkori értékét egy adófizetésről szóló papír bizonyítja. Az irat alapján a kocsi ára átszámítva 1 529 000 Ft volt, amire 10% vámot (152 900 Ft), 25% adót (420 000 forint) kellett ráfizetni. Kellett még egy ideiglenes forgalmi engedély is, amely a hazai papírmunka elvégzéséig engedélyt adott a közlekedésre Hegyeshalom-Győr-Budapest útvonalon.

A kötelező szervizek elvégzéséért viszont már nem kellett külföldre menni, hiszen az állami vezetés a rendszerváltás előtt is ismerte a jót (javarészt Mercedeseket használtak), így László autója is a sokáig csak pártgarázsnak hívott Kárpát utcai telephelyen (ma már valóban Mercedes-szalon) esett át a szervizeken.

"Minden héten tisztítottam, pucoltam, mostam az autót. Mindig száraz garázsban állt, kivéve a balatoni nyaralások alatt. Városban keveset közlekedtem vele, inkább autópályán. Balaton, Milánó, Frankfurt, Svájc, Spanyolország - ezeket a helyeket mind megjárta a Mercedes. Probléma nélkül" - folytatja történetét László.

Az elmondottakat maga az autó is alátámasztja. Minden vonal vonal szépen fut, rozsdának csak nüansznyi jeleit lehet látni itt-ott, de ezek még bőven orvosolható rügyek. "A hirdetésben is szereplő apró sérülések az autó jobb oldalán nem olyan rég keletkeztek, amikor apám elrontott egy garázsba állást" - ezt már László fia meséli, aki elvitt egy rövid próbakörre a 200D-vel. Az autó maga az időutazás, minden kezelőszerv mintha új lenne. Nem is csoda, hiszen Csikós már írt egy közel négyszer ennyit futott 250 D Turbóról és hasonlókról számolt be. Ahogy írta, ezek a Mercedesek még tényleg az örökkévalóságra készültek. A kávédaráló 75 lóerős szívódízel nem erős, de legalább hangos, viszont ha lenne, sem engedne bármilyen zörejt meghallani az utastérben.

A közszájon csak bácsiautóként emlegetett, megkímélt, akár veterán alapnak is megfelelő vétel tehát létezik, de csak valós, személyes találkozó után. Nem kikapcsolt telefonnal, nem benzinkúton való átvétellel és semmiképpen sem előre utalással.