1000 watt, 30 fok

2002.06.18. 10:41
Árnyékban 30 fok. Pont annyi, mint a jeges tea hőmérséklete, amit kicsit fancsali képpel nyújtanak felém, mint hideg italt. Mire végigérne bennem, már rég kiizzadom. De hát ez van, ezt kell szeretni, mert a kellemes vízparti hűsölés helyett az SAP csarnokot választottam hétvégi programnak.

Tuning&Stereo Show. Immáron harmadszor, ezen a helyszínen másodszor. A tavalyi só jól sikerült. Volt tuning és sztereó, nézők szép számmal, hangminőség verseny a Humma jóvoltából, na és lányok bőven, mindenféle lengében és kurtában. Más nem is kell a férfinép jó részének.

 
   
   

Idén is hasonló dolgok várták a látogatókat az 1800 forintos belépő ellenében. Az első, amin megakadhatott a szem, az amerikai autók sorfala a bejárattal szemben. A Corvette-et felismerem, meg a Dodge Vipert, aminek egészen egyedülálló festése azt sejteti, hogy a mérgeskígyó heteket tölthetett a fényezőkamrában. Megérte. Kedvencem mégis az a pár autó, amelyek levágott tetejét sokkal alacsonyabban építették vissza. Valami démoni árad a gépezetekből. A két kiállított kocsi leginkább egy nyújtott Pobeda-ra emlékeztet, lőrésszerű kémlelőnyílásokkal.

 
   
 

Egy gigászian hosszú nyitott amerikai cirkálómatuzsálem azt demonstrálja, hogy rövid számára a leterített szőnyeg. Króm és piros bőr belső. A fehér betétes Firestone gumiabroncs mérete 8.20 - 15. Az ablakban kis matrica: No fuck, no ride. Hát igen, más idők, más erkölcsök. A sarokban a totalcar-ban már bemutatott Dension MP3 játszó készüléket nyüstöli a nagyérdemű. Szemmel láthatóan tetszik neki. Szép is, jó is, kék a kijelzője, lehet nyomkodni és tekergetni, na és még szól is.

Az autóhifis standokon szinte mindenhol a tévé a sztár. A kiállító betesz egy remek DVD-t, amitől majd lefolynak a telt színek a kijelzőről, majd a jövendő kuncsaft érkezik, és addig nyomogatja a gombokat, amíg szent révülettel nem figyelheti, hogy nyer meccset Anglia a focivébén, mindezt homályosan, zajcsíkokkal tarkítva, és bőven meghintve szellemképpel. Film - Focivébé 0-1. Hát igen. Sportos szemléletű nemzet a miénk.

 
   
   

A kiállítás vitathatatlanul legnagyobb autója a MacAudio standon a legkisebb mellé parkolt. Egy igazi BigFoot. Álló ember méretű kerekeivel a frászt hozta rám. Mellette stílszerűen egy aprócska Fiat, aminek a tetejébe csavartak egy brutális mélynyomót. A színpadon erőemelő bajnokság zajlik, aki a legtovább tudja izomerővel a levegőben tartani a cég csúcsmélynyomóját, az ajándékot kap.

 
   
 

A Clarion-DLS-Genesis standot körbeveszik a díjnyertes autók. Meghallgatni őket csak VIP vendégeknek lehet, meg ha az ember szörnyen rámenős. A Pioneer a nagy képernyős LCD-ivel akarja elkápráztatni a nagyérdeműt. Engem meggyőztek, főleg a Porsche Hungáriával közösen épített Skoda Superb-ben lehet remekül tévézni-dévédézni az abszurdan nagy hátsó helyekről.

 
   
   

Nyugati szomszédaink ismét megmutatták, hogy lehet értelmetlenül sok hangszórót beerőltetni egy Audi ajtajába, és elcsúfítani egy Mazda RX 5 ajtaját. Állítólag ez így divatos, és igazi show, de szerintem a magyar cégek már 10 éve túlléptek ezen. Sebaj, a tulajok megrendelték, kifizették, büszkén mutogatják nekünk. Ők tudják.

 
   
 

A gyönyörűen festett Subaru Impreza STI-ben az élményt a csomagtartóba szerelt apró monitorokon futó rallyjátékról idézik. A stand amúgy meglepetés, az autóhifi kereskedés legnagyobb konglomerátuma jött létre a Qman-Autóhifi Stúdió-Pardi Soundesign hármas egyesülésével. Termékek azok vannak szép számmal, elég csak végigpillantani a stand falára csavarozott erősítőgarmadán, de valahogy túl sok ez egy cégen belül. Kicsit aggódva várom a profiltisztítást.

 
   
   

A hátsó részt az RS Tuning autói foglalják el. Szépek, stílusosak, néhányuk eladósorba is került. Nem lehet kis kihívás jó áron vevőt szerezni egy több mint 200 lóerős Opel kombira. A legnyálcsordítóbb tuningokkal némethonból érkeztek. A MAE a felnijeit Merciken demonstrálja. Mindig megdöbbent egy olyan futómű látványa, ahol a gumi és a sárvédő közé csak belesni lehet, benyúlni már nem.

 
   
 

A szomszédos standon éppen egy tűzpiros Brembo féket raknak az állványra, két akkora féktárcsa kiséretében, hogy a hazánkban futó autók 80 százalékán felninek is beillene. Apránként visszaérek a csarnok elejére, és elég vegyesek az benyomásaim. Tuning és Stereo van, de valahogy halványabbnak érzem a tavalyinál. Valahogy a lányok is kevesebben vannak. Sebaj. Gondolom, jövőre újra megpróbáljuk.