És ha igen, miért nem?

Magukkal a készülékekkel nem lehet baj: tavaly ősszel a legvájtabb fülű hifisták éves dzsemboriján, a margitszigeti High-End Show-n egy autóhifis cég, a Pardi Soundesign is kiállított. A többmillióba kerülő szobai berendezések közé vitték saját, ezeknél lényegesen olcsóbb cuccaikat: a zene JVC fejegységről, Chronic erősítőkről és Massive Audio hangszórókból épített hangdobozokon szólt. Az autóhifit elvből lenéző (de azért nem félsüket) látogatók orcájáról lefagyott a mosoly: a precíz beállítást követően az autóhifisek bemutatóján a hang legalábbis partiban volt a high-end guruk gyakran tízszer annyiba kerülő szobai termékeiével. A hardverrel tehát nincsen gond.

Az akusztika más tészta. Nem nehéz belátni, hogy egy Puntóban nem éppen olyan az akusztika mint a Zeneakadémia nagytermében, de még az otthoni nagyszoba is ezerszer ideálisabb zenehallgatásra. Az autóhifi készülékek gyártói - meg persze a felkészültebb beszerelőműhelyek - rengeteg apró trükköt tudnak, amivel az akusztika anomáliáit kivédhetik.

A rezgéscsillapítás, a különböző pozícionálókeretek és ajtópanelek, a forgatható magassugárzók és ha minden kötél szakad, az autóhifis terminátor, a digitális hangprocesszor (DSP) majdhogynem csodákra képesek: az autóban is elölről, a műszerfal magasságából érkezik a hang; a timpani a bal visszapillantó mellett, a bőgősök a jobb visszapillantó mellett, az énekesnő középen .

Tulajdonképpen nem is lenne baj, ha az autót alapvetően nem az A-pontból B-pontba eljutásra találták volna ki. Ülne az ember a garázsában, feltekerné a volumét és jöhetnének a madrigálok, motetták és egyéb fülbevalók. Ehelyett be kell indítania az autót, és onnan kezdve a keletkező motor-, szél-, futóműzajok elfedik a halk részleteket. (A dufta-dufta zene szerencsésebb: ugyebár nincsenek halk részletei.)

Ennél is nagyobb gond azonban, hogy a komolyzene befogadása intellektuális folyamat. A műélvezet jó része a zenemű struktúrájának, építkezésének felismeréséből, az apró részletek dekódolásából származik. Márpedig autózás közben célszerű a forgalomra, a közlekedés többi résztvevőjére koncentrálni -kevesen ismerik fel egy melléktéma modulált visszatérését, miközben a KRESZ-tesztlapok legdurvább jelenete zajlik, egyenrangú útkereszteződéssel, indexelő villamossal, megkülönböztető jelzéseit használó tűzoltóautóval, satöbbi.

Az autóban komolyzene-hallgatás hasonlít arra, mintha otthon próbálnánk elmerülni a műélvezetben, miközben a szomszéd folyamatosan vécét huzigál és falat fúr egyszerre, valamint Vágó István szegez a mellünknek megválaszolandó fogós kérdéseket .

A helyzet nem teljesen reménytelen, de azért be kell látni: a műsorválasztás és a katarzis terén nagyfokú kompromisszumkészségre van szükség.

	Dauner Nagy István

Dauner Nagy István , volt Zeneműtár igazgató, a nagyhírű Hifi Magazin komolyzenei szakírója, a Café Momus című, on-line komolyzenei magazin főszerkesztője:

"Magam is gondolkodtam már azon, hogy lehet-e autóban komolyzenét hallgatni. Válaszom is van rá: az autóban nem lehet komolyzenét hallgatni - viszont muszáj!

Rossz darabot ne válasszunk, mert miért pont a kocsiban hallgassunk ilyeneket.

Jót se válasszunk, mert arra oda kell figyelni, és így esetleg veszélybe sodorjuk magunkat - és másokat.

Ne vigyünk magunkkal halk ópuszokat, mert az a menetzaj hátterében inkább zavar, mint szórakoztat.

A szélsőséges dinamikájú művek sem jók, mert akkor hol nem hallunk semmit, hol pedig megsüketülünk.

A komolyzenei alkotások általában lényegesen hosszabbak, mint a slágerlistás nóták. Rosszul fog esni, ha megérkeztünkkor nem tudjuk megvárni a finálét, és menetközben kell kiszállnunk. (Talán ezt hívják evakuáció praecoxnak!?) Ha rádiót hallgatunk, akkor ehhez még hozzájön a bosszankodás - sosem tudjuk meg mit hallottunk, ha nincs időnk megvárni a bemondót.

Akit nem tartott vissza a bevezető, az kezdje összegyűjteni kazettán vagy CD-n a kifejezetten autóba szánt zenéit. Legyenek jó és többé-kevésbé ismert felvételek. Ha ezekből tekintélyes listánk van, nem fenyeget a veszély, hogy túlságosan eltereli a figyelmünket, de unatkozni sem fogunk.

A régi zene hívei kivételesen tekintsenek el az archaikus előadásoktól, és döntsenek a tradicionálisabb, de teltebben hangszerelt változatok mellett. A régi zene dinamikai viszonyai egyébként (talán az oratorikus kompozíciókat leszámítva) viszonylag kiegyenlítettek. Barokk versenyműveket például korlátlan mennyiségben vihetünk magunkkal.

Beethoven az autóban???

Klasszikus szimfóniákat ugyan hallgathatunk, de szintén az előző okból jobban járunk a kamarazenével. Különösen a zongorás triók szólnak szépen és kiegyenlítetten az autóban is. Melegen ajánlom Beethoven Op.1-es sorozatát. A zongora hangzása egyébként kifejezetten kellemes az autóban. A belvárosi csúcsforgalom okozta stressz ellen én mindig tartok a kocsiban egy-két kazettányi Mozart zongoraversenyt.

Sajnos kerülnünk kell a kórusműveket, a teljes operákat, és általában a romantikus zenét. Ha valaki pontosan ezeket szereti, még korai csüggednie. Teljes operák helyett szólhatnak például a nyitányok -- Weber különösen jó választás, Rossinit pedig azt hiszem fölösleges ajánlanom.

A romantikus nagyzenekar esetében Richard Strausst inkább kerüljük, mert szélsőségei még otthoni körülmények között is próbára teszik a készülékeket. A Don Juan-t, vagy a Zarathustrát inkább koncerten élvezzük. De próbálják ki, mondjuk Sosztakovics "ötödikjét". Nem fogják megbánni."