Az első írásos nyomot "ló nélküli fogattal" történt gázolásra 1899-ből találtak a szorgos kutatók, de biztos, hogy már korábban is jó pár csirke, liba és egyéb háziállat esett áldozatul az új közlekedési eszköz féktelen rohanásának. Az egykorú lapok még a húszas években is párhuzamosan számoltak be az egyre gyorsuló gépjárművekről és azokról a gyalogosokról, akik békésen grasszáltak az út közepén trécselve, néha újságot olvasva.

	Korai biztonsági megoldás

Nem véletlen, hogy az autóbiztonság históriájának első fejezete inkább szólt a lökhárítóról, mint a biztonsági övről. Fontosabb volt megvédeni a gyalogosokat, mint azokat, akik e korai motoros hintókat irányították. A legváltozatosabb kísérletek történtek az autó elejére szerelt kosártól a primitív acélból készült hatalmas lökhárítókon keresztül a motorháztetőre szerelt párnáig.

Persze külső eszközökkel is igyekeztek kordában tartani a közlekedőket: 1919-ben Detroitban felszerelték az első közlekedési lámpát, amely a ma is használt három színnel jelezte, ki mikor haladhat át egy kereszteződésen. A zárt, fémből készült karosszériák megjelenésével azután az autókban ülők biztonsága is előtérbe került.

Ralph Nader, az autós fogyasztóvédelem élharcosa a légzsák megbízhatatlanságát demonstrálja a hetvenes évek közepén.

Már a harmincas években kísérleteztek mindenféle, a sofőrt a helyéhez rögzítő övvel, végül 1950-ben az amerikai Nash az opciós listájára is felvette a biztonsági öveket, majd a Mercedes-Benz dobta a köztudatba a "gyűrődési zóna" elvét.

Az amerikai közlekedési hatóság a hatvanas évektől erélyesebben lépett fel az autógyártókkal szemben, hogy figyeljenek egy kicsit jobban oda arra, hogy mi történik a járművekben utazókkal karambol esetén. A másodperc törtrésze alatt felfújódó biztonsági párnákkal kapcsolatos első szabadalmakat még 1955-ben jelentették be, de közel 20 évbe tellt, amíg sikerült ezekből a nagyközönség számára veszélytelen eszközt faragni.

1972-ben készültek el az első bemutatójárművek, a General Motors az 1974-es modellévre már extraként kínált légzsákokat és három év alatt közel 10 000 járművet szereltek fel az újfajta eszközzel. Bebizonyosodott, hogy a technika működőképes: a légzsák akkor fúvódott fel, amikor szükség volt rá.

	Oldsmobile törésteszt, 1974. A képen megfigyelhető a légzsák működése

Európa sem maradt le: 1959-től a Volvo széria-felszerelésként kínálta a hárompontos biztonsági öv elődjét, majd hamarosan jelentkeztek a gyermekzárral és a tetőbe épített bukócsővel. A nyolcvanas évek elején a Mercedes-Benz, amely már addig sem tétlenkedett az autóbiztonság területén, előrukkolt Európa első légzsákkal szerelt automobiljával, az 1981-es S-osztállyal. Ezt négy évvel később megfejelték ABS-sel is.

A Mercedes-féle légzsák

A fejlődés következő állomása Amerikában a passzív biztonsági felszerelések kötelező beépítése lett. Így került minden autóba légzsák és biztonsági öv. Megjelentek az első kételkedő hangok is a légzsák biztonságával kapcsolatban. Többen kifogásolták, hogy nem kifejezetten egészséges, ha valakinek az arca előtt felrobbantanak valamit. Ezért a gyárak új anyagokkal kezdtek kísérletezni, hogy kevesebb erő kifejtésével elérhessék ugyanazt a hatást.

A történet lassan jelen időbe fordul. A légzsák egyre több helyen tűnik fel, ahogy a fejlesztőmérnökök rájönnek arra, hogyan lehet például egy ajtóba belezsúfolni a szerkezetet. A legújabb őrület a felfúvódó biztonsági öv.

Természetesen a külvilággal való érintkezésre is nagy gondot fordítanak. Nemcsak a gyűrődő zónáról van szó, hanem arról is, hogy a 100 évvel ezelőtti ötletet modern formába öltöztetve megszülettek az első külső légzsákok. A fejlődés útja töretlen. A gyártók rájöttek, hogy a független törésteszteket végző szervezetek véleménye reklámeszköznek sem utolsó, és így jó kedvvel végzik a további fejlesztéseket.

A Totalcar címlapjáról ajánljuk