Kalandra fel!

Fogalmam sincs, hogy születhetett meg ez a hangszórókészlet, mert nagy piaci sikert nem remélhetett tőle a Pioneer. A levegőben lehet valami, vagy a sok rizs az oka, de a nagy japán elektronikai gyártók időnként úgy érzik, ki kell törni a középkategóriából, és valami nagyonnagyont kell alkotniuk. Valami hatalmasat, nehezet, drágát, kuriózumot, jól szólót. És ez a termék időnként autóba való.

Az árlistát nézegetve nem is egy hangszórókészletről van szó, hanem külön-külön megvásárolható darabokról. Ami nagyon meglepő, hogy az összeállítás legdrágább darabja a magassugárzó. Ám a magas áron csak addig csodálkozunk, míg ki nem szedjük a dobozából. Hatalmas. Az ember inkább gondolná középsugárzónak, mint a magas hangok megszólaltatására alkalmas valaminek. Ahhoz valahogy túl drabális. És gyönyörű. Elég kézbe venni a tisztes TS-T3PRS-re keresztelt jószágot, hogy megértsük, egy nagy cég mennyivel szabadabban variálhat színekkel-formákkal-anyagokkal, ha akar, mint egy kisebb manufaktúra, ami csak apró módosításokat írhat elő a nála sokkalta nagyobb hangszórót valóban gyártó beszállítóinak. A Pioneer csipogó például egy metallurguiai gyöngyszem, mindenhol fém.

Még a hátoldala is, ami pedig - a csillámló mélyszürke festése miatt - inkább műanyagnak látszik. Bizony, a hátsó rész is fémöntvény, szilárd, mint egy légópince, és azért csillag formájú, hogy ezzel is segítse a hangszóró hűtését. Kétoldalt kapott helyet a két, sarus hangszóró-csatlakozó. A hangszóró beszerelésére szolgáló első gyűrű is fém. Ez is selymesen fénylik, de sokkal vidámabb színe van, mit a hátsó résznek: halvány arany. Ilyen szín talán nincs is, de a Pioneer mégis pont ilyen. És szép. Nagyon is. A fém rács alatt pedig ebben a műfajban hatalmasnak számító 30 milliméteres selyem dóm lapul. Ami viszont nem látszik: a mágnes nagy erejű neodímium, a hangszórót imbusz csavarokkal kell felszerelni, amit mellékelnek is a készlethez -csavarkulccsal egyetemben persze.

A mélyközép hangszóró látványvilágban cseppet sem marad el a csipogótól. Az öntvény hangszórókosár itt halványarany, amit élénksárga membrán egészít ki. Utóbbi jól láthatóan szövött anyagból készült. A Pioneer erről annyit árul el, hogy kevlár-celluloid kombináció, ami azért jó, mert könnyű, ugyanakkor merev. A porvédő kicsit becsapós: színe alapján alumíniumnak gondolná az ember, de csak egy aprócska műanyag idom. Ami egészen különlegessé teszi a hangszórót, a membránszél. Egyik fele domború, a másik homorú. Persze nem egyszerre ugyanazon a helyen, hanem egy kis szakaszon ilyen, majd hirtelen átfordul amolyanba. Ennek a megoldásnak az a fő előnye, hogy mindenkinek rajta marad a szeme, hosszasan gusztálja, és a végén jól megjegyzi, hogy ezek a Pioneerosok miket ki nem találnak...

Na jó, ezen kívül állítólag egyenletesebb lesz tőle a membrán mozgása. Hogy ez a kihajlítom-behajlítom membránszél a Pioneer kitalálmánya lenne, nem tudom, mert a szintén japán és igen neves Fostex már évek óta ehhez igencsak hasonló megoldással készít hangszórókat - ám az biztos, hogy kifejezetten autóba szánt produktumnál ilyennel nem találkoztam. A hangszóró hátulról nézve is impozáns. A szellőztetés fontos folyamatát például nagyon szépen megmunkált, tölcsérre emlékeztető, lekerekített furat végzi, az alján finom hálóval - a cél az, hogy ne kerülhessen szennyeződés a tekercshez. A pille meglepően nagy, majdnem akkora, mint a hangszóró membránja. Ennyi dicséret után már itt az ideje némi kritikának.

A hangszóró-csatlakozóktól a mozgó részhez futó drótok meglehetősen merevnek tűnnek, mintha rövidre szabták volna őket. Tulajdonképpen nincs velük semmi baj, nem érnek semmihez, nem akadályozzák a membrán és a pille mozgását, de valahogy furcsán kurták. A két igen méretes, otthoni erősítőkről elszármazott kábelcsatlakozó pedig egyszerűen felesleges. Szerintem autóban sokkal jobb forrasztani, mint banándugóval vagy csak simán, odacsavarintással hangszórókábelt rögzíteni - s ez a két böszme nagy rézdarab csak a két utóbbira ad lehetőséget. Szépnek szép, de nagyon nem praktikus és szörnyen útban van a beszerelésnél a Pioneer TS-T7PRS-en.

A keresztváltó igazi műremek. Kívülről. A szín a jól bevált halványarany. A feliratok és a szellőzőrács dinamikus szimmetriával foglalja keretbe a gyártó nevét és annak közlését, hogy ez a fém ház azért is nagyon jó, mert elektromágnesesen árnyékol. A kivezetések hagyományosak, csavaros szorítósak, de több van belőlük, mint az ember várná, mert a magassugárzót nem egy jumperrel lehet halkabbá tenni, hanem azzal, hogy külön kivezetésre kötjük. Odabenn, a szép fém ház alatt nincs már semmi izgalmas. Tulajdonképpen snassz, hétköznapi alkatrészek vágják 12 dB/oktáv meredekséggel a hangot. Egy túlterheléstől védő elem is bekerült a keresztváltóba, ami jó, mert védi a magassugárzót - bár ennyire robusztus csipogót talán túlzás így is óvni, viszont rossz, mert ez a védelem elrontja a hangot.

A szett a beszerelése nem könnyű feladat. A gyári helyeket érdemes elfelejteni, mert a hangszórók elég nehezek. Mindent jó alaposan meg kell erősíteni, hogy elbírják a súlyúkat. Másodszor jó nagy lukakat kell vágni-fúrni. A csipogó a nagy membránnak köszönhetően széles, és az öntvényház miatt még mély is. A mélyközép hangszóró pedig éppen nem fér be a legtöbb, 16,5 centisnek mondott hangszóróhelyre. No, nem azért, mert tizenhét centisnek mondják, hanem a csodás hangszóró-csatlakozók hajlamosak elakadni mindenben. Az ajtópanel-építés és az igen alapos zaj- és rezgéscsillapítás nemcsak kijár ezeknek a hangszóróknak, de elengedhetetlen követelmény.

Hallottam én már szólni ezeket a hangszórókat Lars Karlsson mindig minden hangminőség versenyt megnyerő Mercedesében. Jó tudni, hogy ő az egyetlen profi versenyző ebben a világban; abból él, hogy minden győzelemért jutalompénzt kap a Pioneer-tól. Lars nem is veszített soha az elmúlt pár évben. Nos, volt szerencsém megfülelni az ő autóját. Ott persze minden csúcspioneer volt, néhány száz munkaóra beépítéssel és finombeállítással spékelve. A hang végtelenül precíz, vonalzóval, körzővel mérhető volt, de ha azzal a rendszerrel kellene élnem, biztosan változtatnék rajta. Eljátszanék a DSP-vel, vagy átkábelezném, esetleg valamit kicserélnék benne, de legvalószínűbb, hogy kikapcsolnám, vagy eladnám az egészet jó pénzen, és vennék belőle valami barátságosabbat, szívhez szólóbbat.