Smartruck II: akciójármű az amerikai hadseregtől

2003.01.13. 12:18
 
   
   

Különféle erőszak-szervezetek számára fejlesztették ki a hatkerekű monstrumot. Az amerikai hadsereg Páncélos Parancsnokságához tartozó National Automotive Center (NAC) munkatársai tavaly már bemutattak egy különlegesen átalakított Ford F-350 teherautót, ez volt az Smartruck. A folytatást Smartruck II néven Detroitban mutatták be a múlt héten. A Chevrolet Silverado átépítéséből keletkezett jármű azonban más filozófiát képvisel, mint elődje. Míg az első Smartruck a James Bond filmeket idéző kiegészítőkkel - nagyfeszültségű kilincs a betörők és útolajozó szerkentyű az üldözők feltartóztatására - vonta magára a figyelmet, addig a második modellnél inkább a széleskörű használhatóságra koncentráltak a tervezők.

 
   
   

A hatkerék-hajtású Smartruck II öt tonna rakománnyal terhelhető, a raktér helyén pedig egy olyan tartószerkezetet alakítottak ki, amelyre különféle eszközöket tartalmazó konténerek szerelhetők. Így az autó egyaránt használható tömegoszlatásra, katasztrófavédelmi célokra, valamint terroristaellenes és hagyományos katonai bevetéseken is, hogy csak néhányat említsünk a lehetőségek közül. A kiállított példányt elsősorban a hadsereg igényeit szem előtt tartva szerelték fel, így irányított páncéltörő rakétarendszer, egy pilóta nélküli felderítő repülőgépek indítására alkalmas állvány és egy 5,5 tonna teherbírású csörlő került rá.

 
   
   

Természetesen az autó alapfelszerelése is sokkal bővebb, mint a hagyományos szériagyártmányú Silverado modelleké. A bent ülők rendelkezésére áll az éjjellátó rendszer, egy 360 fokban látó kamerarendszer, amellyel egyebek közt az autó alatti terület is szemmel tartható, valamint egy 50-szeres nagyításra is képes megfigyelő kamera, amely infravörös tartományban is használható. Az autó emellett golyóálló, sőt, a hűtőt és a motort elölről külön rácsozat védi a lövések ellen. Emellett a kerekek kilyukasztása sem hatásos az autó ellen, azok ugyanis defekt esetén is képesek ellátni a feladatukat.

A készítők szerint a Smartruck II megfelelő érdeklődés esetén sorozatgyártásba kerülhet, az ára pedig 75.000 és 100.000 dollár között lehet a megrendelés nagyságától és az igényelt felszereléstől függően. Ez az összeg ugyan elsőre soknak tűnhet, de azokhoz a speciális járművekhez képest, amelyeket a Smartruck II kiválthat, a jármű kifejezetten olcsónak számít. Az NAC-nál úgy vélik, hogy a hadsereg és a haditengerészet mellett különféle civil ügynökségek és a rendőrség egyes alakulatai is hasznát vehetnék a sokoldalú járműnek.