SCV8 Supercar: a túraautó-versenyek jövője?

2003.07.09. 17:07
 
   
   

Új autóverseny-típus van elterjedőben Európában, amely idővel a hagyományos túrakocsi-bajnokságok helyére is pályázhat. A Németországban két éve indított V8Star versenyek mintájára Angliában is megkezdték egy új sorozat, az SCV8 Supercar Championship szervezését. Az alapgondolat mindkét versenyforma esetében ugyan az: az autóknak külsőre egy szériamodellel kell megegyezniük, de a lemezek alatt azonos technika lapul. Csővázas versenygépek indulhatnak egyforma nyolchengeres motorral, és erőben sem lesz hiány: a motorok kb. 550 lóerősek lesznek. Egy ilyen autót még egy hagyományos túrakocsihoz képest is egyszerű és olcsó dolog összehozni, ugyanakkor a széria forma miatt igen nagy a reklámértéke, ezért az autógyártóknak is kifizetődő beszállni. Emellett az izgalmas futamok is garantáltak: a közel azonos technika mellett sokkal több múlik a versenyzőkön és a csapatok munkáján, így nem fenyeget az a veszély, hogy egy technikai fölénybe kerülő csapat uralkodik egy egész szezonon. Úgy tűnik, a dolog működik, olyannyira, hogy két gyártó, a Peugeot és a Jaguar már el is döntötte: indul az SCV8-ban. A jövő tavaszra várható első rajtig valószínűleg még számos gyártó és kisebb csapat csatlakozik majd, és siker esetén nagyon valószínű, hogy más országokban is teret hódít a túrakocsi-versenyzésnek ez az új, az eddigieknél is látványosabb és költségkímélőbb formája.