Gyári támogatással készült az RM460-as, a legerősebb koreai személyautók egyike.
A Genesis Coupé eleve nagy figyelmet kap a sportkocsi-rajongóktól, hiszen hosszú ideje az első megfizethető kupé erős motorokkal és hátsókerék-hajtással. Az Észak-Amerikában gyári versenyistállóként működő Rhys Millen Racing azonban rátett még egy lapáttal: készített a formás sportkocsiból egy középmotoros változatot, a Genesis szedán 4,6 literes V8-asával. A motort sem hagyták persze érintetlenül, az eredeti 380 lóerő helyett kerek 500-at csikartak ki belőle, és bár azt nem árulták el, hogy pontosan mire képes a gép, valószínűleg minden idők leggyorsabb Hyundai sportkocsija az RM460-as.
Az autót Észak-Amerika legnagyobb tuning-kiállítására, a SEMA Show-ra szánták nézőcsalogatónak, így a külseje sem kerülhette el az átalakítást. A hátsó ablak alól kikandikáló V8-ason kívül kapott új, teljesen lesimított orr-részt, alul gigantikus légbeömlőkkel, hátul egy hatalmas diffúzort, és persze 20 hüvelykes felniket Toyo T1R gumiabroncsokkal. A narancssárga fényezést karbonszálas kiegészítőkkel dobták fel: az első kötényidom, az oldalsó kopoltyúk pereme és a tető is a szövetmintás szürke anyagból készült.
Kicsi az esély rá, hogy utcai autóként árusítanák a V8-as Hyundai kupét, viszont azon nem csodálkoznánk, ha készülne belőle egy hasonló felépítésű versenyváltozat, mondjuk a világ legismertebb hegyiversenyére, a Pikes Peak-re, ahol az idén már indult egy Genesis Coupé, és meg is szerezte a leggyorsabb kétkerék-hajtású autónak járó kupát.

Az oldalról ajánljuk
- Technika
50 ezer forintért vette, de lejár a műszaki!MűhelyPRN: Opel Kadett E 1,7D – 1989.
Néhány hónapnyi BKV-bérlet áráért is lehet autót venni, de az biztos, hogy az állapota nem lesz meggyőző. Ez a Kadett elég különleges eset.
- Hírek
Íme az uniós terv a feltápászkodásra, Magyarországnak is jó lehet
Uniós hátszelet kaphat az akkumulátorgyártás.
- Tesztek
Hippiből családapaTeszt: Volkswagen ID.Buzz Pro HT - 2024.
Az ID.Buzzt akarva-akaratlanul őseihez hasonlítják, ami miatt rossz a megítélése, pedig megérdemel egy esélyt.
- Hírek
A szemed kifolyik: a Mansory megtuningolta a Cybertruckot
Az eleve megosztó Cybertruck kapott 26 colos felniket, temérdek karbont és mindenféle egyéb ízléstelen kiegészítőt.
- Hírek
Forgalmi változások a Busójárás miatt, korlátozás a 4-es és 8-as főúton
Közlekedési hírek a Busójárás hétvégéjéről.
- Hírek
Volkswagen: mi nem csinálunk SUV-t a Sciroccóból!
A vezérigazgató megígérte, hogy nem csinálnak ikonikus modellekből újraélesztést, ha az nem méltó a névre.
- Hírek
Carlos Tavares NAGYON sokat keresett a Stellantisnál
Nem kell szűkölködnie egy darabig.
- Hírek
Rettenetes évet zárt a Maserati, padlón az eladások
A márka jövője továbbra is kérdéses.
- Hírek
Traffipax bérlet? Négyszer futott bele ugyanabba a traffiba a gyorshajtó golfos
Szép lassan összegyűjtött egy hatalmas bírságot magának.
- Hírek
Egy éved maradt, hogy megvedd a jelenkor egyik legjobb sportautóját
Az A110 kivezetése után az Alpine tovább halad az elektromos márkává válás útján.
- Hírek
Nem fogynak az elektromos modellek, újra V8-as motort fejleszt a Mercedes
Átértékelték az elektrifikációra vonatkozó stratégiájukat.
- Nepperűző
Kispolgári célszerszámot később bővülő családhoz 2 millióért
Párom vennénk élete első autóját, legfontosabb szempont a megbízhatóság (ígérete) lenne.
- Hírek
Végre: jön a Waze az autók műszeregységére
Nagyon rég vártunk erre a funkcióra, most megérkezett.
- Hírek
Sebességet vált a MÁV: Szombattól 160-ra gyorsul(hat)nak a vonatok egy elővárosi vasútvonalon
1997 óta nem történt ilyen, de van egy csavar a történetben.
- Hírek
Túl sok volt a speed, a susnyásban kötött ki a drogos sofőr
Kevesebb speed, kevesebb baleset.
- Hírek
Segítségért kiáltanak az amerikai Mitsubishi kereskedések, nagy a baj
A japán gyártó korosodó modelljeit egyre kevésbé veszik, miközben az árak folyamatosan emelkednek.
- Hírek
Szabálytalan gyalogosokat gázolt az V. kerületi rendőrkapitány
Mindkettőjükre helyszíni bírságot szabtak ki.
- Hírek
Könnyebbé válhat a külföldi autók honosítása, de a megoldás további kérdéseket vet fel
Teljesen megszűnnének a jelenlegi hosszú várólisták, de...
- Tesztek
Ha régen minden jobb volt, ez a Te MazdádTeszt: Mazda CX-80 3.3 Skyactiv-D Homura Plus
Hallani a sorhatos dízelmotor hangját és érezni az erejét igazán klasszikusnak mondható érzés. Kevesen adják ezt ma.
- Szerelem
Űrközpont ez, nem autógyár, avagy a Red Bull Racing Milton Keynes-i főhadiszállásán jártunk
Vannak napok, amikor az ember igazán szerencsésnek érzi magát. Ez egy ilyen nap volt.
- Hírek
Isten szeme figyel le rádTC Híradó 2025/02/28 [143.]
A TC Híradóban szó lesz egy állat BMW-ről, az új magyar KRESZ-ről, a Kia EV4-ről és sok másról is.
- Hírek
Vidámság: jelentősen csökken az üzemanyagok ára szombaton
Március első napján olcsóbban tankolhatunk benzint és gázolajat is.
- Hírek
Bemutatták a Kia mindenre jó villanyfurgonját
A PV5 variálhatósága olyan, mint egy hagyományos furgoné, a hajtáslánc viszont elektromos.
- Hírek
Már faragja a belépőszintű villanyautóját a Kia
A modell a Picantohoz hasonló szerepet töltene be a márka kínálatában.
- Közélet
Még rosszabb a helyzet: tovább nőtt a személyautók átlagéletkora Magyarországon
Rekordöregek a kocsik.
- Hírek
Érkezik az elektromos Skoda Octavia, de milyen áron?
A Skoda új elektromos modelleket szeretne, az Octavia lehet az egyik.
- Hírek
Kína 2024-ben ledominálta a villanyautók globális piacát
Mindezt úgy, hogy az Egyesült Államokban nem értékesíthetnek autót.
