A kínaiak lenyomnák a Toyotát is

2010.01.13. 17:55 Módosítva: 2010-01-13 17:55:34

Igazi megalomán elvakultság érezhető a kínai BYD Auto terveiből: a cég azt ígéri, 2025-re a világ legnagyobb autógyára lesz.

byde6

A BYD ugyan Kína negyedik legnagyobb önálló autógyártója, de világszinten így sem számít jelentősnek: tavaly 450 ezer autót készített, ami általában a túléléshez is kevés. A vállalatnál azonban hozzászoktak a gyors növekedéshez: a cég 1995-ben alakult, hogy Nokia telefonokhoz készítsen akkumulátorokat, az első autóik pedig 2005-ben készültek el. A BYD most tovább terjeszkedne: a tervek szerint az idén már 800 ezer autót adnak el világszerte, sőt, 2025-re világelső szeretne lenni a cég.

Mindez persze már-már komikusnak hangzik, hiszen a piac – talán Kína és India kivételével – telítettnek tűnik, az európai és japán konkurencia pedig mind műszaki fejlettségben, mind eladási tapasztalatokban fényévekre jár a BYD, vagy bármelyik másik kínai autógyártó előtt. Abban ugyan senki nem kételkedik, hogy a kínai autóipar képes lesz behozni a lemaradását a konkurenciához képest, de ugyanakkor az sem valószínű, hogy a versenytársak válasz nélkül hagynák a BYD, vagy a többi kínai cég terjeszkedési szándékát.

A BYD pillanatnyila kétfelé próbál terjeszkedni: egyfelől már az idén elkezdenek forgalmazni egy elektromos autót az Egyesült Államokban, másrészt Európában is megróbálják megvetni a lábukat, néhány olcsó tömegmodell révén. Ugyanakkor kevéssé valószínű, hogy komoly sikereket érnének el: az európai piacon legalábbis minden kínai próbálkozó megbukott eddig. Egyszerűen hiányzik a bizalom az ismeretlen márkanevek iránt, így az egész kontinensen csak néhány száz jármű talált gazdára.