A kék Bentley Azure sofőrje tovább erősítette a női sofőrökről szóló, nyilván borzasztóan túlzó városi legendát. Ha nem Monte Carlo szívében tör össze néhány másik autót, talán nem is figyelnénk fel rá, de így sikerült beletrafálnia az autóipar legszebb és legdrágább mesterműveiből rögtön négybe is, nem számítva a saját autóját.
A szőke hölgy a Casino téren zúzott a bő kéttonnás, durván 77 millió értékű brit kabrióval: először egy közönséges S osztályos Mercedest lökött meg, de nem érte be ennyivel: beleszaladt egy Ferrari F430-asba (kb. 44 millió forint), de közben meghúzott egy Aston Martin Rapide-ot (kb. 46 millió), és egy Porsche 911-est (kb. 24 millió) is. Így nagyjából 215 millió forintnyi autóban esett kár. Még ha a legtöbb sérülés nem is túl komoly, a szervizszámlák összege a becslések szerint így is legalább 12 millió forint körül lesz, hisz ezekhez az autókhoz az alkatrész sem olcsó. Az eset persze különösen peches, hiszen nem sok hely van még a világon, ahol némi figyelmetlenséggel ekkora kárt lehet okozni a többi autóban. A peches esetet tovább súlyosbította, hogy úgy beékelődtek a többi kocsi közé, hogy ki se tudták nyitni az ajtót, ezért turisták ezerei kéjesen fotózták őket hosszú perceken át.
A női sofőrökről nem csak a közvélemény tartja, hogy több balesetben vesznek részt, mint az átlag: egy amerikai kutatás szerint az összes kombinációból annak a legnagyobb az esélye, hogy két hölgyvezető egymással ütközzön. A Michigani Egyetem kutatói szerint, akik 6,5 millió baleset adatait dolgozták fel, a nők jelentős része nehezen kezeli az útkereszteződések és útelágazások okozta stresszhelyzeteket. Persze vannak kivételek – mi is tömegével ismerünk szőke nőket, akik egyben kiváló autóvezetők – de a Bentleyben ülő hölgy nem tartozhatna közéjük.