Sivatagban porosodik egy Ferrari Enzo

2011.08.28. 06:24

Szívszorító látvány egy ritkaságot pusztulni látni. Sok a felelőtlen autótulaj, aki vagy nemtörődömségből, vagy csak azért, mert nem tudja milyen érték birtokosa, hagy tönkremenni egy-egy ikont. A képen porosodó Ferrari Enzo Dubajban éli napjait, becstelen körülmények között.

ferrari-enzo-abandoned-in-dubai 100361113 m

Ebben az esetben nem a tulaj az, akit hibáztatnunk kell. Meglehet, ő féltve óvta Ferrariját egészen addig, mígnem a rendőrség lefoglalta. Azt nem tudni mit követett el, de az autónak biztosan jobb sorsa volt nála, mint a hatóságnál. Az Enzo egy fedetlen, burkolatlan gyűjtőbe került, ahol többek közt egy Porsche Cayenne a szomszédja, és ki tudja mik heverhetnek még a placcon.

Mind árverezésre várnak, bár mire annak eljön az ideje értékük jentős részét elveszthetik. Dubajban ugyanis nem ritka a 45-47 Celsius fok árnyékban, az illusztris társaságnak viszont a gyilkos napsütés mellett a rendkívül aljas sivatagi homokkal is meg kell küzdenie. Az ugyanis mindenhova bemászik, és nem könnyen kiűzhető.

Nagyon szomorú az eset, már csak azért is, mert az Enzoból mindössze 400 darab készült, és az utóbbi években már nem egy példány áldozatul esett a száguldásnak. Reméljük új gazdája majd jobban megbecsüli ezt a szerencsétlent, máskülönben mi maradna az utókornak.