Kémfotón a következő Dacia Logan

2012.06.27. 11:34

A Logan így is meglehetősen hosszú életet élt: közel nyolc évig gyártották. A 2004-es bemutató idején megfogalmazott célokat ugyan nem érték el vele – soha nem készült évi egymillió példány – de így is meglehetősen sikeresnek bizonyult, így nem kérdéses, hogy el kell készülnie az utódnak. Dolgoznak is rajta, amennyire lehet, titokban.

A következő generáció egyelőre vastag fóliákba csavarva mutatkozik csak nyilvános úton, de a nagy hasmagasság és a magas építésű karosszéria láthatóan megmarad. A képek alapján nehéz megállapítani, hogy mekkora lesz az új Logan, de a pletykák szerint nagyobb, mint az elődje, hisz ezek szerint a Fluence padlólemezére építik. Ezzel együtt állítólag a típushoz használt anyagok minőségén is javítanak, azaz a Duster és a Lodgy építésénél alkalmazott filozófiát érhetjük tetten itt is. Míg az első Logannal a világ egyik legolcsóbb autóját próbálták elkészíteni, az újabb modelleknél már csak az adott kategória árspektruma alá lőttek. Így a Daciák még mindig a legvonzóbb ajánlatnak számítanak, de már nem kell olyan szuper-igénytelen megoldásokat alkalmazni, amelyek elriasztanák a vevők egy részét.

A Logan sokáig nem hiányozhat a kínálatból, így állítólag már az idén ősszel megmutatják tanulmányautóként, és a szériaváltozat is megérkezik jövő tavaszra. Ugyanakkor a régi Logan sem veszik el: tovább készül majd az orosz Ladánál, így Oroszországban lehet belőle olcsó népautó.